A sivatag virága – Quimby: Kaktuszliget

Zene

Két éve azt írtuk a Sportarénában tartott Quimby-életműkoncertről, hogy ezután már csak a Puskás Ferenc Stadion lehet a következő állomás. Ez végül (eddig legalábbis) nem következett be, viszont a zenekar pár hónapja újabb monstre programot mutathatott be a Sziget nulladik napján, szóval töretlen a népszerűség, rendületlenül pörög a gépezet. A három évvel ezelőtti Kicsi ország után viszonylag gyorsan (az előzőre 5 évet kellett várni) elkészült ez az új album is, a Kaktuszliget, melyre a tagok erőteljesen countrys-westernes beütésű dalokat szántak sivatagi filmzenés hangulatban.

false

Sokak szerint a Quimby eladta magát, mint a Kispál és a Borz az Emese meg a Csinibaba idején, pedig csak annyi történt, hogy a zenei tehetségkutatók felfedezték a dalaikat (főleg azt a bizonyosat), szóval az együttesnek ehhez közvetlenül nem sok köze volt, de tény, hogy így az utóbbi időben eljutottak egy olyan közönségréteghez is, amelyik korábban egyáltalán nem hallott róluk. Az persze a gyűlölködők malmára hajtotta a vizet, hogy a Kicsi ország finoman szólva sem sikerült jól - túl hosszú volt, és alig szerepelt rajta egy-két emlékezetes dal, így többen a szemükre vethették, hogy csak a hirtelen jött népszerűség-növekedést próbálták meglovagolni vele.

Így most kinek jó, kinek meg kevésbé jó hír, hogy a Kaktuszliget erősebbre sikerült, mint az elődje. Ami annyit jelent, hogy a zenekart továbbra is felesleges elkurvulással vádolni, másrészt azért az etalonnak számító Ékszerelmére/Káosz amigos/Kilégzés triász színvonalát nem sikerült elérniük ezúttal sem. Mindazonáltal több jó hír is van: egyrészt Kiss Tibi most csak egy számban (a Son Of A Bitchben) erőlteti az angolt, és a torzított énekhang miatt ez most egyáltalán nem zavaró, másrészt sok a pörgős, néha már zúzós szám, a Quimbynek pedig továbbra is ez áll a legjobban. Az első három dalnak pont ez az erőssége, bár mindegyiknek megvan a maga kisebb hibája is. A kicsit az aktuálpolitikára is reflektáló Kivándorló bluesnak erősek a verzéi, de gyenge a refrénje; a Kárpáti Dódi énekelte Unbekannte Schmerzenben a fene se érti, mi szükség van a német dumákra, a Senki se menekül pedig egy kicsit hosszúra sikeredett. Hasonszőrű dal még aztán a jó kis trombitálással kísért Állatok a legelőn, illetve a Varga Livius eddigi legjobb énekteljesítményét tartalmazó Kényszerleszállás. Ezek az emlékezetesebb számok, de nem rossz a szájharmonikás Hajnali pszicho és a bevallottan dylanes Búvóhely sem, a című dal vásári countryja meg még éppen megbocsátható.

Összességében egész jól sikerült album a Kaktuszliget: jól hangszerelt, és nincs túlmodoroskodva. Azon meg teljesen felesleges rugózni, hogy miért ők - már jó ideje - az ország legsikeresebb zenekara. Rivális egyelőre a láthatáron sincs - de azért erre a kérdésre még visszatérünk a Kispál és a Borz összeállása után.

Tom-Tom Records, 2013


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.