Koncert

A formabontás értelme

A Fesztiválzenekar Monteverdi–Bartók–Schubert-estje

Kritika

„Tradition ist Schlamperei”, azaz a hagyomány puszta hanyagság, mondta Gustav Mahler, és nem biztos, hogy minden muzsikusa szerette őt ezért. Fischer Iván mindent megtesz, hogy zenekara ne váljon „slampossá”.

Több mint negyven éve járok klasszikus koncertre, de nem emlékszem olyan félidőre, amelynek műsorán Monteverdi és Bartók művei „társalkodtak volna öszve”, túlszakosodott korunkban ugyanis szinte elképzelhetetlen, hogy ugyanazok a zenészek szólaltassák meg a mantovai és a magyar mester partitúráit. Ugyan mit is kezdene egy modern szimfonikus zenekar Monteverdi karcsú, háromszólamú, táncos és vidám kis szösszeneteivel, amelyeket az 1607-es Scherzi musicali kötet tartalmaz?

A Fesztiválzenekar tagjai azonban örömmel fürdőztek a szokatlan feladatban. A kis létszámú vonós csoporthoz egy barokk hárfás, gitáros és néhány ütős társult, no meg két block­flötés, akik közül Anneke Boeke csodálatos gazdagsággal díszített szólama vitte a prímet. Az első canzonetta (O Rosetta, che rosetta), mintha csak Monteverdi Orfeójából szólalt volna meg. A hasonlóság nem véletlen: a zenetörténet első igazi operáját ugyanabban az évben mutatták be, mint amelyben a Scherzi musicali megjelent. A zenekar tagjainak maradék része háromszólamú kórusba tömörült, és kristálytisztán, könnyed mozgásokkal kísérve, nagy élvezettel énekelte a hangszeres közjátékokkal tagolt három kis strófikus darabot, Philipp György közreműködésével, aki az olasz szöveget plakátemberként magán viselve, olykor csengettyűvel és kasztanyettel is fűszerezve az előadást, vállalta a vőfély szerepét ebben a bájos kis szertartásban. Az alig negyedórás jelenet hangsúlyozta a pillanat tréfás jellegét, de a zenei előadás profizmusa csöppet sem csorbult.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.