Nekrológ

Pápábban a pápánál

Sinéad O’Connor (1966–2023)

Zene

Popénekesnőként lett világhírű, ám idővel legalább olyan fontos lett afféle botcsinálta influenszerként, közéleti véleményformálóként, jogvédőként, polgárjogi harcosként, többszörösen vallást váltó hívőként, mint haláláig aktív, ám sokak által lassan elfelejtett előadóművészként.

A popszakmát mostanában, ahogy a múltban is, egészen más típusú emberek uralták, Sinéad O’Connor tehetségének köszönhetően mégis képes volt érvényesülni ebben a közegben. Neve pedig annak dacára sem kopott ki a köztudatból, hogy már régen jöttek ki új, pláne slágerlistás dalai, és albumot is kilenc éve adott ki utoljára. Ezzel szemben rendre meg tudta ragadni a közönség tünékeny figyelmét: soha nem tartotta magában karakteres, megosztó véleményét a világról, nem rejtette véka alá egzotikus spirituális élményekre és sajátos felismerésekre támaszkodó világnézetét, hol heterodox katolikus, később a muszlim hagyományból táplálkozó vallási meggyőződését sem, amivel kilógott pályatársai közül. Kiállt az ír egységért, a női jogok szószólója volt, fellépett a mentális betegek stigmatizálása ellen, nem habozott saját (folyton másként definiált) szexuális orientációjáról beszélni, de leginkább a katolikus anyaszentegyház és a Vatikán kíméletlen ostoraként tűnt fel – különösen azt követően, hogy napvilágra kerültek az egyházi emberek részéről a hívők ellen elkövetett szexuális, lelki és fizikai abúzusokról szóló jelentések.

*

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.