Interjú

"Nincs probléma azzal, hogy tanárként tekintsenek rám"

Beck Zoltán - 30Y

  • Iványi Zsófia
  • 2012.07.31 05:40

Zene

Intézményesíteni kívánja a rockzenét, nem szereti a sztárcsináló műsorokat, pártolja a letöltést, kerüli a bulvárt - a hamarosan új lemezzel jelentkező zenekar frontemberével, az idei Ördögkatlan egyik díszvendégével nem sokkal a fesztivál kezdete előtt beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ebben az évben indult el a pop- és rockzenét oktató Zenélő Egyetem (ZEN), aminek te vagy az ötletgazdája és a szervezője.



Fotó: Németh Dániel

Beck Zoltán: A popzene intézményesített oktatása ma elsősorban rocksulikban történik, de én valami egészen mást akartam. A dalokat, amiket írok, nem tudnám lekottázni, mert sose tanultam ilyesmit: azt gondolom, hogy a popdalok nem arról szólnak, hogy milyen zenei képzettsége van az írójuknak. A dalnak a töltöttsége, intenzitása, indulata ad valódi erőt, ahogy az előadót attitűdjei, jelenléte határozza meg - miközben nagyban a szerencsén múlik, hogy aztán a dal vagy egy előadó egyszer csak válik valamivé. A könnyűzene folyamatosan körülvesz minket, és szerintem tök érdekes, hogy hogyan üzemel, hogy miért van, hogy mi a szélesebb spektruma a populáris zenei kultúrának. Számos egyetemen - itthon és külföldön - esik szó a popzenéről, van olyan diskurzus, amiben erről meg lehet szólalni akár tudományos regiszterekben is. Azon agyaltam sokat az utóbbi két évben, hogyan lehetne érvényes módon, intézményi keretek között kezdeni valamit a populáris zenével, különösen úgy, hogy én látszólag állandóan szembemegyek ezzel az intézményesítéssel, hisz még csak lekottázni se tudom a saját dalaimat.

 

MN: Ha kottázást és hasonlókat nem, akkor mit és hogyan oktatnak a ZEN-en?

BZ: A zene nem áll meg ott, hogy megszólal egy dal: pontosabban nem ott kezdődik, és nem is ott ér véget. Annak, amit populáris zenei kultúrának hívunk, számos regisztere van: a marketing, a produceri tevékenység, a technikai feltételek, a dizájn, a menedzsment stb. Adta magát az ötlet, hogy egyrészt nézzük ennek az elméleti alapjait, szálljunk be az erről folyó tudományos diskurzusba, másrészt nézzük meg azt is, hogyan működik mindez a valóságban. Az oktatói csapat mellett egy tutori teamet próbáltam összeszervezni, akik nap mint nap a popzene körül tevékenykednek, és legitim figurái ennek a szcénának. Ők zenei újságírást, produceri munkát, artist managementet, hangszerelést, színpadtechnikát, zeneszerzést oktatnak a diákoknak sokféle munkaformában: szabad előadásokban vagy workshopokon.

MN: Az intézményesítés nem öli meg a rock and rollt?

BZ: Az borzasztó volna, és pont az a lényeg, hogy a ZEN nem irtja ki az életet a zenéből: nem határok közé szorítja, hanem a róla való beszédnek és ezzel együtt a hozzá kapcsolódó tevékenységeknek ad teret és lehetőséget. A ZEN nem kar- vagy szakspecifikus: bármelyik kar bármelyik szakára járó diák foglalkozhat a keretei között a populáris zenével.

MN: Csak a Pécsi Tudományegyetem diákjai mehetnek?

BZ: Egyelőre igen. Mivel itt tanítok, adta magát, hogy a PTE-n jöjjön létre ez az intézmény, az egyetem pedig kellően nyitott volt a programra. Az őszi szemeszternek tematikus magyar és angol nyelvű kurzusok, workshopok adják a gerincét, de a hallgatók reményeim szerint már szeptembertől használhatják a ZEN próbatermeit és stúdióját.

MN: A ZEN amellett, hogy próbatermet, stúdiót és profi oktatókat biztosít, a jövendőbeli koncertek szervezésében és megvalósításában is segíti majd a diákokat - a leírás szerint akár a benzinköltségét is fizeti az ifjú muzsikusoknak. Ránézésre ez egy hatalmas projekt, igen nagy költségvetéssel.

BZ: Hatalmas projekt, nagyon alacsony költségvetéssel. Amivel a legtöbbet tudunk segíteni, az a humánerőhöz kötődik, és olyan emberek vannak ebben a történetben, akiknek nem a "mennyiért?" az elsődleges kérdés a fejükben.

MN: Nemrég úgy nyilatkoztál, hogy a hazai könnyűzenei életbe csak hatalmas szerencsével vagy sztárcsináló műsorok útján lehet bekerülni, ami egy meglehetősen torz és rosszul működő szcénát eredményez.

BZ: A magyar könnyűzenei élet akkor lehet és lesz dinamikus, ha mindig megjelennek új arcok, új hangok, új zenék. De ehhez tényleges alkotóbarát közegre, közösségekre van szükség. Azt képzelem, hogy ha az oktatók és tutorok együtt dolgoznak a srácokkal, akkor a történetből nem az kerekedik ki, hogy felfuttatunk egy vagy több zenekart, hanem az, hogy létrejönnek azok az alkotóközösségek, amikben induló producerek, menedzserek, dizájnerek, fotósok és zenészek együtt találják ki a maguk kreatív csomagjait. Azaz műhelyek jönnek létre, és nem egy-egy produkciót kapunk el a grabancánál, és mutogatjuk mindenfelé, ahogy az manapság szokás. Komoly probléma a hazai könnyűzenei életben, hogy egy induló zenekar számára nagyon szűkös az a tér, amiben meg tudja mutatni magát. Lemérettetés nélkül meghalni a legrosszabb; úgy elveszteni egy álmot, hogy nem tudtad kideríteni, létezik-e valójában. A 30Y történetében nem jött rosszul, hogy sokszor ütköztünk falba, de azért kihagytam volna párat - és persze korántsem biztos, hogy ugyanezzel az elnéző nosztalgiával gondolnék vissza ezekre az akadályokra, ha a 30Y ma már nem létezne. Mindenesetre az egyáltalán nincs rendben, hogy most kábé az egyetlen út a nyilvánossághoz az, ha elindulsz valamelyik tehetségkutató műsorban - ez nagyon csalóka út.

MN: Ha a körítést lehagyjuk, akkor mi a baj a tehetségkutatókkal?

BZ: Olyan szempontból semmi, hogy általában tehetséges embereket találnak meg. De közben egy csomó tehetséget meg nem. Morálisan nehezen védhető a showműsorok kötelező alapélménye, hogy gúnyt űznek azokból, akik nem elég jók, zavart az önképük, vagy egyszerűen csak ügyetlenek. Ezzel együtt a show közben maga a lényeg veszik el: előbb-utóbb önálló személyiség nélküli hangokká válnak az énekesek, ami nagyon sok csalódáshoz és frusztrációhoz vezet. A sztárkereső műsorok nagyon kevéssé vannak viszonyban azzal a fajta zenével, ami ténylegesen közöl valamit, pontosabban: semmi közük hozzá. De ez persze szubjektív vélemény. Azok a zenészek, akikért rajongok, egy sztárcsináló műsor első rostáján kiesnének - már ha egyáltalán elmennének egy ilyen válogatásra, amit erősen kétlek.

MN: A neten meglepően sok bulvárlap foglalkozik veled.

BZ: A bulvársajtó oldaláról érkeznek megkeresések, mert mindig érdekes az, aki egy kicsit is ismert. Az ilyenekre mi - és itt a 30Y-ra gondolok - mindig azt mondjuk, hogy kösz, nem. Ha a világunkról vagy a dalainkról szól egy dolog, az érdekel, de ha a zenét kiemelik, és helyette a hús-vér figuráinkra rá akarják kopizni a sablonjaikat, az minket nem izgat.

MN: Megéltek a 30Y-ból?

BZ: Igen. Nagyjából a harmadik lemez, a Semmi szédítő magasság óta, ami 2007-ben jelent meg.

MN: A pécsi egyetem romológia szakán tanítasz cigány irodalmat. Tudván, hogy egy rockzenekar énekesével állnak szemben, a diákjaid komolyan tudnak venni tanárként?

BZ: Borzasztó rossz egy óra, ha az rólam szól, vagy velem foglalkozik. Épp ezért mindig azon vagyok - és ezt látom a diákok részéről is -, hogy az aznapi penzummal foglalkozzunk: ha érdekesebb vagyok annál, mint amit mondok, gondolok, vagy ahogyan együtt gondolkodunk valamiről, akkor ott, abban a pillanatban oktatóként megbuktam. Általában nincs probléma azzal, hogy tanárként tekintsenek rám, de a személyiségemből akkor is hiányozna a szigorú tanár sztereotip képe, ha nem foglalkoznék zenével. Tíz éve tanítok az egyetemen, és ezalatt összesen két elégtelent adtam: engem a szorgalmi időszak jobban érdekel, mint a vizsgák.

MN: Hamarosan megjelenik az új lemezetek. Mit lehet róla tudni?

BZ: A Szentimentálé valamikor november elején jelenik meg. A zenekar szentimentális dalait afféle árnyékprogramként játsszuk lassan tíz éve, és csak gyűlnek, gyűlnek bele a dalok, mint egy szatyorba. Készültek ugyan koncertfelvételek az évek során, de azt hiszem, most álltak össze, szóval ideje összerendezni, és rögzíteni őket azokkal a zenészbarátainkkal, akik közreműködnek bennük. Közben Lévay Balázzsal forgatjuk a Szentimentálé filmjét, de szó sincs valami szokásos, unalmas CD/DVD kombóról.

MN: Érdemes ma még lemezt kiadni?

BZ: Nem tudom. De lemezt csinálni nagyon jó.

MN: Ez nagyszerű, de üzleti szempontból is megéri? Van elég rajongó, aki megveszi, ahelyett, hogy letöltené?

BZ: Remélem, hogy sokan letöltik. Én sose voltam ebben a dologban rendőr. Annyian meg szokták venni a lemezeinket, hogy a kiadó ne omoljon össze, és mi mindig nagyon kedves kiadókkal dolgoztunk, akikkel az együttműködés legelején tisztázzuk, hogy a zenekar nem ellenzi a letöltést. Inkább gondolkodunk azon, hogyan legyen hozzáférhető a lemez olcsón és egyszerűen, sokféle formában - ezt amolyan alternatívának gondolom. Összességében a dal jobban érdekel, mint az, hogy van-e belőle hét forintom.

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.