Koncert

Angyalok és mindenszentek

Dave Gahan & Soulsavers Berlinben

Zene

Berlin követi a hagyományokat – ami azt is jelenti, hogy október 31-én majdnem minden második polgár horrorszerkót és zombisminket ölt.

Idén azonban tett róla valaki, hogy már a halloween előtti napon is jó páran feketébe öltözzenek: 30-án ugyanis Dave Gahan és a Soulsavers celebrált misét a német fővárosban, melyen – a Telekom és az Electronic Beats segítségével – a Narancs is tiszteletét tette.

A Depeche Mode frontembere és a brit producer-/zenészcsapat újabb közös albumáról pont a múlt heti számunkban írtunk; a lemezt egy mindössze hatállomásos mini turné követi – Berlin a negyedik a sorban. A helyszín a némileg cirkuszszerű, kábé 3000 főt befogadó Tempodrom – aki Gahant eddig az arénák és stadionok hatalmas kifutóin szokta meg, annak szokatlan látvány lehet a kicsi színpad. Néha érződik is, hogy a főhős legszívesebben végigszántaná a terepet – de hát ez azért mégiscsak egy kisebb koncert, lassú dalokkal. Hiszen az Angels & Ghosts meglehetősen belassultra sikeredett – bár ez sem az énekest, sem a közönséget nem zavarja. Annyira euforikus a hangulat, mintha egy DM-koncerten lennénk, hát még amikor az új album egyetlen gyors dala, az All Of This And Nothing is felcsendül! Érdekes módon a program majdnem felét az előző anyag, a The Light The Dead See dalai teszik ki a színpadon, ahol tízen tartózkodnak, ami elég nagy létszámemelkedés az ötfős Mode-produkcióhoz képest.

A ráadás aztán elhozza a Soulsavers előtti korszakot is, fokozatosan megyünk vissza az időben: előbb megkapjuk az Hourglass album kimagasló slágerét, a Kingdomot, nagyon durván átdolgozva, aztán nagyjából az eredeti verzióban előadják a Dirty Sticky Floorst is a 2003-as szólódebütről. DM nélkül természetesen nem fejeződhet be az este: elhangzik rendkívül hosszú változatban a Condemnation, amely köztudottan Gahan kedvenc Mode-dala, a vége pedig a Walking In My Shoesé – miközben a közönség összes tagja egy „Thanks for visiting Berlin” feliratot mutat a zenészek felé. Bruttó 80 percet követően aztán villanyoltás, gépzene, miközben fekete ruhás, de nagyon vidám arcú emberek özönlenek kifele az épületből abban a tudatban, hogy ezzel az élménnyel simán ki lehet húzni a következő Depeche Mode-koncertig.

Tempodrom, Berlin, október 30.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.