Ha valaki még nem tudná, a Zsámbéki Színházi Bázison idén Szentivánéji álom-tematika van. Minden szárnyas azt rikácsolja már az erdõben, a rakétasilók között, hogy: "Nem szeretlek, soha nem is foglak" - képzelhetik.
A kéthetes mûhelymunka eredményeként létrejött legújabb Shakespeare-verziót a Budakeszi Kompánia, illetve a belõlük alakult Back to Babilon Nemzetközi Színházi Mûhely mutatta be. Következetesen és jól építik be a darabjaikba a fizikalitást, az idegen nyelveket, a zenét, és most a környezõ népek lakodalmi és karneváli rítusait. Az orosz betonfalak között drótkötélen ereszkedik le Oberon és Titánia, mint a lassú pókok, úgy mozdulnak a felfüggesztéseken, majd viharos gyorsasággal másznak ide-oda, a háttérben egy jurta, ahol majd fontos jelenetek zajlanak néptánccal vagy anélkül. A nézõtéri sorok között ülnek a zenészek: Lukács László (egyben a rendezõ) és Heppes Miklós, akik a népzene és a dzsessz határain utazgatnak, aztán meg gépzene következik, vagy a színészek meghökkentõ éneke. A beszéd csak azután, de a vígjáték megbízhatóan a mederben marad, a leginkább egy mosásban összement Mad Maxre hasonlító Puck ugyanúgy kavar, a viszonyok tisztán összegabalyodnak. Víz képében köpi az arcokba a manó a bájitalt, és így a közvetett testi érintkezés képzetén kívül lesz az egésznek máris valami nedves házibuli jellege. Groteszk finnugor népi buli kerekedik végül, az erdõbõl kivezetõ úton, kaurismäkis módon együgyû, de gyógyítóan felszabadult, ami leginkább Titánia és a szamár jelenetében csúcsosodik ki. A tündérkirálynõ felmászik, aztán alul a pózna, felül a víznek árja, és akad még jó pár eszement jelenet. A mesteremberek elõadása, a zárójelenet egy bõröndben zajlik, bábokkal, sajnos rosszul megvilágítva, a végén pedig Puck söpröget, takarít. Vicces és szomorúan szép verzió.
Mûemlék katonai bázis, Zsámbék, július 31.
**** és fél
