A fordulatot a tavaly tavaszi karantén hozta el. Sokakhoz hasonlóan ő is végiggondolta az életét, megküzdött a benne élő szörnyekkel (innen a cím), amitől visszatért az alkotókedve. Egymás után írta a dalokat, és elmondása szerint mindegyik felvétele után úgy érezte, mintha kivenne egy téglát a táskájából. Így született meg a 9 számos album, amelyen egyértelműen érződik a terápiás, befelé figyelő szándék. Sokkal kevésbé populáris, mint az eddigiek, a megszokott féktelen, stoner rockos hangzásnak nyoma sincs. Helyenként ugyan most is rálépnek a torzítóra, de a dalok legfeljebb középtempósak, többségükben inkább lassúak.
Ez a lemez aligha lesz azok kedvence, akik a gőzt kiereszteni jártak az együttes legendásan fergeteges hangulatú koncertjeire. Kérdés, hogy e daloknak mekkora részét lehet beépíteni a repertoárba úgy, hogy ne üljön le teljesen a buli. Talán jobb lenne összeállítani egy különálló, csendesebb műsort, amelynek ez adja a gerincét, átkötésként sok sztorizással az említett belső vívódásról. Akárhogy is, ha Czeglédi ennek köszönhetően talált vissza hosszabb távon is a dalszerzéshez, már megérte: nagy kár lett volna, ha végleg hátat fordít a zenélésnek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
