Örökség: Vár rád a csúcs
Tavaly a Kormorán együttesből kivált renegátok alapították meg az Örökség nevű népnemzeti rockszupergruppot – idén pedig elkészítették az idei olimpia afféle nem hivatalos magyar dalát (szerencsére ez azért erős túlzás). A legendás performer, Mr. Basary és a két jó karban lévő, MILF-kategóriás énekesnő (Géczi Erika, Tóth Renáta) triplavokáljával elővezetett, a Fleetwood Mac érett korszakát (mínusz Stevie Nicks) idéző dal miriádnyi finomsággal tüntet – számtalanszor végignézhető úgy, hogy az ember mindig talál benne valami rejtett csemegét. A megannyi szövegi leleményre, a lendületes, szellemes verzékre most nem is térnénk ki, de a doromb- és citeraszólamok vagy a sallangoktól mentes gitár-hegedű párbaj magában is megéri a pénzt. A margitszigeti kolostorrom frappáns kliphelyszín – a legendás sporttörténeti pillanatokból szemezgető montázs is szinte tankönyvszerű. Az euforikus finálé politikai értelemben minimum áthallásos, de hát rossz az, aki rosszra gondol. Amúgy érdemes megismerkedni a tagok biográfiájával is: Géczi Erika például maga is olimpikon volt egyszer – a nyolcvanas évek legendás kajakosa a négyes tagjaként 1988-ban, Szöulban szerzett ezüstérmet. Gyümölcsöző pop-rock karrierje során ő énekelhette először a Honfoglalás című film legendás betétdalát, s még a Kormorán előtt jó ideig a Rockfort együttes tagja volt, amellyel leginkább a pesti belvárosi Fregatt sörözőben léptek fel. A már évtizedek óta a nehezen értelmezhető Mr. Basary művésznévvel tüntető rockveterán, Babári József pedig a ma is létező (!) Torzonborz együttesben kezdte frontemberi pályafutását, még 1971-ben – s csak ezután következett a Wastaps…
NOX: Embermadár
A már évek óta inaktív NOX, e népiesen-vokálisan elektronikus zenei formáció a 2006-os budapesti úszó Eb dalát alkotta meg – némileg zavarba ejtő címmel és tartalommal, Péter-Szabó Szilvia kedvesen semmilyen orgánumára hangolva. Némi tudattágítás után nyugodtan juthatunk arra a következtetésre, hogy talán valamiféle felhők közé is eljutó vízimadár (vadlúd?, kanalasgém?) emberrel alkotott, jórészt reptiloid, mégis érvényes sportorvosi engedéllyel bíró hibridjére kéne asszociálnunk. A B-próba nyomán persze rendre kiderül, hogy – popszámról lévén szó – nem is kéne semmit gondolnunk, pusztán érezni, de azt nagyon erősen. A dal amúgy gyors és fájdalommentes, mint egy ideális fogtömés: rockos gitárriffek (egyenesen a mintázóból), breakbeatalapok, és a műfajban kötelező egzotikusnak szánt, tilinkószerű népi hangszerek (ezeket itt is ugyanaz a Gulyás Ferenc szólaltatja meg, mint az Örökségben…).
Dolly Roll: Atlanta rá- rá- rá- hajrá!
Időben még egyet visszalépve a Dolly Rollnak az 1996-os atlantai olimpia félhivatalos dalát köszönhetjük – a zenekar nem először játszott a tűzzel: 1986-ban például Viva Mexico címmel hangoltak a futball vb-re (ezzel még mindig kevésbé égtek be, mint az egykori Megyesi Gusztáv-riportban megörökített zászlókészítő brigád, amelynek tagjai „Hajrá, magyarok, hatig meg se álljatok!” felirattal készítettek drapériát). A dal voltaképpen semmiféle meglepetést nem tartogat: a zenekar igazi közép-európai, alapvetően szinkretikus, tropikál-sramlizenekarként tetszőleges témához képes olyan zenei formát találni, amit minden szégyenérzet nélkül játszhat el egy szinti-dob kombó – éjfél után, egy lakodalomban, az órák óta tökrészeg rokonságnak. A kellemesen komótos lüktetésről első pillanatban a Susanna című örökbecsű (a holland nép halhatatlan hozzájárulása az egyetemes, söralapú popkultúrához) rémlik fel párhuzam gyanánt, később bármi más (pl. Opus: Life is Life) is eszünkbe juthat, de ahhoz már – meglehet, sportszerűtlenül – feltétlenül be kell nyomni egy négycentes tüskét is.
Törőcsik András – Nyilasi Tibor (ft. Omega): Hajrá!
Folytatva az időben való tudatos hátrálásunkat, a sok profi pophiéna után következzen két kedves amatőr – mármint ebben a szakmában, a sajátjában pusztán álamatőr. Nyilasi Tibor és Törőcsik András, a magyar futball állítólagos bronzkorának két sztárja az 1982-es spanyolországi Mundiálra (az évi futball vb-re) készült ezzel a dallal: ki ne tudná, a Mészöly-válogatott ugyan nem jutott tovább csoportjából, de legalább nem is égett be (már ha a bénaságból és balszerencséből font kieső-stratégiánkat nem tekintjük annak). A dalra térve: a két európai léptékű klasszis a szintén nemzetközi hírű Omega együttes profi kíséretében (Mihály Tamás basszusjátéka a My Sharona című, máig pörgetett new wave rockslágert citálja) meghökkentően önreflexív, sőt önkritikus módon adja vissza a kor magyar focival kapcsolatos sportújságírói közhelyeit – ugyanakkor hangot ad a sportszerető, ám realista közvélemény megrökönyödésének is, amit a vb-re való nem várt kijutásunk okozott. Előadói képességeik azért hagynak némi kívánnivalót maguk után, az intonációval is vannak gondjaik – talán feliratozni sem ártana a felvételt. De azért ne legyenek kétségeink: a kor igazi popsztárjairól van szó – hogy mást ne mondjunk, Törőcsik (továbbá országos cimborája, Ebedli Zoli, s néha Szokolai Laci) távollétében a dj szinte fel se rakta az első lemezt a legendás E-klubban. Nyilasi polgárpukkasztó, hogy azt ne mondjuk, punkgesztusai közül pedig megemlíthető, hogy a 78-as argentin vb-n a házigazdák elleni vesztes meccsünkön kiérdemelt, jogos kiállítását követően (legalábbis a jól megvágott összefoglalókkal meg nem erősíthető legenda szerint) diszkréten segget mutatott a közönségnek – többek között a tömeggyilkos junta díszpáholyban ülő, véreskezű főtisztjeinek.
Király Linda – Gáspár Laci: Olimpiai dal (2004)
Az utóbbi évtizedekben szinte minden olimpiai évben készült egy afféle félhivatalos dal (a Rakonczai fivérek által alkotott 2008-as például itt tekinthető meg; amúgy közepesen unalmas, rutinos leckefelmondás, semmi más), a 2004-es szerzemény ürügyén viszont a hazai vokális popzene két aranytorkú állócsillaga egyesítette erejét. Az eredmény voltaképpen minden várakozást felülmúl: egy dal erejéig megszületett a magyar érzelmű, sportpatrióta soft soul, avagy az erotikus töltetű, ám hazafias érzelmű R&B. Érzéki búgás, mennyeket repesztő falzett, lágy billentyűfutamok, a megfelelő pillanatban belerecsegő szaxi és a végén a biztató üzenet: közel már a cél! Király Linda, emlékszünk rá, karrierszempontból amúgy is erőltette a hazafias sportvonalat – bár ne tette volna, hiszen a nevezetes baki erősen kontraproduktívnak bizonyult…
