Interjú

„Nem bankban dolgozunk”

Josh Homme és Mike Shuman – Queens of the Stone Age

Zene

Hét év kihagyás után tért vissza Magyarországra a Queens of the Stone Age, a köztes időben Josh Homme súlyos egészségi problémákkal küzdött. A hegesztőszemüveget viselő frontember Michael Shuman basszusgitárossal az oldalán válaszolt lapunk kérdéseire.

Magyar Narancs: A legújabb kiadványotok az Alive in the Catacombs című EP és videó, amelyet élőben rögzítettetek a Párizs alatti katakombarendszerben. Közel két évtizeden át próbáltátok megvalósítani ezt a projektet…

Josh Homme: Igen. Minden egyes alkalommal, amikor lett egy újabb európai turnénk, nekivágtunk a dolognak, hogy hátha majd most sikerül. Megkerestük az ottani illetékeseket, a francia idegenforgalmi minisztériummal tárgyaltunk. Mindig abban reménykedtünk, hogy már legalább egy új ember van ott, aki talán segítőkészebb lesz, mint az elődje. Sokszor éreztem úgy, hogy soha nem fog összejönni a dolog, meg azt is, hogy szándékosan szívatnak minket. De mi újra és újra megpróbáltuk.

MN: Ha végleg elutasítottak volna titeket, kerestetek volna egy másik, hasonló helyszínt?

Josh Homme: Nem. Addig nyaggattam volna a párizsiakat, amíg igent nem mondanak, és végül így is lett. Nem indokolta semmi, hogy feladjuk a küzdelmet. Ha mondtak volna egy értelmes indokot, hogy miért nem lehetséges a dolog, akkor azt meghallgattam volna, de inkább a mismásolás ment egyfolytában. Soha nem szabad feladni.

MN: Amikor végre összejött a lehetőség a fellépésre és a felvételre, épp egy újabb súlyos egészségi problémán mentél keresztül. Ez volt életed legnehezebb koncertje?

Josh Homme: A legfájdalmasabb fellépésem volt, de pont ez tette jobbá. Az a katakombarendszer már önmagában elég súlyos hely, és mindez a fájdalommal kombinálva egészen különleges intenzitást hozott létre. Most már jól vagyok, és az, hogy akkor szenvedtem, már nem igazán számít. Viszont megörökítettük ezt az egyedi hangulatot az utókor számára. Ha mindenki teljesen egészséges lett volna a felvételek során, akkor most sokkal unalmasabb lenne az erről folyó beszélgetés. Legfeljebb annyit mondhatnánk el róla, hogy tök jó volt ott lenni. A valóság viszont az, hogy majdnem eggyé váltam a katakombákban őrzött csontvázakkal.

Michael Shuman: Tudtam, hogy Josh micsoda fájdalmakon megy keresztül, és abban ugyan nem vagyok biztos, hogy valóban ez lehetett-e a legnehezebb koncertünk, de le a kalappal előtte, hogy így is végigcsinálta az egészet. Megdöbbentő volt, hogy az ő akkori állapotában végig tudta énekelni a dalokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.