Hiába, hogy egyik legkedveltebb zeneszerzőnk Joseph Haydn, nem szokás rajta a fejünket törni, mire gondolt, miben hitt. Felesleges azt mondani rá, hogy eredeti vagy invenciózus, Haydn intelligenciája, humanizmusa, szellemessége nem kérdés. Talán ezért állunk meghökkenve egyetlen kvázi vallásos műve, A teremtés előtt, amelyről a szerző azt írta: „Sosem dolgoztam olyan odaadással egyetlen kompozíciómon sem, mint A teremtésen; minden nap térdre borultam és könyörögtem Istenhez, hogy adjon erőt hozzá… Hosszú időt töltöttem vele, hiszen azt remélem, hosszú ideig érvényes marad.” Annak ellenére, hogy a szigorú katolikus Ausztria szülötte volt, nehéz elképzelni, hogy a könnyed és nagyvilági szerző, aki éles szemmel figyelte a körülötte kibontakozó természettudományos és deista elképzeléseket, ilyen pátoszosan beszéljen isteni ihletről. A teremtésben ugyanis dogmák helyett a teremtett világot ünnepli, és ez már nem a papság, hanem a modern, felvilágosult ember asztala, azé, aki Haydn is volt. Közelebb állhat tehát a szerző intenciójához egy másik vallomása: „Egy hang súgta a fülembe: oly kevés a boldog és megelégedett ember; az én munkám talán béke és megnyugvás forrása lehet ezek számára.”
A hónap utolsó péntekjén a Danubia Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével hallhatjuk Haydn oratóriumát. Szólót énekel Szutrély Katalin, Komáromi Márton és Najbauer Lóránt (Zeneakadémia, november 25., fél nyolc). Két nappal később Észtország második legfontosabb személyiségének szavazott Tõnu Kaljuste érkezik hozzánk az Észt Filharmónia Kamarakórusának élén, hogy Arvo Pärt és Kodály Zoltán műveiből vezényeljen (Müpa, november 27., fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
