Túl egy teljes operaházi hatalomváltáson, a tisztes hírû olasz rendezõ, Cesare Lievi és Térey János közremûködése nélkül, ám a 200. születésnap estéjén azért csak felhangzott az Operában a Bánk bán õsváltozata, s ez alighanem már önmagában is üdvözlésre érdemes ténynek ítélhetõ. Hiszen így rácsodálkozhattunk Egressy Béni librettójának archaikus bájára, az egykoron vagy stílszerûen a "régecske" énekelt szöveg prozódiai és lírai sutaságaira, s persze a fel-felködlõ drámaiságra, a magyar operai szövegkönyvírás korai nagy pillanataira is. No és természetesen Erkel eredeti, magát még gyengeségeiben is fõmûnek mutató kompozíciójára, amelyet ilyen teljes formában nemigen hallhattunk eddig - bizony, még a debreceni társulat több éve futó "õs Bánk"-produkciójára befizetve sem. Teljesség, mondhatni a szó mindahány értelmében kimerítõ teljesség jellemezte tehát az ünnepi estét, s az ifj. Palcsó Sándor által félbeszcenírozott elõadás bizony kevés további gyönyörûséggel gyarapította ódondász örömünket. Mert bár a zenekari árokmunkát igazító Héja Domonkos erején felül teljesített, ez sajnos nem pótolhatta az ilyes historikus elõadások számára nélkülözhetetlen magas fokú összecsiszoltságot, s tegyük hozzá, a kiemelkedõ énekesi produkciókat sem. Igaz, tiszteletre méltó erõfeszítéseknek lehettünk szem- és fültanúi a színpadra ügyelve, mindazonáltal a címszerepben felléptetett Bándi János jelen hangi állapotában alkalmasint sem a Rékai-féle átdolgozás, sem az originális Bánk technikai és esztétikai követelményeinek nem lehetett képes egészen megfelelni, s hasonlóan állt a helyzet a Melindát éneklõ Kertesi Ingriddel és az Ottó túlfeszített szólamát megszenvedõ Fekete Attilával is. A mellékszereplõ baritonokkal már jóval több szerencsénk volt: Perencz Béla oldottan formált Tiborca, Szegedi Csaba lézengõ rittere és Geiger Lajos nemes haragú királya egyaránt tetszésünkre szolgált.
Operaház, november 7.
***
