Koncert

Susogós mackó

Electrify 8

  • - minek -
  • 2015. december 5.

Zene

A Trafó patinás Electrify fesztiváljának nyolcadik (!) állomása két olyan előadónőt is vendégül látott, akiknek produkciójában szerepet játszik az énekhang.

Az eredetileg kolumbiai, később Barcelonában letelepedő Lucrecia Dalt tudatosan, kellő fegyelemmel és zenei szigorral alkotó hangművész, precízen és hatásosan felépített live actje legalábbis erre enged következtetni. Lucrecia hátára vetett basszusgitárjával áll a szószékszerű, elektronikus ketyeréivel borított asztal mögött: fellépésének minden egyes epizódját ügyes kézzel rakja össze örvénylő, turbulens, repetítív, de a rend látszatát mindig megőrző, klasszikusan lüktető kompozícióvá. A tisztán gépi hangforrások mellé néha előkapja a basszusgitárt, majd az elővarázsolt futamokból alakít ki újabb behurkolt réteget: a hangszer mély brummogása remekül olvad bele a futurisztikus hangképekbe. A gerjesztett, torzított, néha a csúcspontig kifuttatott témák gyakorta saját énekében csúcsosodnak ki, melyet minden más eszközéhez hasonlóan visszafogottan használ. Az amúgy szűkre szabott live act fináléja már egy leplezetlenül sötét hangulatú, szinte indusztriális hangkép, afféle monolit, mely szándékosan távol áll a könnyű emészthetőségtől.

A brit összművész Gazelle Twin performansza pedig tavalyi, jelentős kritikai sikert aratott albuma, az Unflesh anyagát bontja ki: a produkcióban legalább akkora szerepet játszik gondosan kialakított színpadi alakítása, mint a sötét elektropopdalokból összeálló zenei program. Mackóalsóra húzott fehér zokni, kék kapucnis felső, a fejre húzott csuklyából kilógó póthaj; arcát harisnyaszerű anyagból kialakított, személytelenséget biztosító maszk borítja, s ehhez jön még kissé kamaszos tánca és gesztusrendszere. A kész zenei alapokhoz ezúttal nem sokat tesznek hozzá – amit meg kell, azt elvégzi háttérben maradó, stílusosan piros kapucnis famulusa, aki néha maga is mintázza, hurkolja GT énekhangját. Utóbbi ritkán törekszik arra, hogy klasszikusan szép hanghatásokat keltsen: vokálja a fel nem dolgozott szorongásokról szóló dalokhoz illően motorikus, kicsit robotszerű, s amúgy is közelebb áll az énekbeszédhez. De ahogy hallgatjuk a rigiden minimalista, néha szinte EBM-szerű ütemeket, megmozdul a lábunk: a lakótelepi frusztráció hangjaira bizony néha táncolni is lehet!

Trafó, október 31.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.