Színház - Majd kinövi - Heinrich von Kleist: Homburg herceg

  • Csáki Judit
  • 2009. május 14.

Zene

Jó kis mese az Örkény Színházban bemutatott Homburg herceg - egyszer s mindenkorra megtanulja belőle minden kisgyerek, hogy ne nyúljon a forró kályhához, mert a forró kályha: forró. Ha a tanító bácsi magyaráz az órán, akkor oda kell figyelni, mert különben rosszul lesz végrehajtva a feladat. Ha pedig mégis jól lesz végrehajtva a feladat, de nem úgy, ahogy a tanár megköveteli - abból is baj lesz, legalábbis egy poroszos rendszerű iskolában. Márpedig Brandenburgban - ahol a mese játszódik - minden poroszos.

Jó kis mese az Örkény Színházban bemutatott Homburg herceg - egyszer s mindenkorra megtanulja belőle minden kisgyerek, hogy ne nyúljon a forró kályhához, mert a forró kályha: forró. Ha a tanító bácsi magyaráz az órán, akkor oda kell figyelni, mert különben rosszul lesz végrehajtva a feladat. Ha pedig mégis jól lesz végrehajtva a feladat, de nem úgy, ahogy a tanár megköveteli - abból is baj lesz, legalábbis egy poroszos rendszerű iskolában. Márpedig Brandenburgban - ahol a mese játszódik - minden poroszos.

Az álmodozó kisgyerek nagyokat álmodik - és légből kapja az álmait. Szerelmet, dicsőséget, hősiességet - és hipp-hopp: teljesül is minden, mint az álomban. A "királylány" (itt: a választófejedelem unokahúga) neki ígéri a kezét, a "király" (itt: Frigyes, Brandenburg választófejedelme) fiaként kedveli; egy asztalláb legalább annyira megteszi kardnak, mint egy fakanál, ripityára lehet verni vele az asztalokból álló svéd hadsereget. A becsületért és önbecsülésért akár a halállal is szembe lehet nézni - mert jön a felébredés, és vele a kegyelem. Minden jóra fordul - mint a mesében.

A mesebeli megpróbáltatás pedig abból következik, hogy a figyelmetlen kis nebuló, a képzeletbeli katona elábrándozik a szerelméről a képzeletbeli parancskihirdetés alatt, ezért aztán parancs nélkül arat képzeletbeli fényes győzelmet a képzeletbeli svéd hadsereg felett. És föl nem foghatja, mi itt a probléma; hiszen, akár egy igazi kisgyerek, az eredménnyel méri a sikert, az pedig van. A büntetést egy ideig nem is hiszi - aztán mikor hiszi, előbb könnyedén odadob mindent (szerelmet, további álmokat) a megúszás érdekében, majd pedig a vágyott és hősiesnek tartott erények bűvöletében állja a próbatételt. És kiállja: megmenekül.

Heinrich von Kleist Homburg herceg(e) című drámája megengedi - ha tálcán nem kínálja is - ezt az értelmezést: a fiatal Homburg herceg ugyanis gyógyíthatatlan álmodozó. Dömötör András rendezése ebből az aspektusból lehetne akár az ugyanitt bemutatott másik előadás, a Jógyerekek képeskönyve újabb fejezete is, csak ott a vidámság abból (is) fakad, hogy minden mese rossz véget ér.

Itt meg happy ending van - néhány nem túl súlyos próbatétel és nem nagyon kemény fordulat után. A maga nemében hatásosan és szellemesen - sokszor viccesen és még többször szórakoztatóan - bonyolított cselekmény körítése is jó: a színészek a (felnőtteknek szóló) meséhez mérik gesztusaikat, Izsák Lili díszlete szemkápráztatóan fapados, néhány asztal és szék idéz kollégiumi tanulószobát vagy ebédlőt, és amúgy is, egészében is végigvonul az előadáson ez a lefelé intonált, bagatellizáló-ironizáló hangvétel. Poéngazdag alakításokat, pompás (olykor némán is pompás) miniatúrákat látunk, s ha a színészek mozgását koordinálja valamiféle koreográfia (mint például a katonák egymás mögé ültetett kihallgatásán), az is szellemes, pontos.

És másfél óra az egész; barátságos színházi este.

Nem értem én ezt a III. Frigyes Vilmos porosz királyt; Dömötör rendezését látva egyszerűen ostobaság volt betiltani annak idején ezt a "kecske is jóllakik, káposzta is túléli" mesét. Ha persze ő esetleg nagy téteket, megrendítő erkölcsi vívódásokat, netán az uralkodóra nézvést kétes dicsőségű manipulációkat látott bele Heinrich von Kleist utolsó darabjába, az más; akkor gondolhatta, hogy itt bizonyos tekintélyek megrendülhetnek, bizonyos engedetlenségek fölmagasztosulhatnak, és ez beláthatatlan következményekkel járhat a birodalom jövőjét illetően - és logikusan folyamodhatott a poroszos megoldáshoz, a betiltáshoz.

Persze ez a dráma nem az a dráma. E "csontra húzott" verzióban kimaradnak a motivációs bázist gazdagító monológok, szövegrészek - és plasztikus alakok helyett egy-egy domináns jellemvonás uralta figurák teljesítik redukált dramaturgiai feladatukat. Nincs tétje sem Homburg herceg álmainak (Nagy Ilona Natalie hercegnője egyik jelenetről a másikra el van nyerve), sem ambivalens és bonyolult viszonyának az uralkodópárhoz (Széles László és Kerekes Viktória egyszerűen szereti őt, "mint a gyermekünket"), de nem fontosak Dörfling marsall (Debreczeny Csaba) vagy Hohenzollern gróf (Polgár Csaba) egyébként tartalmas elkülönbözései sem, mert nincsen dilemma. Ehhez az egyszerű - és Kleist drámáját sztorivá, csapda- vagy cselvígjátékká desztilláló - értelmezéshez a szemet laktató betétek illenek (Csuja Imre Kottwitz ezredesének hibátlan nyomoréksága, vagy Máthé Zsolt ördöglakattal bíbelődő börtönőre), és csöppnyi túlzásnak hat például Polgár Csaba sátániba hajló kacaja az előadás elején és végén. Persze a bugyis hírnökkórus így is, úgy is kínos.

És hát legfőképpen nincs tétje Homburg herceg amúgy megrendítő dilemmájának - hisz nem fogja föl sem a cselekedet komplexitásának súlyát, sem a fenyegetettséget, sem az inkább lesújtó, semmint fölemelő kegyelmet. Ötvös András pontosan játssza a katonásdit játszó kisfiút. Nem a világ kontúrjai mosódnak el a szeme előtt - csak elábrándozik olykor. Majd kinövi.

Örkény Színház, május 3.

Neked ajánljuk