rés a présen

„Nyilván úszni fog”

  • rés a présen
  • 2023. január 4.

Zene

Winkler Nóra árverésvezető

rés a présen: Van személyes kötődésed a Budapesti Fesztiválzenekarhoz?

Winkler Nóra: Sok jó élményem van velük, illetve Fischer Ivánnal. 2008-ban New Yorkban magyar kulturális évad volt, és a szervezők megkeresték az akkor még létező Kultúrházat, forgassunk tévés beszámolókat a hazai közönségnek. Rengeteg jó program volt, a Fesztiválzenekar a Carnegie Hallban adott koncertet. Hisztérikusan, állva tapsolt az egész terem. Utána fogadást adtak a zenekarnak, és ahogy ott lebegtünk ebben a boldog sikerben, azt nem fogom elfelejteni. Később részt vettem a filmes kampányaikban, írtam egy koncertjük programfüzetébe arról, hogy milyen festmény jut eszembe és miért az adott zeneműről. Pár éve pedig, egy nagy banknak vezettem belső motivációs beszélgetéseket, egyik témánk a régi formák/működések megújítása, felfrissítése volt. Javasoltam, forgassunk Fischer Ivánnal erről, ő folyton klasszikusokat hoz át a jelenbe. Neki is tetszett az ötlet, az extrém sűrű napjában öt egész perce volt erre, késő este, egy Night Music vezénylése előtt. Bevilágított a stáb, Iván belépett és 4 perc 58 másodpercig beszélt lényegre törően, vágni se kellett. Szép pillanat volt az is, amikor 2019 januárjában, az addig tökéletesen leplezhető terhes hasammal mentem a BFZ bálra vezetni az aukciót. Földig érő ruhámban beléptem a terembe, és nagyjából együtt sírtunk örömünkben a zenekarral.

rap: Milyen hagyományai vannak a BFZ adománygyűjtő báljainak?

WN: Hét éve kértek fel először, hogy ezt az aukciót vezessem. Eleve rajongok a BFZ-ért, és mindig jó célokra gyűjtünk ezen az estélyen; a zene közösségivé tételére, idősotthonokban, köztereken való ingyenes koncertekre, fiatal és reménytelenebb térségekből érkező tehetségek támogatására.

rap: Hogy néz ki egy ilyen árverés?

WN: Szeretem személyesre venni, viccelődni, pláne, ha olyan licitál, akit ismerek. A katalógusban festmények, dizájntárgyak, és legfőképpen élmények szerepelnek, egyszeri és megismételhetetlen találkozások a zenekarral, utazások, házi koncertek, privát vacsora, szóval amúgy elérhetetlen dolgok, így aztán nagy szabadságom van, hogyan pörgetem. Jó a közönség, van egy törzsvendégkör, és egyre több szimpatikus új ember az asztaloknál.

 
Fotó: Csiszér Goti

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.