Zene

Bekúszó rettenet

Vajon kifáradhat, kiüresedhet-e az a forma, amelyet Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra zenész, a Soharóza kísérleti énekegyüttes vezetője talált ki, s amelyet catwalk koncertnek nevezve új műfajként, „valahol a színház, a kóruskoncert és az extrém divatbemutató között” határoztak meg. Meg lehet-e közelíteni a 2018-as Az Ügy című előadásuk kirobbanó sikerét? 

„Most végre csinálom”

A Venus együttessel lett ismert a kilencvenes évek végén, később kiadott két szólólemezt, majd hosszú évekre eltűnt. Óceánjárókon énekelt, megküzdött a függőségével, de tavaly egy izgalmas, új arcát mutató, saját projekttel tért vissza a zenéhez. Varga Zsuzsával arról is beszélgettünk, hogyan talált végül vissza önmagához.
  • Soós Tamás
  • 2022. szeptember 21.

„Túl nagy nekem”

Hét éve fedezte fel a világ a holland művész, Joep Beving „érfelvágós” zongorazenéit. Azóta megjelent öt nagylemeze, és havi többmilliós hallgatottsága van az interneten. A szeptember 24-i Müpa-koncertje alkalmából beszéltünk vele.