Koncert

Régi műsorhoz új férfiak

Európa Kiadó

Zene

Az Európa Kiadó immár 36 éves történetében soha nem fordult elő olyan különös epizód, mint januárban.

Már az is elég rendhagyó volt, hogy tavaly ősszel kijött az új lemez (Valahol lenni, 2016), és a nyolc számból négy az előzőn is (Annak is kell, 2013) rajta volt. Persze valamennyire elfogadhatónak tűnt az a magyarázat, mely szerint így lett „egységes” az album, és az a bizonyos négy dal három éve még nem volt kellőképpen „adekvát”, csakhogy az egészet teljesen más megvilágításba helyezte, hogy miközben zajlottak a lemezbemutató koncertek, kiderült, hogy Menyhárt Jenő más zenészekkel szövetkezett. Titokban.

Nem csoda, hogy ezután szinte mindenki (Másik János billentyűs, Kirschner Péter gitáros, Darvas Benedek billentyűs, trombitás, hegedűs stb. és Winterverber Gábor basszusgitáros) távozott az Európa Kiadóból, Menyhárt pedig ezzel indokolta lépését a Facebookon: „Ahogy periodikus működése során korábban már többször előfordult, az Európa Kiadó történetében egyszerre lezárul egy korszak és veszi egyidejűleg kezdetét egy másik”.

Így lett, bár olyat nem nagyon látott még a világ, hogy mindezek után a lemezbemutató turné folytatódjék. Márpedig ez történt, az új Európa Kiadó tavasszal ott folytatta, ahol a régi abbahagyta, s így kötött ki pár vidéki nagyváros után Budapesten, az Akváriumban. És ahogy a koncerten erre Menyhárt is felhívta a figyelmet: az előtérben meg lehetett vásárolni a régi tagokkal felvett lemezt.

Ilyen előzmények után különösen meglepő volt, hogy a szinte teljesen kicserélődött zenekar (a főnökön kívül csak Gyenge Lajos dobos maradt a régiek közül) olyan magabiztosan lépett a színpadra, mintha évek óta együtt játszanának. Azt nem lehet mondani, hogy ismeretlen kezdők lennének az új tagok – Bujdosó János gitáros (Kistehén és millió más saját formáció) ugyanúgy nem ma kezdte, mint Kálmán András billentyűs (Ladánybene 27), nem beszélve Tóth Zoltán Spenót basszusgitárosról (Puszi, Csókolom), aki a múlt században már egyszer tagja volt az Európa Kiadónak –, mégis üdítően hatott, hogy pár hónap alatt ilyen érett produkciót sikerült összerántaniuk. Noha az őszi repertoár semmit sem változott, sőt a számokat sem nagyon hangszerelték át, a hangvétel teljesen más lett: míg korábban kimondottan profi, a leg­apróbb részletekig kidolgozott műsort láthattunk, ez a mostani fésületlenebb, nyersebb, ösztönösebb. De éppen ettől működik, hiszen nem arról van szó, hogy „amatőrebb” lenne, csak épp mintha sokkal közelebb állna ahhoz a bizonyos, sokszor megénekelt rock and rollhoz, és emiatt hitelesebbnek is tűnik, s ehhez a hitelhez nem is elsősorban Menyhárt Jenő, hanem az új tagok adják a fedezetet. Bujdosó hátborzongató szólói­tól mintha új értelmet kapnának a dalok, Spenót elragadó basszusjátéka pedig szó szerint játék, sőt játszadozás. Ráadásul mindkettőjük színpadi jelenléte is lenyűgöző, noha semmi egyebet nem csinálnak, csak láthatóan élvezik az egészet.

Mindez elsősorban a régi dalokban működik, amik nemcsak azért szólnak meggyőzőbben, mint az elbocsátott bandával készült újabbak, mert a régi dalok már csak ilyenek. Úgy tűnik, az új számok személyesebb, már-már balladai világához kevésbé passzol a nyersebb hangvétel, így túlságosan egydinamikájúak. Talán át kellene hangszerelni, talán el kellene engedni őket. Mert az már most is nyilvánvaló, hogy az ígért új korszak csak akkor teljesedhet ki, ha új dalok is születnek; olyanok, amelyek már ennek a nagyon biztató felállásnak a figyelembevételével jönnek létre.

De a koncert „élvezeti értékét” ez sokkal kevésbé befolyásolta, mint a szerencsétlen helyszínválasztás. Noha a hangminőségre nem lehetett panasz, az Akvárium „házirendjére” annál több. Az éppen zenitjére érő műsort még csak nem is holmi csendrendelet miatt kellett ráadások nélkül abbahagyni, hanem azért, hogy elkezdődhessék ugyanabban a teremben egy másik rendezvény. A közönséget szinte kiterelték este 11-kor, hogy a koncert után húsz perccel már valami lakossági diszkó vegye kezdetét, amire külön belépőt kellett váltani.

Akvárium, április 28.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.