mi a kotta?

Tejjel-mézzel folyó

  • Narancs
  • 2023. január 4.

Zene

Klasszikus zenei programajánló a 2023/1. hétre

„Részletes térképeket készítettem egy nem létező országról és annak városairól, tanulmányokat írtam a társadalmi berendezkedéséről és hegyeinek geológiai jellemzőiről, a sivatagjairól és folyóiról, valamint kitaláltam egy teljes mértékben »logikus« nyelvet, amelynek a nyelvtanát is pontosan kidolgoztam. A jogrendszer és a társadalmi struktúra teljesen liberális és abszolút igazságos volt. A betegségről és a halálról nem gondolkodtam. A városokban nem voltak sem orvosok, sem kórházak, sem pedig temetők. Egyfajta »tejjel-mézzel folyó ország« volt ez – kormányzat, pénz és bűnözés nélkül. De nem egy meseország, inkább egy látszólag racionális, magasan civilizált világ, ahol tökéletesen zajlik a mindennapi élet. Sehol sem voltak hibák, megoldandó problémák. Voltak persze iskolák, de unalmas házi feladatok nem, és az egész lakosság tudománnyal és művészettel foglalkozott. Senkinek sem kellett dolgoznia, mert mindent gépek állítottak elő és azok is szabályoztak. A gépeket nem kellett megjavítani, a laká­sokat pedig nem kellett takarítani. Ötéves koromtól kezdve, azaz öcsém születésétől fogva foglalkoztam ezzel az utópiával. Tizennégy évesen egyszerre fordultam a szerves kémia és a zeneszerzés felé, a képzeletbeli ország pedig lassanként eltűnt.”

Így mesélt Ligeti György gyerekkoráról több mint húsz évvel ezelőtt a Kiotó-díj átvételekor. Száz évvel ezelőtt született: az idei év róla (is) szól majd a klasszikus zenében. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál nyitókoncertjén Ockeghem 15. századi gyászmiséjének tételei ölelik körbe fiatal zeneszerzők műveit, akik Ligeti-művekre írtak parafrázist. A Budapest Sound Collective zenészeit Dubóczky Gergely vezényli (Zeneakadémia, Solti Terem, január 7., hét óra). Néhány nappal később Ligeti nagyszerű Hegedűversenye és Bartók Concertója hangzik el Ábrahám Márta szólójával a Vajda Gergely vezényelte Rádiózenekartól (Zeneakadémia, január 11., fél nyolc).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.