Zene

A legendás skót poszt-rock formáció nem először engedi át zenéit - mintegy nyersanyag gyanánt - a remixelők kénye-kedvére.

Puccini Bohémélet című operája több mint kilencven év után tavaly került először a Salzburgi Ünnepi Játékok műsorára, mert mindaddig méltatlannak minősült egy művészi értelemben avantgárd fesztivál esztétikai igényeihez.

Valamikor még voltak évszakok - hangzik a jelenkorral elégedetlenek egyik örök típuspanasza; valamikor A teremtés volt az újévi program és nem Az évszakok - panaszolhatná most frissiben a recenzens.

A legendás skót poszt-rock formáció nem először engedi át zenéit - mintegy nyersanyag gyanánt - a remixelők kénye-kedvére.

Hét év szünet után nemrég jelent meg a negyedik nagylemezük - a Gyere át! apropóján kívülállásról, öregedésről, fórumozókkal folytatott vitákról és arról beszélgettünk, hogy bár más típusú zenét játszanak, miért mégis ők az egyetlen hazai punkzenekar.

Aki nem itthon, hanem külföldön világhírű.

A rajongás képessége és az új utáni kutatás többnyire elmúlik – helyére a nosztalgia lép a zenebarátok legtöbbjénél. De miért is?

Magyarország elektronikus zenei partikultúrája biztosan látott már szebb napokat - vagyis éjszakákat -, mindazonáltal ha az utóbbi évtizedet vesszük, belátható, hogy nem csupán a műfaj legnépszerűbb előadói, hanem a zsánerre legnagyobb hatást gyakoroló művészek, illetve a feltörekvő tehetségek is folyamatosan tiszteletüket tették nálunk.

Kezdetben volt a Csókolom, aztán lett belőle Puszi. A Puszi nagyon jó, és marad is a placcon, de most újra felmerült, hogy Csókolom is legyen. Erről lesz szó a következőkben.