Eleve hogy lehet egy Tarantino-szöveget unalmasan elõadni? Márpedig itt kiirtották a legendás jelenetekbõl az összes feszültséget. Cserébe került jó néhány "új" jelenet az elõadásba, részben más Tarantino-filmeket, részben pedig egyéb mozikat idézve - talán azért, hogy minden szereplõnek legyen valamilyen háttértörténete. Csakhogy egyik jelenet sem illeszkedik sehová, így az egész elõadás egy döcögõs, túlnyújtott, nagyon erõsen átgondolatlan (még az aktualizálásra utaló vajnás szállal sem kezdenek semmit az említésen kívül) és a kelleténél sokkal többször értelmetlen jelenetfüzér, amit könnyebb lenne megbocsátani, ha legalább könnyesre nevetnénk magunkat tõle. Ám sokszor úgy érezni, olyan paródiát látunk, amely nem azért gyenge, mert nem jók a poénjai, hanem azért, mert egyszerûen elfelejtettek bele poén(oka)t tenni. Amikor meg mégis akadnak gegek, azok annyira tetszenek a csapatnak, hogy döbbenetesen hosszú ideig ismételgetik és nyújtják õket - máskor meg fél másodperc után abbahagyják (mint a Ponyvaregény híres táncának felidézését), és nehéz eldönteni, melyik a zavaróbb.
Aztán nem ártott volna egy olyan rendezõ sem, aki ügyel a pályakezdõ színészek dikciójára - ehelyett egy osztálytárs, a végzõs színész Radnai Márk vezényelt, aki a dramaturgia mellett erre sem fordított figyelmet.
Zsámbéki Színházi Bázis, augusztus 21.
*
