Az Ördögkatlan fesztivál egyik legszebb pillanata volt, amikor egy nagy vetítő előtt a helyi asszonyok hallgatták lenyűgözve falusi ukrán nénik énekét. Mindez az ismert zenész, Both Miklós Ukrán-udvarában történt, ami a tavalyi felmérések alapján a fesztivál harmadik legnépszerűbb helyszíne lett.
magyarnarancs.hu: Kiket láthattunk az idén?
Both Miklós: Azokat a falvakat hoztuk el, amelyekkel ebben az évben dolgozunk. Az idei expedíciónk csaknem két hónapjában az északnyugat-ukrajnai Nyugat-Políszia területét kutattuk, az ottani települések közül választottunk ki hármat. A más vidék más kultúrát hoz magával. A népzenében ez nagyon izgalmas, mert míg az évkör részeihez és a neves eseményekhez tipikusan hasonló dalok köthetők, az előadásmód, illetve a szövegvariációk nagyon színes dolgokat hoznak be.
magyarnarancs.hu: Idén egy 88 éves néni volt a korelnök. Nem volt merész dolog őt kimozdítani?
| ||
BM: Amikor közel harminc faluban dolgozunk, nehéz kitalálni, kiket hozzunk el, nagyon sok mindennek kell stimmelnie. Ennek csak egy szelete, hogy az énekeseknek fizikálisan jó állapotban kell lenniük, hogy bírják az utat, az ittlétet, hogy tisztán és erővel tudjanak dalolni. Viszont összetartó közösségekről van szó, amiket nem üthetünk szét. Amikor vázoltuk, hogy aggályaink vannak a néni korával kapcsolatban, kereken kijelentették, ha ő nem jöhet, akkor ők is otthon maradnak. És hogy higgyük el, hogy ez az asszony van közöttük a legjobb állapotban, ő a legvitálisabb tagja a csapatnak. A tósztolásnál, amikor bemutattuk, hogy milyen fontos része ez náluk a kultúrának és milyen gyönyörű dolgokat tudnak mondani egy-egy pohár ital előtt, elárulta azért, hogy benne is volt egy kis félelem, de miután felült a repülőre és lecsukta a szemét, egyszerre csak itt találta magát!
magyarnarancs.hu: Azt már tavaly is elmondtátok, hogy az énekesek többsége eddig még csak el sem hagyta a faluját vagy a közeli nagyváros határát. Sokkoló lehet ez a számukra.
BM: Mi, akik gyerekkorunk óta járhatjuk a világot, nem tudjuk elképzelni, mennyire más az ő hozzáállásuk. Tavaly is elvittük őket rengeteg helyre, a Várba, a Parlamentbe. A végén pedig megkérdeztük tőlük, hogy milyennek találták Magyarországot. Mire az egyikük rám nézett, és ennyit szólt: „Érdekes volt látni, hogy itt teljesen másképp csavarodik a bikák szarva, na az egészen meglepett!” Egyszóval más ülepszik le bennük, mint amire számítanánk. Izgalmas nekik már az is, hogy itt végig fiatalokkal vannak, hiszen az ő falvaikból elmentek a fiatalok, az unokák, dédunokák csak havonta mennek látogatóba. Nekünk is öröm nézni, hogy ebben az új közegben mennyire felszabadultak, mennyire élvezik ők is!
| ||
magyarnarancs.hu: Tavaly a délutáni sávban az asszonyok meséltek az életükről, elmondták, hogyan telik egy napjuk. Mivel a paraszti kultúra kihalóban van, ráadásul a Csernobil zónából is jöttek közénk, hihetetlen izgalmas volt az egész. Idén fontos néprajzosokat hívtatok, Sebő Ferenc előadását is több százan hallgatták végig.
BM: Az idén arra szerettünk volna rámutatni, hogy mennyire összefüggő rendszert alkot az európai kultúránk, és hogy a magyar népzene is milyen alapvetően be van huzalozva a nagy egészbe. És hogy kívülállóként is érdemes belehallgatni a dallamokba, megnézni közelebbről a népszokásokat, tradíciókat, mert ami idegen és ködös területnek tűnik, alapvetően izgalmas, sokrétű és rólunk magunkról is mesélő dolog. Szeretném hangsúlyozni, hogy a helyszín üzenete nem azon alapul, mintha nekem az lenne a misszióm, hogy innentől mindenki hallgasson ukrán népzenét. Hanem az, hogy megadjuk a lehetőséget egy másik világ megismerésére. Mert a másság inspirál, kinyitja a fantáziánkat. És azt is jó megérezni, micsoda ősi összefüggések léteznek. Hogy együtt alkotunk egy hatalmas közösséget.
MN: Új elemként egy nagy szekérrel is jártátok a falut, Kuszt ünnepét megidézve.
BM: Én szerettem volna szimulálni itt az udvarban egy ukrán temetést, valódi koporsóval, mert nagyon fontos és szép rituálénak tartom, ahogy a halottaikat búcsúztatják. De az asszonyok kerek perec kijelentették, hogy ők a halált semmiképpen nem kísértik, ez nem fér bele. De a Kuszt ünnepe is fontos és látványos tradíció. Kiválasztanak egy szép fiatal lányt, eltakarják lombokkal és gallyakkal, így mennek házról házra, és a „szoborra” jókívánságokat öntenek, hogy gazdag és boldog év várjon rá.
magyarnarancs.hu: Számomra megdöbbentő, mennyi köszönetet és áldást mondanak nem csupán a tósztoláskor vagy rituális alkalmakkor, hanem néha meglepő helyzetekben. Egy szervezőtök mesélte, hogy az egyik néni a sofőrtől megkérdezte, milyen kocsit vezet. A sofőr elmondta a kocsi márkáját. És a néni kiszállás után vagy öt-hat percen át szórta az áldást mind a csodálatosan csendes és kényelmes járműre, hogy még száz évig menjen az utakon, mind a sofőrre, aki ilyen prímán vezette, majd a sofőr egész családjára, leendő dédunokákig bezárólag.
BM: Ehhez ismerni kell őket és a világukat. Azt az érdekes tudatállapotot, amiben élnek. Szinte ősi dolog ez, egy olyan világból ered, ahol amit racionálisan nem tudtak elrendezni, azt metafizikával pótolják. Máig hiszik például, hogy egy ház az első élő ember lelkét, aki az ajtón belép kiszívja, így beköltözés előtt bedobnak egy macskát az ajtón. Lelket tesznek a tárgyakba, a háztól az autóig. És egymást is gyakran áldják, dicsérik, árasztják el jókívánságokkal. Azt látom, nem csak puszta szavak ezek, ők mágikus erővel mondják a jókívánságaikat. Lenyűgöz, ahogy szentül hiszik, hogy a világnak szüksége van arra, hogy varázslatokat mondjunk egymásnak.
(Both Miklós és csapata folyamatosan dolgozza fel az anyagokat, így jött létre a világ legnagyobb ukrán folklóradatbázisa, eddig 130 falu gyűjtései alapján. Az elmúlt négy év gyűjtőmunkájának eredménye végre mindenki által elérhető május óta itt: www.polyphonyproject.com.)
