"Hiszem, hogy tébolyult bolyongása közben a tönkrement emberiséget ők és a hozzájuk hasonlók terelik folyton-folyvást a jó irányba" - írja Kiss Ferenc dalciklusa előszavában a "biztos menedéket nyújtó bujdosókról". Latinovits, Pilinszky, Ady, Radnóti, Csontváry, József Attila, Huszárik, Hamvas, Bartók, Nagy és Kondor - már az első dalban két strófát kap a nevük. Mit jelent a bujdosásuk; valóban tönkrement-e az emberiség, vagy nem kell ilyen forrón enni... - erről beszélgettünk.

"A bujdosó kifejezést Krúdytól kölcsönöztem - mesélte Kiss -, ő nevezte Adyt nagyvárosi bujdosónak. Aztán próbáltam kitágítani mindazokra, akik a generációm számára a művészet és a gondolkodás emblematikus szellemiségei voltak, így ez egyfajta nosztalgia is, másrészt azt a félelmemet is jelzi, hogy a tömegkommunikáció likvidálja őket. Nem azt mondom, hogy Ady-kultusznak kellene lennie, de hogy lekerült az ötszázasról, az erre a tendenciára utal. Éppilyen aggasztó jel volt, amikor a rendszerváltás korában megkérdőjelezték József Attila költészetét, mert proletárköltőnek vallotta magát."

- A te életedben milyen szinten van jelen a bujdosás?

"Benne van, nem véletlenül került ide a Kicsi Ferkó keservese meg a hozzá passzintott kis szöveg, hogy mikor kell - és milyen könyvekkel - a pincesorra elvonulni. Persze nagyképűség volna magamat az eszményképeim közé sorolni; én egy jóval kisebb kaliberű és tehetségű bujdosó vagyok.

- Nem inkább félrevonuló?

"Van úgy, hogy elbujdosom egy Ady-kötetbe, azokban a versekben napokra is jól el lehet tűnni. Meg hát bár nagyon hiszek abban, hogy a tradicionális kultúrák igazán jó modelleket szolgáltathatnak egy értelmes társadalom számára, és sok mindent érdemes átvenni belőlük, azt gondolom, hogy az én népi kultúrába való járásom is a bujdosás egyik formája: nem igazán racionális gondolkodásra vall, ha az ember olyan érték után kutat, ami már félig-meddig letűnt."

Hát így. A dalokhoz "passzintott szövegek" végigkísérik az egész ciklust, részben az ihlető élményekre világítva, részben kibontva a dalok gondolatait: "Nem tudtam őket úgy foglalni dalszövegbe, hogy érthető is legyen, korrekt is legyen, játékos, csipkelődő vagy esetleg arrogáns legyen, mert más az énekelt textus, mint a prózai. Így komplexebben tudtam kifejezni, ami bennem van, azért raktam bele képeket is." A Nagyvárosi bujdosók ugyanis könyv formájú, benne hetvenöt percnyi zene s negyvenoldalnyi olvasni- és látnivaló. Ezekkel a jegyzetekkel - elsősorban a zene minőségéhez, de a dalszövegek zöméhez képest is - nekem elég sok a bajom. Nyelvileg kiforratlannak, világképében többször is didaktikusnak, közhelyesnek vélem. Ide sorolnám a korábban említett "tönkrement emberiséget", aztán "a Kárpát-medence tiszta vizeit megfeketítő Coca-Colát", az "atlanti butulást", a "multikulturális ricsajozást", illetve A bujdosó átka című ráolvasás számos sorát "tetovált lányokról", "izomagyú bunkókról", "verőlegényről és örömleányról", "mindenütt susogó nájlondzsoggingról". Ezt jeleznem kellett, hogy megkérdezhessem, honnan a ború. Nem ezek a banalitások folynak a csapból?

"Lehet, hogy ennyire banálisan gondolkodom - reflektált Kiss -, bár szerintem más folyik a csapból. Pont az folyik, ami ellen tiltakozom. Feltehetőleg azért kerültek ezek elő, mert attól függetlenül, hogy lerágott csontok, nagyon fontosak. Egy ilyen műben persze az ember csapong a szélsőségek között. Ha a lemez egészét nézed, legalább annyi derűlátás is van benne, mint amennyi pesszimizmusra utaló jel. S hogy éppen ezt hangsúlyoztam ki a bevezetőben, annak az az oka, hogy egy olyan trend uralkodását érzékelem, amelyben mindazok az emberi értékek kezdenek veszendőbe menni, amelyek évszázadokon keresztül értéknek számítottak, legyen az költészet, művészet vagy az emberek egymáshoz való viszonyulása. Néha úgy tűnik, a rossz kerekedik felül."

- S a Nyugattal mi bajod?

"Azt tapasztaltam, hogy Nyugat-Európát az a kultúra, amit a Kolinda, a Vízöntő vagy a Muzsikás képviselt, addig érdekelte igazán, amíg le nem hullott a vasfüggöny. Ahogy felszabadultak a különböző népek, és utazhattak Bulgáriából, Romániából meg így tovább, a gázsit lenyomták a tizedére, hiszen sokkal olcsóbb zenekarok jöttek, és legalább olyan jót produkáltak, mint mi. Kuriózumnak addig számítottunk, amíg ellenséges táborból jöttünk, az üzleti érdekük viszont azt követelte, hogy szarért-húgyért megvegyenek minél jobb zenekarokat. Én ezt gyakorlatilag kulturális gyarmatosításnak nevezném, bár lehet, hogy ez egy kicsit erős.

Hogy a Coca-Cola befeketíti az erdélyi folyókat, az így kiragadva valóban banálisan hangzik, de tényleg azt látom, hogy a székelyföldi fazsindelyes bodegákra is ugyanaz a Coca-Cola-reklám kerül, mint a világban bárhol. És ez kicsit irritál; persze túl kell esni rajta, annak idején mi is Nyugaton vettünk rágógumot, szappant, Levi´st."

- Nem inkább arról van szó, hogy a zenekarok némelyike egyszerűen megfáradt? A Muzsikás történetesen sosem volt kint olyan keresett és elismert, mint az utóbbi években.

"Nem hinném, hogy fáradtságról van szó; a mi helyzetünk annyiban speciális, hogy a nyolcvanas évek elején egy nevetséges vámügy miatt lekapcsolták a Vízöntő zenekart, s csak másfél év múltán mentettek fel minket, addig be volt vonva az útlevelünk. Egy csomó meghívástól elestünk így. Aztán mindenki jobbnak látta, ha a saját dolgait csinálja, egyéni útra tért, a rendszerváltás után, amint lehetett, én is megcsináltam az Etnofon kiadót, egyre szaporodtak a zenekartól független ügyeim. Időközben átértékelődtek a dolgok, negyven év fölött az ember nem szívesen hajt el Bilbaóból Berlinbe, csak hogy részt vegyen egy fesztiválon. Az persze vitathatatlan, hogy a Muzsikás befutása a kitartásának is köszönhető, de a konstelláció is szerencsésebb volt körülöttük, a Muzsikásról - ha ők nem is mondták ki - azt tartották, hogy a magyar kultúra képviselői. Egy generációból csak egy ilyen lehet, ez nyilvánvaló."

Tény, Kiss Ferenc akár a Kolindával, akár a Vízöntővel már tizenöt-húsz évvel ezelőtt - amikor e fogalom még ismeretlen volt - világzenét játszott. A környező népek zenéi iránti nyitottsága, a dzsessznek, a kortárs zenének és az elektronikának a beszüremlése tetten érhető a Nagyvárosi bujdosókban is, mely ideológiai túlexponáltsága dacára alighanem Kiss legerősebb műve. Érzékenysége, változatossága, indulata éppoly meggyőző, mint az előadásmódja - a vaskos előadógárda tagjai közt vízöntősök plusz Ágoston Béla, Balogh Kálmán, Kovács Ferenc, hogy csak a legismertebbeket... Ha durva volnék, azt mondanám e lemezről: hallgatni, nem olvasni, de elegem van a durvaságból, ráadásul így általánosítva nem is volna igaz. Azokra a dalokra, amelyek a lumpolások, amelyek a szerelmek, vágyakozások pillanatait idézik meg - elsősorban a Kés és kereszt tangót, mely egy Erdélyben népszerű zsidó tánc nyomán született, emelném ki -, én tokkal-vonóval vevő vagyok: ezek árnyalt, finom, távolságtartó darabok... és elfogadom, a korom is... "Megfigyeltem - így Kiss - a velem egykorúakon, hogy szeretnek visszamerengeni: hogy utáltuk akkor, de milyen jó is volt... Amivel a tökünk tele volt, most már a szép emlékek közé tartozik. Nyilván a korral is jár, negyvenöt éves vagyok. Ez is egyfajta bujdosás, az emlékekbe való, csak nem szabad beleragadni."

Marton László Távolodó

(Etnofon Zenei Társulás, 1999; a kiadvány a Dohány utca 74. szám alatti lemezboltban tuti kapható)