Lemez

Üresből teli

Shackleton: Music For The Quiet Hour/The Drawbar Organ EPs

  • - minek -
  • 2012. szeptember 7.

Zene

Sam Shackleton kétségtelenül az elektronikus tánczene öntörvényű zsenijei közé tartozik - nem tisztünk megítélni, mi lakik a fejében, de szerencsénkre e sötét és mégis lenyűgöző kozmosz rendre méltó zenei formát talál magának. Amikor az elmúlt évtized közepén elkezdte kiadni dolgait, még könnyedén be lehetett suvasztani a dubstep műfaji keretei közé. A formai kellékek adottak voltak, a stílusjellemző bass dropot (kiállás után belépő mély basszust) szinte az ő szerzeményein tanítják. Csakhogy már ekkor is nyilvánvaló volt, hogy Shackleton univerzuma mindenfelé nyitott, s mintegy korát megelőzve rendkívül tág határok között integrálja a zenei hatásokat saját munkáiba. A Perlonnál kiadott 3EPs album vagy a tavalyi, Pinchcsel közös lemez után a most kiadott dupla zenecsomag végleg bebizonyítja, hogy Shackleton képes nagyobb léptékekben, jelentősebb, összefüggő kompozíciókban is gondolkodni.


 

Már a folytatásos műnek tetsző, de azért tíz önálló darabra bomló Drawbar Organ EP-sorozat is szinte egyetlen jól megformált ívre feszül. Az alapvetően dubos/dubstepes lüktetés hol kíméletlen, elidegenítő, technoid zajokkal, hol törzsi, perkusszív ritmikával egészül ki, hogy a végén egy nyugtalanító, sötét ambient hangképbe forduljon – egy csokor zene, amitől gyorsabban járnak gondolataink, mint a lábunk. De az igazi csoda az öt tételben megfogalmazott, Vengeance Tenfold preparált vokálját is felhasználó Music For The Quiet Hour, ami a konzisztens és végig ötletteli hangképformálás kivételes példája. A jól kiagyalt zenei mintázatok örvénylése, ismétlődése, evolúciója és a stilárisan alig behatárolható kompozíciók születése percről percre nyűgözi le a hallgatót, aki nem egyszerűen élvezettel hallgatja végig a szűk órányi, basszust csak módjával tartalmazó minimal/techno/ ambient/dub szvitet, de felfrissül és fel is töltődik az élménytől.

Woe To Septic Heart/Deep Distribution, 2012

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.