Szeretetlenek - Tihanyi László: Anyaisten (opera)

  • Molnár Szabolcs
  • 2007. december 6.

Zene

Bordeaux 18. század végén épült és eredeti formáját máig megőrző színházának vezetése új opera bemutatására vállalkozott abban a reményben, hogy a mű nagy jelentőségű is lesz - és ebben aligha tévedtek.

Bordeaux 18. század végén épült és eredeti formáját máig megőrző színházának vezetése új opera bemutatására vállalkozott abban a reményben, hogy a mű nagy jelentőségű is lesz - és ebben aligha tévedtek. Tihanyi László - aki a darab betanítását és az első előadások vezénylését is vállalta - eleddig nem vokális zenére, s különösen nem színházi muzsikára összpontosított, ám amit most "rutintalanságában" létrehozott, az cseppet sem szorul mentegetésre; a mű olyan kvalitású, hogy a járatlan operabarát azt hiheti, vérbeli színházi ember alkotta. Tihanyi magát lírai alkatnak mondja, ezzel magyarázza, miért is óvakodott oly sokáig a drámától. Tudjuk jól, hogy a "líra logika", s Tihanyi hangszeres zenéjét e szellemben valóban lírainak ismertük meg. Ám szerencsére a logika a zenedráma területén sem hátrány, különösen, ha a szerző a történetmesélés lineáris (azaz vulgáris értelemben logikus) technikáját bonyolultabbra cseréli. Már Wagner lehetővé tette a három idősík felcserélését, zenedrámái egyidejűen beszélnek a múltról, a jelenről és az eljövendőről. Legjobb tudomásom szerint erre az egyidejűségre csakis a zene képes, ám nem minden zeneszerző élt, illetve él ezzel az adottsággal. Tihanyi dramaturgiai érzékét dicséri, hogy észrevette a librettóul szolgáló kisregényben azt a lehetőséget, hogy a mítosz mankója (Wagner) és az eredeti drámai mű átstrukturálása (ilyen volt Eötvös Három nővére) nélkül is megvalósítható a drámai idő nem lineáris kezelése.

Az 1952-ben Nobel-díjjal kitüntetett Francois Mauriac (1885-1970) Genitrix című kisregénye (1923) egy családi háromszög drámája. Fernand, az ötvenes éveiben járó férfiú nem képes megszabadulni anyja (Félicité) zsarnoki ragaszkodásától. Pontosan látja helyzetét, tudja, hogy a "farkasanya" szervezi magányát, "hogy jobban kézben tarthassa". A normális kapcsolat kialakítására képtelen Fernand időnként

a közeli Bordeaux-ba menekül,

feltehetőleg egy prostituálthoz. Felicité nem fél ezektől a néhány napos kimaradásoktól, fia mindig menetrend szerint visszatér, kialvatlanul, leverten, mert soha nem volt képes másodmagával aludni. Ez változik meg, amikor Fernand feleségül veszi a fiatal Mathilde-ot. A lány nem szerelemből megy hozzá a férfihoz, ő is menekül valamitől. Házasságukról hamar kiderül, hogy kudarc, aminek legjobban az "anyaisten", Félicité örül. A férfi feletti hatalmat csak akkor kaparinthatja meg Mathilde, ha gyermeket szül. Teherbe esik, de elvetél, és gyermekágyi vérmérgezésben meghal. A regény - és az opera - Mathilde agóniájával kezdődik. A haláltusa közben rátörő emlékképekből kezd összeállni a három ember története. Az első felvonás (és a regény első harmada) a fiatalasszony halálával végződik. A történet folytatásában Fernand és az anya harca elmélyül. A férfi egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy érzéseit és gondolatait kizárólag Mathilde emléke köti le, s nem marad el a súlyos vád sem: "Te ölted meg. Mindennap megölted egy kicsit." A regény különösen drámai pillanatában, amikor Félicité azt hiszi, hogy fia kezd visszatérni hozzá ("Visszakapom a kisfiamat: megesett a szíve öreg anyján"), Fernand kegyetlenül válaszol: "ő akarja úgy, hogy jó legyek hozzád". A tőrdöfést Félicité nem éli túl, agyvérzést kap, bénán és beszédképtelenül él még egy rövid ideig, majd meghal. A regényben az idős bejárónő, Marie gondozza tovább a férfit. Tihanyi ezt a befejezést elvetette, Fernand magányát itt semmi sem enyhíti, a függöny egy tébolyhoz közeledő ember "áriája" közben ereszkedik le.

A regény atmoszféráját a polgári lét kopottas barnái és szürkéi, a mindig hallatszó távoli vonatzaj, megremegő ablakredőnyök zörejei, az évszaktól függetlenül mindig nyirkos és hűvösnek érzett "otthonmeleg" alapozza meg. Első olvasásra úgy tűnhet, hogy Mauriac együttérzés nélkül szemléli szereplőit. Másodjára viszont egyre több jel utal arra, hogy a szeretetlen hősök alkotójuktól kapnak kárpótlást. Ugyanezt lehet érezni Tihanyi zenéjével kapcsolatban is. A zenei atmoszféra kongeniális a regénnyel, a szereplőkről pedig kiderül, hogy nem menthetetlen szörnyetegek. Ki-kitörnek szigorúan szerkesztett, egyénített zenei világukból. Tihanyi latin nyelvű, színfal mögül hallatszó kórusokkal jelenvaló szereplővé teszi a meghalt csecsemő lelkét is. Ezek a kórusok ugyanúgy épülnek be a hangkulisszába, mint a vonatkerekek távoli csattogása.

Nem tudom, hogy a regény ismerete nélkül a darab időkezelése nem tűnik-e zavarosnak - például az első felvonás jelen időt és emlékezést váltogató jelenetezése után nem meglepő módon Mathilde a második felvonásban is színen van -, magam épp az ellenkezőjét tapasztaltam. Az opera minden pillanatáról könnyedén el lehet dönteni, hogy a "valóságban" hol helyezkedik el. Első hallásra nehéz megállapítani, hogy a zenei nyelv miben segíti a tisztánlátást (helyesebb lenne tisztánhallást mondani), de az első benyomás azt mondatja velem, hogy a mű makulátlan vonalvezetése elsősorban zenei megoldásoknak köszönheti létét. S ezen a darabhoz fel nem növő rendezés (Christine Dormoy) is alig tudott rontani. Kiváló volt viszont a díszlet, és ígéretesnek láttam a színészi alakításokat is, kitűnt Hanna Schaer (Félicité) és Jean-Manuel Candenot (Fernand).

A gazdag kompozíció és a színrevitel további elemzését itt most függesszük fel, várjunk vele a darab egyetlen budapesti előadásáig, melyre - ha az égiek is úgy akarják - márciusban kerül sor.

Bordeaux, Grand-Théatre, november 25.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.