„A műfaj gondos kutatói [...] eddig mind másképpen írták le a tangó eredetét. Készséggel elismerem valamennyi következtetésük helytállóságát, amint bármely más véleményt is elfogadnék. Létezik továbbá a tangó történetének egy olyan változata is, amelyet időről időre a mozi népszerűsít; e szerint az érzelmeken alapuló felfogás szerint a külvárosokban, a bérkaszárnyákban keletkezett a tangó (többnyire a Boca del Riachuelo negyedet jelölik meg bölcsőjéül a fotogén környezet miatt); a gazdagabbak eleinte elutasították; ám 1910 táján, Párizs áldásos példája nyomán, végül is kitárták kapuikat e különös külvárosi teremtmény előtt. Ez a Bildungsroman-féle változat, ez a »szegény sorsú ifjúról szóló regény« azonban csak amolyan féligazság vagy axióma; semmiképpen sem esik egybe az emlékeimmel (pedig ötvenéves is elmúltam), sem a személyes, szóbeli kutatásaimmal. Beszéltem a tangóról Saboridóval, a Felica és A barna bőrű lány szerzőjével, Poncióval, a Don Juan szerzőjével, akárcsak A forgács és a La Tablada szerzőjének, Grecónak a testvéreivel, továbbá Palermo egykori vezérével, Paredesszel s egy rokonságához tartozó énekmondóval is. Nem vágtam a szavukba: óvatosságból nem tettem fel olyan kérdéseket, amelyek bizonyos válaszokat sugallhattak volna. A tangó eredetét illetően rendkívül eltérő topográfiai, sőt földrajzi leírást adtak: Saborido (aki Uruguayban született) Montevideóba helyezte a tangó bölcsőjét; Poncio (aki a Retiro negyed lakosa volt) Buenos Aires s az említett kerület mellett érvelt; a Buenos Aires déli részén élők a Chile nevű utcát emlegették; az északi lakosok pedig a piros lámpás Temple utcát vagy a Junín utat. A fenti véleménykülönbségek ellenére [...] egy alapvető kérdésben mégiscsak egyetértettek a beszélgetőtársaim: abban, hogy a bordélyokban keletkezett a tangó.” 1930-as esszéjében így kutatta az igencsak mélyről indult táncforma, a tangó eredetét Jorge Louis Borges, és meglehet, a basszbariton operasztár, Erwin Schrott (képünkön) az idézetbeli Saboridóval értene egyet: lévén szintén uruguayi, sőt éppenséggel montevideói születésű. Valamint híresen elkötelezettje a tangó zenei műfajának, amint erről vasárnap ismételten hangzó bizonyságot kínál majd a budapesti közönség számára (Margitszigeti Szabadtéri Színpad, július 15., nyolc óra). A koncerten, amely mindazonáltal operai számokat is ígér, a jeles fiatal szoprán, Pasztircsák Polina is énekel.
A hétvége másik eseménye ugyancsak a szabadba, sőt a zöldbe hívogat minket, méghozzá Martonvásárra, a Brunszvik-kastély parkjába, ahová immár hatvan éve járnak koncertet hallgatni Beethoven zenéjének meghittjei. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei sorozatának első szombatján Bogányi Tibor vezényel majd, a program legkülönlegesebb, mert ritkán előadott Beethoven-műve pedig a Hármasverseny lesz: Szabadi Vilmos, Fejérvári Zoltán és a még éppen csak húszéves csellista, Devich Gergely főszereplői közreműködésével (július 14., hét óra). Hétfőn azután, alighogy korunk jószerint első számú Don Giovannija elhagyja Budapestet, Mozartnak ehhez a remekéhez, az operák operájához lehet majd szerencsénk: fiatal operaénekesek előadásában, az univerzális tehetségű muzsikusnak, a produkció rendezőjének, Philipp Györgynek a részvételével a csembaló mellől (Óbudai Társaskör, július 16., hét óra).
