"Fejjel, testtel" - Patricia Petibon operaénekes

Zene

Lételeme a játékosság, erotikába öltözteti a barokk áriákat. Nála minden sóhajnak, sikkantásnak színe, komponáltsága van. A kis koboldból dívává érett világhírű szoprán sajátos felfogásban interpretálja az operairodalmat. Április elsején a Münchener Kammerorchester kíséretében érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

Magyar Narancs: Önnél semmi nem hagyományos, sem a kinézete, sem a gesztikulálása, sem a váratlan mozgás- és hangelemek, amelyekkel egyesek szerint "frivolizálja" a műfajt.

Patricia Petibon: Mint operaénekes lényegében történelmi repertoárt interpretálok. A múltat kell áriáról áriára újraalkotnom, táplálnom önmagammal. Azzal, aki vagyok és amit gondolok, amit érzékelek a világból 21. századi nőként. Hihetetlenül sok elképzelés zsibong a fejemben, amelyek nem merülnek ki a parókaviseletben vagy a rúzs árnyalatában. Amikor egy albumra készülök, nagyon érdekelnek a színek, a kontrasztok, az érzelmi, ritmikai elemek ötvözése. A végső cél szinte kivétel nélkül mindig a teatralitás, illetve a színházi jelleg, az átmenetek játéka a tragikumból a komikumba, és hogy közben mindez valamiféle egységet alkosson.

MN: Mi igaz abból, hogy manapság a szélsőséges, tomboló szenvedélyű szerepekben érzi magát elemében?


Fotó: Europress Fotóügynökség

PP: De hisz az opera maga is a szélsőségek műfaja, felturbózott érzelmekkel, gesztusokkal! Még akkor is, ha ezek bizonyos kontextusban nevetségesen hatnak. Az olcsó külsőségek természetesen nem érdekelnek, csak ha valami értelme van, például mert a világunk abszurditását hangsúlyozza.

MN: Inkább a komikum vagy a tragikum felé szereti elvinni a szélsőségeket?

PP: Az egyik nem létezik a másik nélkül. Ezenkívül a nevetés lehetővé teszi, hogy harcoljunk a létezés tragikumával, még ha nem is tudjuk legyőzni. Nagyon izgalmas, hogy ennek a két végletnek szentelhetem magam.

MN: 2010-ben komor, sötét színre váltott Alban Berg Lulujával. Diadalmenete volt Genfben, Barcelonában, Salzburgban. Vízválasztónak tekinti ezt a pályáján?

PP: A Lulu partitúrájának böngészése barlangkutatáshoz hasonlít, annyira összetett. Nagy nyugalommal és csipetnyi naivitással érdemes csak hozzáállni. Mivel nem vettem tudomást ennek a mély operának a veszélyeiről, sikerült elérnem a célomat, elmentem a legvégsőkig. A színpadra lépéskor olyan érzésem volt, mintha egy vitorlás hajóra szállnék fel, és meg kellene birkóznom az elemekkel, mielőtt szárazföldet érnék. Kétségkívül ez a szerep határozta meg a legjobban a művészi utamat, Lulu a maga sokrétűségében összefoglalója eddigi életem munkáinak.

MN: Legutóbb Michael Haneke ultramodern Don Giovannijában fogadta ovációval a közönség.

PP: Donna Annát alakítottam Haneke történelmi rendezésében a Bastille Operában. Nagy vágyam, hogy újra dolgozhassak vele, nagyon csodálom őt.

MN: A legtöbbet énekelt szerepe?

PP: Nem számoltam össze, hányszor énekeltem a Hoffmann meséi Olympia babáját, de az a csúcs. Búcsút mondtam neki egyszer és mindenkkora. Lássuk a fiatalokat! Fejlődni szeretnék, és bizonyos szerepeket el kell hagyni ennek érdekében. A művész nem engedheti meg magának az egy helyben topogást. Ki kell lépnie a komfortzónájából, máskülönben képtelen tesztelni a képességeit.

MN: Hogyan épít fel egy figurát?

PP: Fejjel, testtel. Ebben a sorrendben. Kezdetben eltartom magamtól, hogy rálátásom legyen. Az értelmi szigor után jön az érzelmi ráhangolódás. A rendezővel közösen széles körű értelmezés folyik, ami szinte mindenre kiterjed: a viselkedésre, a motivációkra, a mozgásra, az öltözködésre. A próbák pedig azért fontosak, hogy megteremtődjön a természetesség illúziója. Mi, énekesek a zenével és a testünkkel játszunk, az előadásmódunk a test rezdüléseiből táplálkozik. Amit igazán keresek, az egyfajta tisztaság, a pillanat spontaneitása.

MN: Négy szólólemezt is készített az elmúlt öt évben. Közülük kettőt részben a latin zenék iránti vonzalmának szentelt. A Melancolia spanyol zarzuela dalait és áriáit a Nouveau Monde latin-amerikai ritmusai követik. Miért éppen a 17. századi Dél-Amerikában kalandozott?

PP: Ez az album számomra egzotikus utazás, kontinensek és kultúrák közeledése. Régóta vonzott az indiánok és a gyarmatosítók kultúrája közötti zenei keveredés, illetve a dallamvezetés, az összetett ritmikai elemek látszólagos egyszerűsége. Két világot foglalnak magukba ezek a dalok, talán ettől tűnnek olyan kortársnak. Nagyon táncolható album, és mint minden népzene, tele van életörömmel. Mint ahogy nekem öröm, amikor a határaimon túlléphetek, és csak visz a zene szenvedélye.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.