Pesti Színház: Kesztyűjáték (Goldoni: A legyezô)

  • 1996. május 9.

Zene

Semmi, de semmi nincs a színpadon. Se díszlet, se kellék. Tizennégy szék és csipkeváros a színfalakon. Ennyi a játék kerete. Maga a címszereplô, a legyező is stilizáltan jelenik meg, egy piros kesztyű képében.

Tele, de tele van a színpad. Díszlettel, kellékkel. Tizennégy emberbôl van mindez. Végre valaki (Rudolf Péter) felfedezte, hogy a színésznek teste is van, nem csak ruhát viselô 50-90 kilónyi csontja-húsa. Teste, ami ugyanúgy eszköze, mint a hangja.

Szünet sincs ebben a - máskor - kétrészes komédiában. Nem is lehetne. Egyetlen sodor a játék, ami alatt a tizennégy szereplô végig bolondozik, néz, gurul, fekszik, szólózik, statisztál a színpadon anélkül, hogy egy percre is kimennének. Összenônek, szétválnak, egy anyagként adják a darabot.

Testbeszédre épül az egész elôadás, s hogy a legyezô sem jelenik meg tárgyi jellegében, ugyanezt erôsíti: tizennégyen dudálnak ebbe a kesztyűbe, adják kézrôl kézre, kebelbôl gatyaszárba, kezükön testük részévé válik ez az egyetlen jelen levô holmi is. Csak a közönség nem válik semmivé; kicsit nehezen lendül bele ebbe a népmeseien jópofa, ám minden konvenciót nélkülözô, minden külsô eszköztôl lecsupaszított játékba. Talán be kellene jelenteni, hogy "komédiát tetszenek látni, kéretik nevetni".

A darab egyébként valóban rémes, felejtsük el. Olyan, mint a keletlen tészta, kell hozzá egy tonna élesztô, hogy megdagadjon. Bamba ifjú csacska kedvese helyett (nem tudni, miért) annak szolgálója kezébe nyomja az ajándékul szánt legyezôt, mely aktust néhányan meglátják, még többen pletykálnak róla, s imigyen kész a baj, ámde a végén minden kiderül. Egy hagyományos elôadásban megölne az unalom. Itt viszont néha még nevetni sincs ideje az embernek, olyan feszült figyelmet követel a viharos tempójú, szellemes rendezés és a dramaturgia (Hársching Hilda).

Ôszintén szólva nem is értem, hogy egy ilyen tizenkettô egy tucat 18. századi olasz vígjátékból, öt poénnal és két helyzetkomikummal, hogy lehet ennyit kihozni. Itt nincs értelme annak a kérdésnek, hogy milyenek az alakítások, ki jobb, ki rosszabb, mert érezni, hogy a rendezô invenciózussága mindenkit feldobott, mind veszik a stilizáló, fricskázó stílust. Vannak markánsabb és halványabb alakítások, de a dolog lényege ezúttal nem ez. Nem egymással vetélkedô egyéni produkcióknak vagyunk tanúi, hanem kollektív játéknak. Bortól szétpukkadó hordónak, szörcsögô csapnak, teli klozetnek, dacos ajtónak, karcsú ablaknak, sudár fának, pottyantó madárnak, dús keblű szolgálólánynak, cselszövô grófnak egyaránt jók. (Azért igaz, ami igaz, Igó Éva kicsit még jobb.) Révai József fordítását is csak helyenként kellett frissíteni, parányit aktualizálni. A darabot, szövegét, tartalmát, helyzeteit Rudolf Péter egyszerűen leporszívózta.

Mikes Éva

Szereplôk: Reviczky Gábor, Gesztesi Károly, Selmeczy Roland, Szegedi Erika, Szabó Gabi, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Kállóy Molnár Péter, Fonyó József, Kálid Artúr, Sipos András, Széles Tamás, Bata János, Karácsonyi Zoltán f. h.; rendezô: Rudolf Péter

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.