Az operaházi Májusünnep utolsó estéjét vitán felül a nagy basszista és még nagyobb énekes színész, Ferruccio Furlanetto fellépése ígérte maradandó élménynek, s a 61 éves mûvész nem is adott okot a csalódásra. Pózba merevült, szívszorítóan magányos Fülöp királya a kevés eszközzel, apró gesztusokkal is hatalmas színpadi effektusokra képes zenés színházi alakítás, a realista szerepformálás diadala volt, melyet a kisebb kopásaival együtt is változatlanul nemes és gazdag hang, Furlanetto valóban összetéveszthetetlen basszusa avatott megejtõen érzékivé. Szolidabb kisugárzással és kevésbé átütõ, ám azért ugyancsak igen szép hanganyaggal tûnt fel az este másik olasz énekese, a II. Fülöp feleségét és Carlos infáns elvesztett szerelmét adó Norma Fantini, aki az elõadás folyamán egyre meggyõzõbben érvelt vendégsztári szerepeltetése mellett. A két külhoni énekes teljesítménye tehát bõven megfelelt az elõzetes elvárásoknak, az elõadás egésze azonban mégis igazi hazai siker volt: az ováció és a hamisítatlan operai furore a Verdi-karmesterként is jócskán világszínvonalon mûködõ Fischer Ádámnak, a címszerepben az eredetileg meghirdetett albán tenor helyett fellépõ, erõn fölül teljesítõ Fekete Attilának, a remek formát mutató, Posa márkiként megdicsõülõ Kálmándi Mihálynak és persze az Eboliként is elementáris, áradó színpadi lényû Wiedemann Bernadettnek is szólt. S tegyük hozzá, hogy a hatalmas sikerbõl tekintélyes rész illette Mikó András máig markánsan körvonalazódó, több mint negyvenesztendõs rendezését (1969), s különösképpen Márk Tivadar jelmezeit és Forray Gábor díszleteit is, melyek - színre paradox módon - éppenséggel az utóbbi évek során üdítõen megfrissült budapesti operajátszás közegében váltak oly rokonszenvessé, muzeális jellegükben is minden avíttságtól mentesen szerethetõvé, bájosan nosztalgikussá.
Operaház, május 13.
*****
