Ránk jár a rúd – 5 fergeteges magyar sportdal

  • - minek -
  • 2012. július 30.

Zene

A magyarság sportnemzet volta úgyszólván közhelyszerű, bár nem minden részletében megalapozott. Magától értetődő, hogy a versenyszerű testgyakorlás, pláne annak négyévenkénti jeles seregszemléje, az olimpia a magyar könnyűzene állócsillagait is megihlette – még ha olykor meghökkentő formában is.

Örökség: Vár rád a csúcs

Tavaly a Kormorán együttesből kivált renegátok alapították meg az Örökség nevű népnemzeti rockszupergruppot – idén pedig elkészítették az idei olimpia afféle nem hivatalos magyar dalát (szerencsére ez azért erős túlzás). A legendás performer, Mr. Basary és a két jó karban lévő, MILF-kategóriás énekesnő (Géczi Erika, Tóth Renáta) triplavokáljával elővezetett, a Fleetwood Mac érett korszakát (mínusz Stevie Nicks) idéző dal miriádnyi finomsággal tüntet – számtalanszor végignézhető úgy, hogy az ember mindig talál benne valami rejtett csemegét. A megannyi szövegi leleményre, a lendületes, szellemes verzékre most nem is térnénk ki, de a doromb- és citeraszólamok vagy a sallangoktól mentes gitár-hegedű párbaj magában is megéri a pénzt. A margitszigeti kolostorrom frappáns kliphelyszín – a legendás sporttörténeti pillanatokból szemezgető montázs is szinte tankönyvszerű. Az euforikus finálé politikai értelemben minimum áthallásos, de hát rossz az, aki rosszra gondol. Amúgy érdemes megismerkedni a tagok biográfiájával is: Géczi Erika például maga is olimpikon volt egyszer – a nyolcvanas évek legendás kajakosa a négyes tagjaként 1988-ban, Szöulban szerzett ezüstérmet. Gyümölcsöző pop-rock karrierje során ő énekelhette először a Honfoglalás című film legendás betétdalát, s még a Kormorán előtt jó ideig a Rockfort együttes tagja volt, amellyel leginkább a pesti belvárosi Fregatt sörözőben léptek fel. A már évtizedek óta a nehezen értelmezhető Mr. Basary művésznévvel tüntető rockveterán, Babári József pedig a ma is létező (!) Torzonborz együttesben kezdte frontemberi pályafutását, még 1971-ben – s csak ezután következett a Wastaps…

NOX: Embermadár

A már évek óta inaktív NOX, e népiesen-vokálisan elektronikus zenei formáció a 2006-os budapesti úszó Eb dalát alkotta meg – némileg zavarba ejtő címmel és tartalommal, Péter-Szabó Szilvia kedvesen semmilyen orgánumára hangolva. Némi tudattágítás után nyugodtan juthatunk arra a következtetésre, hogy talán valamiféle felhők közé is eljutó vízimadár (vadlúd?, kanalasgém?) emberrel alkotott, jórészt reptiloid, mégis érvényes sportorvosi engedéllyel bíró hibridjére kéne asszociálnunk. A B-próba nyomán persze rendre kiderül, hogy – popszámról lévén szó – nem is kéne semmit gondolnunk, pusztán érezni, de azt nagyon erősen. A dal amúgy gyors és fájdalommentes, mint egy ideális fogtömés: rockos gitárriffek (egyenesen a mintázóból), breakbeatalapok, és a műfajban kötelező egzotikusnak szánt, tilinkószerű népi hangszerek (ezeket itt is ugyanaz a Gulyás Ferenc szólaltatja meg, mint az Örökségben…).

Dolly Roll: Atlanta rá- rá- rá- hajrá!

Időben még egyet visszalépve a Dolly Rollnak az 1996-os atlantai olimpia félhivatalos dalát köszönhetjük – a zenekar nem először játszott a tűzzel: 1986-ban például Viva Mexico címmel hangoltak a futball vb-re (ezzel még mindig kevésbé égtek be, mint az egykori Megyesi Gusztáv-riportban megörökített zászlókészítő brigád, amelynek tagjai „Hajrá, magyarok, hatig meg se álljatok!” felirattal készítettek drapériát). A dal voltaképpen semmiféle meglepetést nem tartogat: a zenekar igazi közép-európai, alapvetően szinkretikus, tropikál-sramlizenekarként tetszőleges témához képes olyan zenei formát találni, amit minden szégyenérzet nélkül játszhat el egy szinti-dob kombó – éjfél után, egy lakodalomban, az órák óta tökrészeg rokonságnak. A kellemesen komótos lüktetésről első pillanatban a Susanna című örökbecsű (a holland nép halhatatlan hozzájárulása az egyetemes, söralapú popkultúrához) rémlik fel párhuzam gyanánt, később bármi más (pl. Opus: Life is Life) is eszünkbe juthat, de ahhoz már – meglehet, sportszerűtlenül – feltétlenül be kell nyomni egy négycentes tüskét is.

Törőcsik András – Nyilasi Tibor (ft. Omega): Hajrá!

Folytatva az időben való tudatos hátrálásunkat, a sok profi pophiéna után következzen két kedves amatőr – mármint ebben a szakmában, a sajátjában pusztán álamatőr. Nyilasi Tibor és Törőcsik András, a magyar futball állítólagos bronzkorának két sztárja az 1982-es spanyolországi Mundiálra (az évi futball vb-re) készült ezzel a dallal: ki ne tudná, a Mészöly-válogatott ugyan nem jutott tovább csoportjából, de legalább nem is égett be (már ha a bénaságból és balszerencséből font kieső-stratégiánkat nem tekintjük annak). A dalra térve: a két európai léptékű klasszis a szintén nemzetközi hírű Omega együttes profi kíséretében (Mihály Tamás basszusjátéka a My Sharona című, máig pörgetett new wave rockslágert citálja) meghökkentően önreflexív, sőt önkritikus módon adja vissza a kor magyar focival kapcsolatos sportújságírói közhelyeit – ugyanakkor hangot ad a sportszerető, ám realista közvélemény megrökönyödésének is, amit a vb-re való nem várt kijutásunk okozott. Előadói képességeik azért hagynak némi kívánnivalót maguk után, az intonációval is vannak gondjaik – talán feliratozni sem ártana a felvételt. De azért ne legyenek kétségeink: a kor igazi popsztárjairól van szó – hogy mást ne mondjunk, Törőcsik (továbbá országos cimborája, Ebedli Zoli, s néha Szokolai Laci) távollétében a dj szinte fel se rakta az első lemezt a legendás E-klubban. Nyilasi polgárpukkasztó, hogy azt ne mondjuk, punkgesztusai közül pedig megemlíthető, hogy a 78-as argentin vb-n a házigazdák elleni vesztes meccsünkön kiérdemelt, jogos kiállítását követően (legalábbis a jól megvágott összefoglalókkal meg nem erősíthető legenda szerint) diszkréten segget mutatott a közönségnek – többek között a tömeggyilkos junta díszpáholyban ülő, véreskezű főtisztjeinek.

Király Linda – Gáspár Laci: Olimpiai dal (2004)

Az utóbbi évtizedekben szinte minden olimpiai évben készült egy afféle félhivatalos dal (a Rakonczai fivérek által alkotott 2008-as például itt tekinthető meg; amúgy közepesen unalmas, rutinos leckefelmondás, semmi más), a 2004-es szerzemény ürügyén viszont a hazai vokális popzene két aranytorkú állócsillaga egyesítette erejét. Az eredmény voltaképpen minden várakozást felülmúl: egy dal erejéig megszületett a magyar érzelmű, sportpatrióta soft soul, avagy az erotikus töltetű, ám hazafias érzelmű R&B. Érzéki búgás, mennyeket repesztő falzett, lágy billentyűfutamok, a megfelelő pillanatban belerecsegő szaxi és a végén a biztató üzenet: közel már a cél! Király Linda, emlékszünk rá, karrierszempontból amúgy is erőltette a hazafias sportvonalat – bár ne tette volna, hiszen a nevezetes baki erősen kontraproduktívnak bizonyult…

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.