A kiadó - tőle nem szokatlanul - úttörő szerepre vállalkozott a hazai könyvpiacon. Magyarországon eddig nem jelent meg válogatás a múlt század leghíresebb politikai beszédeiből. Ez - nálunk mázlisabb történelmű országokkal ellentétben - nem szimpla, évszázadzáró összegzés, hanem elemi hiánypótlás. A rövid szerkesztői bevezetővel-utószóval külön megspékelt szónoklatok döntő többsége itthon most jelenik meg nyomtatásban először. Lakosságunk nyelvi képzettségének lesújtó mutatóit ismerve az olvasók többségének az Agave által kínált lehetőség az egyetlen, hogy ne csak közvetett hivatkozások, pár soros idézetek formájában ismerje meg Churchill fultoni, JFK berlini vagy Martin Luther King Montgomeryben elmondott szavait (Churchill beszédei nemrég jelentek meg magyarul, lásd kritikánkat: Magyar Narancs, 2007. január 11. - a szerk.). Az eredetiben nyolc éve kapható mű hazai változata igényes, a laikusoknak is emészthető szemelvénytár.
A kritikus speciel nem a fent írt szónokok teljesítményét vagy Ghandi ahmedábádi perbeszédét tartja a kötet mindenképp olvasásra ingerlő részének. Ezeket a magyar fogyasztó, ha teljességében nem is olvasta/hallotta, de - akárcsak a banánt hámozatlanul elfogyasztó majom - a hivatkozások-citátumok tömkelege révén nagyjából tudta, mi van bennük. Sokkal inkább azon fejezeteket, melyek lapjain az iszonyat, netán a humánum sokak számára új és/vagy kivételes momentumai tárulnak fel. Ilyen Chaim Rumkowski, a nácik által körülzárt lódzi gettót irányító zsidó tanács elnökének 1942 szeptemberében mondott beszéde. Ebben arra kéri hitsorsosait, hogy önmaguk megmentése végett egyezzenek bele gyermekeik gázkamrába küldésébe. A szürreális horrorba illő mondatokat olvasva nehéz eldönteni: Rumkowski vajon látens Stockholm-szindrómával megvert áldozat, vagy tömeggyilkossá züllött kollaboráns. Környezetének vallomása szerint terjesztette - de nem lehetetlen, hogy el is hitte -, hogy a gettó voltaképpen egy jövőbeli zsidó állam csírája, Hitler célja nem a deportáltak megölése, hanem egy rezervátumszerű protektorátusban történő letelepítésük. Primo Levi úgy vélte, a valóságtól elszakadt Rumkowskit megmérgezte a hatalom, retorikai fogásai pedig kísértetiesen emlékeztették Mussolini és Hitler szónoklási technikáira. Mindenesetre ahhoz, hogy elítéljük vagy felmentsük, ismernünk kell letaglózó argumentumait. Valamint a tényt, miszerint az utolsó haláltranszporttal ő is oda került, ahová protezsáltjait küldte.
Ugyanígy kihagyhatatlan tétel George Bell chichesteri püspöknek a Lordok Házában 1944 februárjában megejtett felszólalása. A korábban a náci embertelenségeket megbélyegző vallási méltóság a szövetséges invázió előtt néhány héttel a német városokat érintő, rengeteg civil áldozattal járó - s mint kiderült, hadászatilag is kontraproduktív - szőnyegbombázások ellen emelt szót. A nyugati civilizáció sötét mozzanataiból általában csak a tettesekre emlékszünk, az embermentőkre jóval ritkábban. William Calley, a My Lai-i vérengzést levezénylő hadnagy neve ismerősebben cseng, mint Hugh Thompson amerikai helikopterpilótáé, aki - fentről látva az öldöklést - leszállt, és megfenyegette bajtársait, hogy tüzet nyit rájuk, ha nem fejezik be. A német civilek ellen mustárgáz és lépfene bevetését fontolgató Churchill morális kritikusaként fellépő Bell is lábjegyzetet kapott csupán a tankönyvekben. Pedig arra figyelmeztetett, hogy a jó ügy érdekében kifejtett munkához a nemes céllal kompatibilis eszközök dukálnak.
Neil Kinnock 1983-as bridgendi kampányszónoklatát olvasván joggal gondolhatjuk: nincs új a nap alatt. A megszorítások, liberalizálás és államkurtítás thatcheri politikáját ostorozó munkáspárti vezér beszéde láttán - ha az ország- és politikusneveket kicseréljük - mindenki rábólintana, hogy ezt bizony Orbán Viktor mondta Alsóbürgözdön, a gyurcsányi reformokat ekézendő. Tegyük hozzá, Kinnock Angliát a tory győzelem esetén megvalósuló dickensi lidércnyomásként bemutató szavai hatástalanok voltak: a Vasladyt kétszer is újraválasztották.
A kötet - tűréshatáron belül maradó - hiányosságainak sorában említhető túlzott nyugatközpontúsága. Mao, Khomeini vagy Nasszer "igazolatlan hiányzása" különösen feltűnő, ha összevetjük azzal, hogy a marginális brit fasiszta törpepárt vezetője, Oswald Mosley viszont helyet kapott, az Eisenhowerrel szemben kétszer is buktázó, így epizodistává degradált Adlai Stevenson és a munkásmozgalmi szent Dolorés Ibarruri társaságában. Vagy - ha földrészünk vonzáskörzetén belül maradunk - II. Erzsébet 1992-es beszédénél történelmileg némiképp relevánsabb lett volna pl. Milosevic rigómezei szónoklatának beszerkesztése. Mindazonáltal, a kötet fogyatékosságai dacára a világtörténelmet tanulók és oktatók értékes segédlettel, a laikusok pedig hasznos, gondolkodóba ejtő válogatással gazdagodtak.
Fordította: Bart Dániel, Gulyás Zsolt, Heinisch Mónika, Jellinek Gyöngyvér, Lukács Hajnalka, Pék Zoltán, Totth Benedek, Varga Bálint. Agave Könyvek, Budapest, 2006, 316 oldal, 2890 Ft
