"Sokan kidőltek mellőle" Csalog Gábor zongoraművész

  • Csont András
  • 2006. február 16.

Zene

Február 15. és 19. között fesztivállal ünnepeljük Kurtág György 80-ik születésnapját. Ennek részeként jelenik meg a BMC gondozásában az a CD, melyen Játékok című zongoradarabjaiból hallhatunk egy válogatást, Csalog Gábor előadásában, Kemenes András, Kurtág György és Kurtág Márta közreműködésével.

Február 15. és 19. között fesztivállal ünnepeljük Kurtág György 80-ik születésnapját. Ennek részeként jelenik meg a BMC gondozásában az a CD, melyen Játékok című zongoradarabjaiból hallhatunk egy válogatást, Csalog Gábor előadásában, Kemenes András, Kurtág György és Kurtág Márta közreműködésével.

Magyar Narancs: Zenei berkekben köztudott, hogy Kurtág nemcsak a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, de legnagyobb zenetanára is. Ön tanítványa volt. Milyen emlékei vannak erről, és mi az, amit csak Kurtágtól lehet megtanulni?

Csalog Gábor: Nehéz beszélni erről, hiszen olyan erős kisugárzású személyiség, akiről a szóbeli beszámoló semmitmondó lehet csak. Kurtág tudásának elképesztő gazdagsága tényleg csupán az egyik része a dolognak - ahogyan a klasszikusokat, Bachtól Bartókig elemzi az óráin. Ilyenkor a zenei építkezés és gesztusrendszer mikroszkopikus részleteinek mélyére hatol; sokszor fordult elő, hogy egy-egy órán csak néhány hangig vagy ütemig jutottunk így el. De - és ez nagyon lényeges - ez a részletezés sohasem valami elvont tudás képében jelent meg nála. Hihetetlenül erős és hiteles pillanatok hatották át zenélésünket, ha ő jelen volt. És évtizedeken át soha, egyetlenegyszer sem tapasztaltam, hogy ebből engedett volna. Ez a kíméletlen kompromisszumképtelensége aztán furcsa, senkinél nem tapasztalt módon ötvözte a két oldalt: az elszámolást az építőkockákkal és a jelenlét intenzitását.

MN: Mit jelent az ön életében Kurtág mint zeneszerző?

CSG: Amikor nagyjából tizenkilenc évesen először mentem hozzá kamarazene-órákra a Zeneakadémiára, már híres szerző volt Budapesten. Bemutatták a Bornemisza Péter mondásai című nagy művét is. Nem sokat értettem még a zenéjéből, de nagyon érdekelt. Én elsősorban a Brahms- vagy Beethoven-szonáták tanárát ismertem benne, és aztán lassan-lassan, hosszú évek során jutottam a művei közelébe. Számomra jelképesen fontos pillanat volt, hogy 1990 környékén, újra elővéve a Bornemisza-concertót - ez az énekesnőnek és a zongoristának is az irodalom legnehezebb darabjai közé tartozik -, az már nem az a rettegett avantgárd volt, mint a 70-es években. Ekkor érthetőnek tűnt, és kirajzolódtak Kurtág nyelvének évszázados múltbeli gyökerei is, egészen akár Heinrich Schützig visszamenőleg.

MN: A Játékok című sorozatot sokszor hasonlítják Bartók Mikrokozmoszához. Mennyiben állja meg a helyét ez a hasonlat?

CSG: Azt hiszem, Kurtág sorozata pedagógiai szempontból jelentősebb, mint Bartóké. Fontos persze a Bartók-mű, de kissé didaktikus jellege miatt a gyerekek nem igazán szeretik. Kurtág viszont a hetvenes években, amikor elkezdte a sorozatát, olyasmit talált ki, ami hihetetlen szabadságot ad a tanulóknak.

MN: Eszerint a Játékoknak is van pedagógiai célzata?

CSG: Nevezhetjük pedagógiainak vagy antipedagógiainak, ám a lényeg, hogy radikális egyszerűséggel kíván visszavezetni a játék igazi, eredeti értelméhez, és irtózik minden betanult és begyakorolt elemtől. Ez a zongoratanárok nagy részének az első pillanatokban, valljuk meg, riasztó lehet, de aztán kiderül, hogy a gyerekek néha elképesztően jól és gyorsan reagálnak a darabokra. A későbbi kötetek világa kissé elkanyarodik az eredeti nyomvonaltól: naplójegyzetszerűvé, enciklopédikus jellegűvé válik a zene, sok rejtett utalásrendszerrel és lassú gyászzenékkel. Sok darab előképül szolgált később kidolgozott vagy átformált, "nagy" Kurtág-művekhez. Némileg nyitott mű, mely most tart a VIII. kötetnél.

MN: Kurtág nagyszerű zongorista, ő maga is több lemezen játszik a Játékokból. Mennyiben befolyásolja önt Kurtág szerzői interpretációja?

CSG: Nem ritka, hogy egy nagy szerző egyben nagy tanár is, vagy a nagy szerző-nagy előadó kombináció is előfordul, de a három egy személyben nagyon különleges jelenség. Mármost Kurtág eredetileg zongoristának indult; ugyan ritkán van pódiumon, de ebben is kimagasló, és nem csak a saját darabjait játszva. Az előadó tehát furcsa helyzetben van: egy nagy élő szerző instruálja egy nagy tanár eszközeivel, és végül még egy nagy zongoristát is képviselnie kell - miközben tudás- és élményanyaga nyilván nem azonos az övével. Természetesen a mai napig dolgozunk, a régi darabokon is újra és újra átmegyünk. Olyan darabokon is, melyeket már húsz évvel ezelőtt átnéztünk. Ami egyszer jó volt, azzal semmit nem érünk, mindent elölről kell kezdeni. Kurtág minden előadójával így dolgozik. Egyfajta újjászületést vár tőlük.

MN: Tehát Kurtág is részt vesz a felvételek munkájában?

CSG: Igen. Csak a legvégső stádiumnál nincs jelen. Ezt a határt már én húztam meg. Egyébként létezik egy nagyjából harmincórás felvétel, amelyen tanítja a darabokat, ez majd egyszer része lehet egy összkiadásnak, mintegy annak mellékleteként. És nagy ajándék, hogy néhány darabbal ő és felesége, Márta néni is közreműködik a lemezen. Ezek meghallgatását nagyon ajánlom mindenkinek.

MN: A most megjelenő CD válogatás. Szerepel a tervek közt egy összkiadás?

CSG: Eredetileg összkiadást terveztünk, és fel is játszottam minden darabot. De valójában nem arra készült a Játékok, hogy egyszerre eljátsszák az egész sorozatot. Mikor Kurtág végighallgatta a felvételeket, hosszas vívódás után úgy döntöttünk, hogy most ne a teljes anyag jelenjék meg, hanem egy válogatás, aztán még egy és még egy, szóval nagyjából három CD-re való anyagunk van, amelyet nyugodt szívvel használhatunk. Aztán majd jöhet az összkiadás.

MN: Tudjuk, hogy Kurtággal nem bánt túl jól a magyar kulturális élet. Mi a felelősségünk abban, hogy a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, aki történetesen magyar, nem él a hazájában? Hiszen ennek politikai oka ma már nyilvánvalóan nem lehet.

CSG: Nem politikáról van szó. Munkakörülményekről. És hát ismerjük az itteni munkakörülményeket és életkörülményeket, bár utóbbiak nála alig játszanak szerepet. Ha vannak intézmények Bécsben, Berlinben, Amszterdamban, Párizsban, melyek meghívják és a számára megfelelő munkafeltételeket biztosítják, akkor jól tette, hogy elfogadta ezeket. Persze, hogy Magyarországon is meg kellett volna ezt tenni, de hát egyik zenei intézményünk sem tette meg, a Zeneakadémia és a többi sem. Szégyelljük érte magunkat!

MN: Kurtág zongoraművei technikailag milyen kihívást jelentenek az előadónak? Más billentést, netán pedálozást kíván?

CSG: Bizonyos effektusok, gesztusok furcsán hathatnak valakinek, aki még nem ismeri ezt a zenét, de nem ez a lényeg. Mert Kurtág voltaképpen konzervatív zeneszerző. Ez természetesen nem az eredetiség hiányát jelenti. ' ezt úgy fogalmazta meg egyszer, hogy mindig olyasmit próbált írni, ami még soha nem volt, de a tradíció gyökerei mindig visszahúzzák. Tehát nem technikai oldalról nehéz, hanem végletes személyessége, utalásrendszereinek a szerteágazása, sokféle gesztusa és tökéletes formái miatt.

MN: Mit vár ettől a nagyszabású Kurtág-fesztiváltól? Sikert? Boldogságot a nézőtéren?

CSG: Érdemes tudni, hogy neki nem az számít ünneplésnek, hogy eljátsszák a darabjait (ilyen méretű Kurtág-sorozat valóban nem volt még Pesten), hanem az, hogy dolgozhat a zenészeivel rogyásig, több hétig reggeltől estig. Mit mondjak, nem mindenki bírta ezt az iramot, sokan kidőltek már Kurtág mellől az elmúlt évtizedekben. A közönség, azt hiszem, várja az ün-nepet. Mi meg reménykedjünk - lássuk, mire megy velünk.

Csont András

Eljön a hajfodrász

Valamikor a hetvenes évek végén lehetett, hogy Kurtág György és Kocsis Zoltán (és talán mások is, de rájuk nem emlékszem, csak homályosan) bemutatta a nagyközönségnek a Játékok első füzeteit a Zeneakadémián. Délután volt, a pultoknál fillérekért árulták a nagyon szép kivitelezésű kottákat (talán az első három füzet jelent meg ekkor?), a közönség kérdezhetett a pódiumon ülő művészektől. Fel is ugrott az ilyenkor mindig ugrásra kész izgága, hadonászós alak, fe-nyegetően nekiszegezve Kurtágnak a kérdést: ugyan hogyan gondolja, hogy ő is bedőlt a Rákosi-rendszernek egykor? Kurtág elfogulatlanul válaszolt: "Csak nem erre gondol?" - kérdezett vissza, és már játszotta is valami rémes tömegdalát a zongorán. Vagy a Koreai kantáta egy részletét? Ki tudja. Miként az egész délután homályba vész, az álmok birodalmába tűnik minden: szocializmus, Kurtág Pesten, a fiatal, zsenialitástól duzzadó Kocsis, közönségtalálkozó, a régi kiskocsmák, egyebek. Hiszen ma a szerző a világ egyik legismertebbje, Budapesten jó, ha évente egyszer látjuk, díjainak száma tucatnyi, művészetéről könyvtárnyi német, angol, francia és (csekély számú) magyar irodalom, és most ünnepi alkalomra, a 80-ik születésnapra jött ki a Játékokból egy bő válogatás. Mit érezzünk? Mi köze ennek a régi jelenethez?

A hallgató ilyen roppant számú (58!) rövidke - a leghosszabb sem haladja meg a három percet - darab esetében meglehetősen tanácstalan. Hol kezdje a hallgatást? A legelején, és aztán ha bírja, megszakítás nélkül menjen el a végéig? Ez nem bölcs dolog, nem is túl szórakoztató, és szinte bizonyosan ellentmond a szerzői szándéknak. A konzervatívabbak feltehetően a leg-végén kezdik, mintegy a sportrovatnál, vagyis az 58-as tracknél, melyen a szerző és felesége, Kurtág Márta Bach Actus tragicus melléknevű (BWV 106) kantája egy részletét játssza Kurtág átiratában. És ez jó döntésnek tűnik, hiszen egyszerűen mennyei muzsika szól, nem lehet mást mondani. És ha már rákaptunk, folytathatjuk visszafelé: az 57-es szám a Virág az ember örök kurtági témája négy kézre, előtte pedig ugyanez kétkezes verzióban. Ekkor tehát megvannak már a pilléreink: Bach, vagyis az európai zene törzse, vele az átszellemült vallásos érzület, a protestáns elrendeltetés ("Mensch! Du musst sterben!", szól a Bach-kantáta szövege) és ennek magyar változata, Bornemisza Péter mondása a virágként elhulló, szükségképpen esendő emberről, és ezzel felidéződik Kurtág egyik fő műve, az abban a bizonyos álomszerű korban (1963-68) komponált fő mű: Bornemisza Péter mondásai. Igen, a Játékok egyrészt mikrokozmosz, Kurtág zenei világának, zenei gondolkodásának kis tükre, másrészt a zenei makrovilág, az egyetemes zenetörténet felidézése, legkivált az hommage, illetve az in memoriam formájában. Kurtág az elmúlt évtizedekben hatalmas nekropoliszt rendezett be magának/maga körül, és a Játékok egyik legalapvetőbb gesztusa a halottidézés, de nem a kétségbeesés gesztusával, éppen ellenkezőleg: az elhulltak velünk élnek, és így segítenek tovább életre-halálra - állítja zenéjének minden mozzanata. E tragikus érzületet megkapóan ellensúlyozza a számtalan humoros, valóban játékos darab, a Nyuszicsököny, a Magyar nyelvlecke külföldieknek, a Prelúdium és keringő C-ben, Hommage a Paganini. És mindehhez jönnek a különféle zenei "talált tárgyak". Utóbbiak szerepe rendkívüli, ugyanis Kurtág egyszer elmondta, hogy a Játékok "egyfajta kísérlet bilincsbe verni a mindennapi élet diabolikus szellemeit". Egy véglegesen rögzített talált tárgy nem kísérteties többé; megszelídül, játékszerré válik - a Bornemisza-concerto óta ez Kurtág művészetének egyik alapgesztusa, a harc az ördögi kísértetekkel. Küzdelem, mely sosem érhet véget.

Csalog Gábor évtizedek óta Kurtág elkötelezett előadója; játékán tökéletesen érezhető, hogy minden hanggal, minden tempóval, minden dinamikával el tud számolni. A darabok rövidsége, sűrítettsége nem engedi meg az oldottabb zongorázást, erre egész egyszerűen nem vagy alig jut idő, vagy ha olykor mégis (In memoriam Ilona Rozsnyai), a zene harmatos szépségekkel telítődik, és sajnáljuk, hogy már véget is ér. Sirató, de nem tragédia, hiszen benne ott a Tavasz ígérete, mint a Bornemisza-mű záró-tételében. Katarzis.

 

BMC CD 123, 2006, összidő: 65:05

Neked ajánljuk