Nőkről nőknek (Régis Wargnier filmrendező)

szerző
Falvay Györgyi
publikálva
1997/30. (07. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Létezik egy elképzelés az európai filmművészetben, mely szerint a hollywoodi szörnyeteg hazai pályán, a kasszáknál is verhető. Ennek egyik, immár klasszikussá vált darabja az Indokína című francia szuperprodukció, ami nemcsak jól hozott a konyhára, de a maga idejében az ilyesminek kijáró legmagasabb kitüntetést, az "idegen nyelvű" Oscart is begyűjtötte. Rendezőjének mostani opusa Egy francia nő címen fut Pesten.

Létezik egy elképzelés az európai filmművészetben, mely szerint a hollywoodi szörnyeteg hazai pályán, a kasszáknál is verhető. Ennek egyik, immár klasszikussá vált darabja az Indokína című francia szuperprodukció, ami nemcsak jól hozott a konyhára, de a maga idejében az ilyesminek kijáró legmagasabb kitüntetést, az "idegen nyelvű" Oscart is begyűjtötte. Rendezőjének mostani opusa Egy francia nő címen fut Pesten.

Magyar Narancs: Az Indokína után miért készített megint olyan filmet, amely egy francia nőről szól, a francia történelemmel a háttérben?

Régis Wargnier: Ezek nagyon különböző filmek. Az Indokínában mindent mi találtunk ki, a történet a képzeletünk szüleménye. A producernek az volt az ötlete, hogy mutassuk meg a ragyogó Indokínát, mert az embereknek csak a háború, az események legvége jut eszükbe, pedig volt ott egy évszázadnyi béke és gazdagság is, amikor Indokínát Ázsia gyöngyszemének hívták. Amikor kitaláltuk a sztorit meg a Catherine Deneuve játszotta nő személyiségét, egy megrendelésnek tettünk eleget. Az Egy francia nő viszont a fejemben volt, belőlem jött.

MN: Azt olvastam, hogy ez az édesanyja élettörténete.

RW: Igen, az ő élete inspirált a forgatókönyv írásakor. Így ez egy személyes és regényes színezetű történet. Látványos, nagy ívű filmet szerettünk volna csinálni, a történelmet mértékadó háttérként használva. Az volt a célom itt, hogy Jeanne portréját megcsináljam, a lehető legközelebb férkőzve az érzéseihez, a szívéhez, legalábbis megpróbáltam. Az Indokínának ezért is nem Eliane a címe, mert ott még a történelem áll a középpontban; a hősnő szerelme elmúlásának a metaforáját használtuk Franciaország és egy gyarmatosított ország közötti kapcsolat széthullásának illusztrálására. Az Egy francia nő már nem a, hanem egy francia nő életét meséli el, az ő ellentmondásait, bánatát, kitöréseit, vágyait, és hogy hogyan küzd az életéért egy olyan világban, amit nem érez a sajátjának. Tisztes polgári neveltetésben volt része, klasszikus, nyugodt és törvényszerű álmai voltak, de sajnos rosszul választott férfit maga mellé. Megragadta a fiatal tiszthez kötődő kép, a bátor férfiról, az igazságról. Rajta keresztül találkozik a sikertelenséggel, a történelmi bukásokkal, a háborúval. Az érdekes az, hogy a nő miképpen éli át ezeket.

MN: Ön a női lélek nagy ismerőjének hírében áll, leginkább nőközpontú történeteket rendez.

RW: Ez igaz, és nagyon szeretek is egy-egy kiemelt színésznővel forgatni. Bevett szokás férfi hőst választani a filmekhez, ez a legkonvencionálisabb. Nőt állítani egy film középpontjába váratlanabb. A nők a filmekben gyakran nem is léteznek mint önmaguk, csak a hős feleségei vagy szeretői, a férfi az adu, ők meg csak vele vannak. Engem az izgat, hogy ők, akik valaki mellett vannak, és inkább csak elszenvedik az élet nagy dolgait, ők milyenek.

MN: A regényesség és a szenvedélyek miatt ezek a nőkről szóló filmek mintha nőknek is szólnának elsősorban.

RW: Talán az Egy francia nő valóban. Mindenesetre nehezebben befogadható és elfogadható a férfiak számára, mert egy a szabadságáért és a függetlenségéért küzdő nőről szól. Igen, sok olyan férfival beszéltem, akit ez zavart. Zavarja őket ennek a nőnek a viselkedése, mert egy adott pillanatban a szerelmi szenvedélyét előbbre helyezi a gyermekénél: amikor a német szeretője megérkezik, egyszerűen bezárja a másik szobába a kisfiát. Azt kérdeztem tőlük, elgondolkoztak-e már azon, hogy hány olyan filmet láttak, amiben a férfi elhagyja a családját egy szép fiatal nőért, és hogy az nem volt-e zavaró, mire azt válaszolták, hogy egyáltalán nem, és hozzátették, hogy ha már férfinak születtek, akkor ezt ki is aknázzák.

MN: A nők pedig valószínűleg valami olyasmit látnak a vásznon, amit nem mernek maguknak megengedni.

RW: Igen, ez könnyen előfordulhat.

MN: Van még egy dolog, ami miatt párhuzamot lehet vonni a filmjei között, illetve ami miatt a női szereplőre és a női közönségre is rákérdeztem: ez a nosztalgikus, melankolikus hangnem, a melodráma. Miért készít ilyen filmeket?

RW: Nagyon szeretem a melodrámákat. Ez egy nagy, klasszikus filmes műfaj, van krimi, kalandfilm, háborús film, filmvígjáték, én melodrámákat csinálok. A melodráma Hollywood nagy évtizedeiben, a háborút követő 40-60-as években egy nagyon fontos műfaj volt. Én ebben az időszakban fedeztem fel a mozit, mint ahogy az ebből a filmből is kiderül, tízéves lehettem, amikor ott ültem a moziban, és magával ragadott. Nem volt könnyű a gyermekkorom, a szüleimnek egyfolytában nehezen ment, az apám gyakran volt távol otthonról. A házasság nem lett számomra szentség; a szüleim megpróbálták elrejteni a problémáikat, de azt bárki megérzi, ha valamit rejtegetnek előle, és én is tudtam, éreztem, az egész családon, hogy valami szomorú zajlik. A mozivásznon viszont felismertem a helyzeteket, rájöttem, hogy mit jelentenek a könnyek, ott jogom volt és módomban is állt látni, hogy mi történhetett valójában a szüleimmel. Innen táplálkozik az ehhez a stílushoz való vonzódásom.

MN: Kell ez a közönségnek?

RW: Igen, mindenképpen. Az emberek olyasmiket szeretnének látni a filmben - mint ahogy az előbb is mondta -, amiket maguk nem mernének megcsinálni. A mozi arra szolgál, hogy felszabadítson, a film nyitott, és minden meg van engedve benne.

MN: Emmanuelle Béart és Daniel Auteuil az életben is párt alkottak. Ez befolyásolta a választását?

RW: Emmanuelle-ben biztos voltam, gyönyörű nőnek és tehetséges színésznőnek tartom. Amikor felajánlottam neki a szerepet, Danielnek, akit szintén sokra becsülök, nem szóltam, nem is voltam benne biztos, hogy jó-e az, ha egy ilyen szerepet intim közelségben lévő emberrel kell eljátszania. De végül Daniel ajánlkozott. Talán azért is, mert felismerte, milyen kihívás Emmanuelle-nek ezt a nőt és anyát eljátszania, és mellette akart lenni, segíteni akarta. A film forgatását befejezően azonban szakítottak, amit szörnyen sajnálok.

MN: A filmjeiben fontos szerep jut az időnek.

RW: Ha jókedvünk van, miénk az idő, ha rosszkedvünk van, akkor ő birtokol minket. Az egész életünket átitatja az idő, az idő olyan, mint a nő, az idő mindenhol ott van, és nekünk, filmeseknek, mindig róla kell gondolkoznunk. Ez az Egy francia nő kulcsa is: pillanatokat ragadtunk ki egy nő életéből, amik neki örökkévalóságnak számítottak, hiszen az élete nagy része az ebben a filmben összefoglalható pillanatok emlékéből állt. Otthon volt, nem dolgozott, nem igazán történt vele más.

MN: Még egy fontos szereplő Franciaország.

RW: Igen, méghozzá nagyon fontos. Franciaország elgyengült, elveszítette a hatalmát, a megkerülhetetlen szerepét. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez hatással van a franciák tudatalattijára, a lelkületére. A győzedelmes, otthon maradó amerikai sem olyan, mint a Vietnamban élő amerikai. Egy ország történelme megfojtja az ott élő emberek emlékezetét. Franciaország mindig a hatalom, az erő, a modernitás képzetében élt, és most nagyon sok időre van szükség ahhoz, hogy a negatívumok is földolgozódjanak. Mindezzel egyébként nagyon nehezen szembesülünk, nem szeretjük vizsgálgatni. Ez komolyan káros a franciák gondolkodására, ugyanúgy, mintha egy beteg ember nem akarna szembesülni a betegségével, és így az továbbterjed. Franciaországban parázs vitákat váltott ki a film, sokan semmilyen szinten nem voltak hajlandók magukra ismerni benne; persze a legtöbben inkább a morális értékeket kérdőjelezték meg.

Falvay Györgyi

szerző
Falvay Györgyi
publikálva
1997/30. (07. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...