Pantha Du Prince & The Bell Laboratory: Elements Of Light

  • Velkei Zoltán
  • 2013. március 1.

Zene

Általában tudja az ember, hogy Pantha Du Prince-től mire számíthat. A német minimal techno szerző az elmúlt tíz évben megbízhatóan, egységes színvonalon írt meg több nagyszerű kislemezt és albumot, ráadásul a legutóbbi és egyben legjobb (Black Noise) már a Rough Trade gondozásában jelent meg, ami garantálta, hogy a szerző zenéi mindenhova eljussanak a világon.

Az Elements Of Light című negyedik nagylemeze koncepciójában a legerősebb: a főhős több norvég zenész közreműködésével komponálta meg - ambient- és technoelemekből - védjegyévé vált csengőhangjait. Az eredmény öt felvétel: ebből az egyik majdnem tizenhárom perc, egy másik pedig közel tizennyolc. A minimalra jellemző hipnotikus ismétlődések ellenére meglehetősen szabad stílusú összhatást kelt az album; azzal, hogy az emberi tényezőt nagyobb mértékben vonta be az elektronikus zene mechanikus folyamataiba, az alkotó felülírta az irányzat szabályait. Kevésbé kiszámíthatók a számok, szinte sosem történik kétszer ugyanaz bennük. S talán épp emiatt nem olyan jó összességében az Elements Of Light. Pantha Du Prince kompozícióiban mindig az volt a leginkább szerethető, hogy kevésből hozott ki nagyon sokat: egy szép dallamot vagy egy jó ütemet önmaga egyszerű formájában több percen át élvezhettünk, és egyáltalán nem akartuk, hogy ezek véletlenszerűen és rövid időn belül változzanak. Az Elements viszont pont erre az ötletre épül - szembemenve a minimal techno vezérelvével. Vannak ettől még benne szép részek, de nem sok az igazán emlékezetes.

Rough Trade/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.