A fúvósok leginkább az orgona méltóságteljes, nyugalmas hangját idézik, a brit Corvus Consort fiatal tagjai pedig kristálytisztán énekelnek. A műsor évszázadokat köt össze a reneszánsztól napjainkig. Heinrich Schütz barokk protestáns zeneszerzőtől indulunk, Antonio Gabrieli, majd Bach után az első ragyogó felfedezés: Allegri Misereréjének elbűvölő átdolgozása az 1994-es születésű Owain Parktól, amely harmóniailag dekonstruálja, jelentésében viszont megújítja az eredeti művet. A kortárs kompozíciókban ugyanaz a pátosz nélküli, de magasztos szellem jelenik meg, mint Lassus vagy Johann Michael Bach szakrális darabjaiban. James MacMillan (1959–) Christus vincit című himnuszában pedig, amelyet a szopránszaxofon érzéki szólója zár, mintha megnyílnának a mennyek, Roderick Williams (1965–) Byrd nyomán született Ave verum-átiratában pedig ragyogóan érvényesül a felvétel helyszínéül szolgáló templom akusztikája. A rendkívül tehetséges amerikai komponista, Sarah Rimkus (1990–) Mária-himnusza, egy hatásos csúcspontba torkolló antifónia, ugyancsak a lemez különösen ihletett perceit adja. Bátor és jó ízlésű műsorválasztás, a kortárs hallgató számára is érvényes sound és képzeletgazdag megvalósítás teszi ezt a lemezt az év egyik legerősebb megjelenésévé; pont olyanná, amilyet a hazai felhozatalban gyakran hiányolhatunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
