"Fejjel, testtel" - Patricia Petibon operaénekes

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2013.04.28 12:03

Zene

Lételeme a játékosság, erotikába öltözteti a barokk áriákat. Nála minden sóhajnak, sikkantásnak színe, komponáltsága van. A kis koboldból dívává érett világhírű szoprán sajátos felfogásban interpretálja az operairodalmat. Április elsején a Münchener Kammerorchester kíséretében érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

Magyar Narancs: Önnél semmi nem hagyományos, sem a kinézete, sem a gesztikulálása, sem a váratlan mozgás- és hangelemek, amelyekkel egyesek szerint "frivolizálja" a műfajt.

Patricia Petibon: Mint operaénekes lényegében történelmi repertoárt interpretálok. A múltat kell áriáról áriára újraalkotnom, táplálnom önmagammal. Azzal, aki vagyok és amit gondolok, amit érzékelek a világból 21. századi nőként. Hihetetlenül sok elképzelés zsibong a fejemben, amelyek nem merülnek ki a parókaviseletben vagy a rúzs árnyalatában. Amikor egy albumra készülök, nagyon érdekelnek a színek, a kontrasztok, az érzelmi, ritmikai elemek ötvözése. A végső cél szinte kivétel nélkül mindig a teatralitás, illetve a színházi jelleg, az átmenetek játéka a tragikumból a komikumba, és hogy közben mindez valamiféle egységet alkosson.

MN: Mi igaz abból, hogy manapság a szélsőséges, tomboló szenvedélyű szerepekben érzi magát elemében?


Fotó: Europress Fotóügynökség

PP: De hisz az opera maga is a szélsőségek műfaja, felturbózott érzelmekkel, gesztusokkal! Még akkor is, ha ezek bizonyos kontextusban nevetségesen hatnak. Az olcsó külsőségek természetesen nem érdekelnek, csak ha valami értelme van, például mert a világunk abszurditását hangsúlyozza.

MN: Inkább a komikum vagy a tragikum felé szereti elvinni a szélsőségeket?

PP: Az egyik nem létezik a másik nélkül. Ezenkívül a nevetés lehetővé teszi, hogy harcoljunk a létezés tragikumával, még ha nem is tudjuk legyőzni. Nagyon izgalmas, hogy ennek a két végletnek szentelhetem magam.

MN: 2010-ben komor, sötét színre váltott Alban Berg Lulujával. Diadalmenete volt Genfben, Barcelonában, Salzburgban. Vízválasztónak tekinti ezt a pályáján?

PP: A Lulu partitúrájának böngészése barlangkutatáshoz hasonlít, annyira összetett. Nagy nyugalommal és csipetnyi naivitással érdemes csak hozzáállni. Mivel nem vettem tudomást ennek a mély operának a veszélyeiről, sikerült elérnem a célomat, elmentem a legvégsőkig. A színpadra lépéskor olyan érzésem volt, mintha egy vitorlás hajóra szállnék fel, és meg kellene birkóznom az elemekkel, mielőtt szárazföldet érnék. Kétségkívül ez a szerep határozta meg a legjobban a művészi utamat, Lulu a maga sokrétűségében összefoglalója eddigi életem munkáinak.

MN: Legutóbb Michael Haneke ultramodern Don Giovannijában fogadta ovációval a közönség.

PP: Donna Annát alakítottam Haneke történelmi rendezésében a Bastille Operában. Nagy vágyam, hogy újra dolgozhassak vele, nagyon csodálom őt.

MN: A legtöbbet énekelt szerepe?

PP: Nem számoltam össze, hányszor énekeltem a Hoffmann meséi Olympia babáját, de az a csúcs. Búcsút mondtam neki egyszer és mindenkkora. Lássuk a fiatalokat! Fejlődni szeretnék, és bizonyos szerepeket el kell hagyni ennek érdekében. A művész nem engedheti meg magának az egy helyben topogást. Ki kell lépnie a komfortzónájából, máskülönben képtelen tesztelni a képességeit.

MN: Hogyan épít fel egy figurát?

PP: Fejjel, testtel. Ebben a sorrendben. Kezdetben eltartom magamtól, hogy rálátásom legyen. Az értelmi szigor után jön az érzelmi ráhangolódás. A rendezővel közösen széles körű értelmezés folyik, ami szinte mindenre kiterjed: a viselkedésre, a motivációkra, a mozgásra, az öltözködésre. A próbák pedig azért fontosak, hogy megteremtődjön a természetesség illúziója. Mi, énekesek a zenével és a testünkkel játszunk, az előadásmódunk a test rezdüléseiből táplálkozik. Amit igazán keresek, az egyfajta tisztaság, a pillanat spontaneitása.

MN: Négy szólólemezt is készített az elmúlt öt évben. Közülük kettőt részben a latin zenék iránti vonzalmának szentelt. A Melancolia spanyol zarzuela dalait és áriáit a Nouveau Monde latin-amerikai ritmusai követik. Miért éppen a 17. századi Dél-Amerikában kalandozott?

PP: Ez az album számomra egzotikus utazás, kontinensek és kultúrák közeledése. Régóta vonzott az indiánok és a gyarmatosítók kultúrája közötti zenei keveredés, illetve a dallamvezetés, az összetett ritmikai elemek látszólagos egyszerűsége. Két világot foglalnak magukba ezek a dalok, talán ettől tűnnek olyan kortársnak. Nagyon táncolható album, és mint minden népzene, tele van életörömmel. Mint ahogy nekem öröm, amikor a határaimon túlléphetek, és csak visz a zene szenvedélye.

Neked ajánljuk

Öt év börtönre, pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték a volt mezőberényi lelkészt

Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás és költségvetési csalás bűntettében, amely bűnszervezeti alakzatot is felvett, bűnösnek mondta ki a Gyulai Törvényszék pénteki ítéletében R. János volt mezőberényi református lelkészt és vádlott-társait. A lelkészt 5 év letöltendő börtönbüntetésre, 2,5 millió forint pénzbüntetésre és jelentős nagyságrendű vagyonelkobzásra ítélték.