Interjú

„Sinatrát nem tudtuk volna megfizetni”

Thomas Golubić zenei szupervizor

  • Soós Tamás
  • 2018. december 8.

Zene

Ő válogatta a legmenőbb tévésorozatok zenéjét a Breaking Badtől a Walking Deaden át a Sírhant művekig. Thomas Golubić novemberben Budapesten tartott work­shopot a zenei szupervizorok munkájáról, ennek kapcsán mesélt nekünk Hendrixről, Sinatráról, de még Zalatnay Sarolta is szóba került.

Magyar Narancs: Ha épp nem tévésorozatok zenéjét állítja össze, DJ-ként forgolódik amerikai klubokban. Egy tőről fakad a két munka?

Thomas Golubić: Annyiban hasonlít, hogy egy DJ, ha jól végzi a munkáját, ugyanúgy végigvezeti a közönséget egy történeten. Zenei szupervisorként az a feladatom, hogy a film vagy tévéepizód történetét zenével meséljem el. Ebbe beletartozik, hogy eldöntöm, melyik jelenetbe kéne filmzene, és melyikben jó már meglévő dalt használni, ehhez keresek zeneszerzőt; felkutatom és megvásárolom a dalok jogait, kitalálom, hogy milyen zenék passzolnának egy adott karakterhez.

MN: Hogyan épít zenével karaktert?

TG: Vegyük például a Breaking Badet. Az első kérdés, amire válaszolnunk kell, hogy az adott karakter önkifejezésében milyen fontos szerepet játszik a zene. Jesse Pinkman (Aaron Paul) esetében azért használtunk surmó hiphopot, mert ez volt az, ami Jesse szerint menőnek tüntette fel őt. Ezt nevezzük vágybeteljesítő zenének, ami nem a karakter valódi arcát mutatja, hanem azt, amit szeretne, hogy mások gondoljanak róla. De ahogy változott Jesse személyisége, a hiphoptól elmozdult a jamaicai zenék, például a reggae felé, mert azt tudták együtt hallgatni a barátnőjével, és így Jesse romantikusabb oldalát is ki tudtuk domborítani. Használunk „nem-diegetikus” zenéket is, amit csak a néző hall, a karakter nem, és ezzel keltünk sokszor vicces hatást, például amikor a pilotban Walter White látja, ahogy Jesse egy rendőrségi razzia során kioson a szomszéd házból, és közben egy vicces, rockos spanyol dal szól. A Better Call Sault a zenével is igyekeztünk megkülönböztetni a Breaking Badtől, hogy ne annak 2.0-s verzióját készítsük el. Sok klasszikus funkot és jazzt használtunk, ezek jól passzoltak azokhoz a szélhámosságokhoz, amiket Saul még Jimmy McGillként elkövet.

MN: Úgy tudom, minden karakternek összeállítanak egy playlistet. Saul Goodman válogatásán milyen zenéket találnánk?

TG: Sok filmzenét, mert ő és a szerelme, Kim is megveszekedett filmrajongók, és sinatrás big bandeket. Sinatrát nem tudtuk volna megfizetni, de Saul stílusát jól belőttük vele. De alapvetően nem a karakter zenei ízlése mentén állítjuk össze a playlistet, hanem olyan dalokat keresünk, amelyek mondhatnak valamit az ő küzdelméről, érzéseiről, fejlődéséről. Minden évad előtt összeállítunk egy kiadós playlistet, azután a showrunner erről válogat: mi választási lehetőséget kínálunk neki. Ezek a válogatások ahhoz kellenek, hogy jobban megismerjük a karaktert. Olyan ez, mint amikor a színészek kitalálják egy figura múltját, élettörténetét, ami nem kerül be a filmbe, mégis ismerniük kell, hogy jól tudják eljátszani a szerepet.

MN: Gyakran kell meghúzni a nadrágszíjat a költségvetés miatt?

TG: Általában nem kell aggódnom a pénz miatt, de a Breaking Badet sajnos alulfinanszírozták. Ez sok felesleges stresszt okoz, ugyanakkor nagyobb kreativitásra sarkallja az embert. Nem tudtuk például megszerezni a Hey Nineteent a Steely Dantől, pedig az egyetlen olyan jelenetben szólt volna, amikor Walter White zenét hallgat. Alkalmi zenehallgatóként, aki a kolesz óta nem követi a slágerlistákat, a Steely Dan tökéletes választás lett volna, hiszen a 70-es évek egyik rockos hangzású, de mégiscsak popzenekara voltak; és nagyon sikeresek. Könyörögtem a menedzsmentnek, hogy adják oda a dalt, de őket csak a pénz érdekelte. Így végül az A Horse With No Name-et használtuk az Americától.

MN: Milyen nehézségbe ütközik még, amikor megvásárol egy dalt?

TG: Gyakran emelnek kifogást a sorozat témája miatt. Vannak előadók, mint Jimi Hendrix, akiknek az ügynöksége nem engedi, hogy a dalai elhangozzanak olyan jelenetben, amelyben szex, drogozás vagy káromkodás van. Csupa olyasmi, amiben Hendrix jó volt, de hát a menedzsment értékei mások, mint Jimié voltak. Gyakran vitatkozunk az áron is, mert előfordul, hogy egy dalnak 3-4 szerzője van, és nem tudnak megegyezni az összegben, vagy a jogkezelő cég akar minél több pénzt keresni a dalon.

MN: Azért akadnak kivételek: Hal Ashby a Samponban például egy hippi szexpartit festett alá Hendrix Manic Depression című számával.

TG: Megtehette, mert akkor a hetvenes években jártunk… Az amerikai filmek lenyűgözően izgalmasan használták akkoriban a dalokat, és Hendrixnek is más ügynöksége volt még. Amúgy a hatvanas évek végén kezdtek az amerikai filmesek történetmesélő eszközként tekinteni a dalokra. Ebben élen járt Mike Nichols, aki Simon és Garfunkel dalait pakolta a Diploma előttbe, és amikor látta, milyen hézagmentesen passzolnak a filmhez, megkérte őket, hogy írjanak hozzá még párat. Vagy ott volt a Szelíd motorosok, amely a legtöbbet hozta ki a kortárs könnyűzenéből. Nekem mégis Hal Ashby a kedvencem. Elég csak megnézni a Harold és Maude-ot, amelyben egy 28 éves fiú beleszeret egy 80 éves nőbe. A zenét Cat Stevens szolgáltatta, akinek a hangja meleg tónusú, a gitárjátéka csodásan dallamos, a dalai pedig édesen szomorkásak. Ezzel a zeneválasztással Ashby tökéletesen elmagyarázta, mit kell gondolnunk erről a nagy korkülönbségű románcról, és mennyire komolyan kell vennünk nézőként. Nemcsak rendezőnek, de zenei szupervizornak is zseniális volt.

MN: Milyen fontos szerepe van egy zenei szupervizornak egy-egy sorozat sikerében?

TG: Ezt nem tudom megmondani. Az biztos, hogy jelenleg egy rendkívül izgalmas korszakot élünk. Rengeteg tévésorozat készül, és nagy közöttük a verseny, emiatt az alkotókban megvan a szándék, hogy új dolgokat próbáljanak ki. A Breaking Badet a többi közt a kivételes humorérzéke különböztette meg a többi sorozattól. Gyakran sodortuk olyan helyzetbe a szereplőket, amelyben nagyon félresikerülnek a dolgaik, de a zenével ellenpontoztuk a sötét hangvételt. Ha borongós sztorit mesélsz, humorral lehet enyhíteni, hogy ne vigyél be lépten-nyomon gyomrost a nézőnek. De ha a karakter számára is húsba vágó volt az erőszak, akkor nem csillapítottuk semmivel, és a bűneik élét sem vettük el.

MN: Tarantino óta mindenki vidám popszámokat vág a véres jelenetek alá.

TG: Az ironikus ellenpontozás igazi nehézfegyverzet, amit nem akarunk túl gyakran bevetni, nehogy túlhasználjuk. Tarantino ebből a szempontból zseniális, még ha néha indokolatlan vidámságot vegyít is az erőszakba. De roppant szórakoztatóan csinálja, és megengedi a nézőnek, hogy távolságot tartson az erőszaktól, amikor például a Kutyaszorítóban című filmjében úgy nyiszálják le egy ember fülét, hogy közben a Stuck in the Middle With You-t dúdolják. Ha nem szólna zene, az csak egy visszataszító jelenet lenne.

MN: Édesapja révén Horvátországból származik. Mennyire ismerős a kelet-európai, azon belül is a magyar zenékkel?

TG: Édesapám Zágrábban született, és a rendszerváltás után én is megfordultam párszor Kelet-Európában. Hivatalból hallgatok mindenfélét, és ha nincs is átfogó képem a magyar zenékről, ismerek néhány előadót. Egy időben sokat hallgattam az UCMG Hungary lemezeit, akik a 2000-es évek elején izgalmas elektronikus zenéket adtak ki, Žagart, Miraqot, Deutsch Gábort. Amikor még a KCW rádiónál voltam szerkesztő, gyakran játszottam őket az éjjeli műsorsávban. Hallgattam a 60-as, 70-es évek zenéit is, például a pszichedelikus rockénekesnőt, Zalatnay Saroltát, és sok cigányzenét. Az újabb kiadványok közül a Hungarian Noir című válogatás tetszett, a Szomorú vasárnap népzenés átdolgozásaival. Amikor elutazok egy-egy országba, gyakran ajánlanak nekem zenéket, de általában a helyi hírességet, amiről aztán kiderül, hogy azt játssza, mint a Coldplay, csak magyarul. Ezekkel nem tudok mit kezdeni, mert ha ilyet akarok használni, arra ott van az eredeti. Inkább a sajátos stílussal bíró előadókat szeretem, például az olyan elektronikus zenéket a finnektől, mint a Pepe Deluxé vagy a Husky Rescue. De a populáris zenék nagy része sajnos elég silány.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.