Weber: Sonatas; Piano Quartet

  • - csont -
  • 2013. március 1.

Zene

A pár hete nálunk is sikerrel vendégszereplő német hegedűművésznő, Isabelle Faust semmiképpen sem vádolható azzal, hogy közhelyes pályát épít. A klaszszikusok mellett rendszeresen műsorán tartja a 20. század nem unalomig játszott szerzőinek (például Janácek, Lutoslawski, Szymanowski) műveit; új lemezén pedig a szinte csak A bűvös vadász révén ismert Carl Maria von Weber kamaraműveivel ismertet meg bennünket. Nagy felfedezésről persze nem beszélhetünk, de az kétségtelen, hogy az 1809-ben befejezett B-dúr zongoranégyes (op. 8.) tényleg megérdemelné, hogy többször előadják. A művet a zürichi Nägeli kiadó azzal utasította vissza, hogy Beethoven-utánzat, ami nagyjából igaz, mégis felületes ítélet. Az első tétel gazdag szövetét, sötét modulációit inkább a sokkal később megszületett Johannes Brahms szenvedélyei feszítik, a második tétel furcsa elakadásai, a lélegzet kihagyását imitáló szünetei pedig eredeti módon hatnak. De az egészből mégis hiányzik a saját, a máséval nem összetéveszthető hang. Nem csoda, hiszen a komponáláskor a szerző mindössze 23 éves volt. Isabelle Faust állandó partnere, a száraz billentésű zongorista, Alekszandr Melnyikov, valamint Boris Faust (brácsa) és Wolfgang Emanuel Schmidt (cselló) társaságában hiteles szenvedéllyel, komoly odaadással tolmácsolja a darabot.

Az ugyancsak ifjúkori Hat hegedű-zongora szonáta sem hozott Webernek sikert, ezt a kiadó azzal adta vissza, hogy a célközönségnek, azaz a műkedvelőknek túl nehéz. Talán igaz, talán nem. De ma jó kedvvel hallgathatjuk Isabelle Faust és partnere kimondottan szellemes előadásában.

Harmonia mundi, 2012

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.