Színház: Szó, szó, szó (Borisz Godunov - Madách Kamara)

  • Csáki Judit
  • 2002. december 12.

Zene

Ha nem tudnám, amit tudok, azt hinném, egy, a posztmodernből frissen kigyógyult drámaszerző tegnap, legföljebb tegnapelőtt vetette papírra - netán egyenest a Madách Kamara megrendelésére - ezt a Borisz Godunovot. A lábadozás jeleit mutatja még a töredezettség, a figurák poszt-brechtiánus eltartottsága, a huszonegyedik század elejét bízvást jól jellemző rezignáció, enyhe undorral vegyes spleen.

Ha nem tudnám, amit tudok, azt hinném, egy, a posztmodernből frissen kigyógyult drámaszerző tegnap, legföljebb tegnapelőtt vetette papírra - netán egyenest a Madách Kamara megrendelésére - ezt a Borisz Godunovot. A lábadozás jeleit mutatja még a töredezettség, a figurák poszt-brechtiánus eltartottsága, a huszonegyedik század elejét bízvást jól jellemző rezignáció, enyhe undorral vegyes spleen.Amegbízást pedig alighanem arra kapta, hogy írjon egy végtelenül hűvös, racionális logika mentén fölépített analízist arról, hogyan működik az emberben a hatalomhoz való viszony, hogyan ébred föl benne a leküzdhetetlen (és természetrajzát tekintve kifejezetten erotikus) vágy, hogyan formálja gondolkodását és viselkedését. Nemcsak Borisz Godunovét, aki, ugye, egy kisgyermek megölésén keresztül lehetett cár, hanem a többiekét is, a körötte keringő "kisbolygókét", Sujszkijét, Varatinszkijét, Marináét. És nincsen sodró, lendületes drámai cselekmény, plasztikus, egymással viszonyba keveredő jellemek - hanem magyarázat van. Szószínház.

Na, ezzel már alighanem el is vettem mindazok kedvét, akik unják a színházban a verbális akrobatikát, a gondolkodásra, sőt együttgondolkodásra hajlító tömény szövegelést, a nyíltszíni meditációt, töprengést. Mert lehetséges ugyan, hogy Puskin nem épp ilyennek képzelte a közel kétszáz éves (és ilyenformán valóban század eleji) Borisz Godunovjának színpadi megvalósítását; a romantika árnyékában inkább

az opera nagyszabása

lebeghetett a szeme előtt - Kovalik Balázs, az operarendezésben éppen hogy otthonos rendező ezúttal szikár, teátrális értelemben száraz, viszont intellektuális szempontból dús, telített és szenvedélyes előadást rendezett.

Nemigen értettem, hogy mindjárt az előadás elején a Borisz Godunovot jellemző szöveget miért maga Borisz Godunov, pontosabban az őt játszó színész, Gálffi László mondja. Ennek oka ugyanis csak később lesz világos; akkor, amikor kiderül, hogy nemcsak Sujszkijt játssza nő - Béres Ilona -, hanem a Pátriárkát is - Békés Itala. Sőt Kszényját, Borisz Godunov fiatal lányát ugyancsak Békés Itala játssza, fehér lánykaruhában, tragikus exteriőrrel, szívfacsaróan. Megvan az ellenpontja is: az öreg Varlamot a fiatal Debreczeni Csaba játssza, aki - miként többen az előadás szereplői közül - más szerepeket is megformál, és tán helyesebb lenne azt mondani itt, hogy más szövegeket is elmond.

Ugyanis éppen a hagyományos értelemben vett szerepformálás, az hiányzik ebből az előadásból; mármint nem hiányzik, hanem nincsen benne. A színész és a szöveg közé az értelmezés tolakszik, és olyan - akkora - távolságot teremt, amely akár azt is indokolja, hogy egy szerep (Gálffi Borisza) éppen önmagáról beszél, hisz kívül van szövege tárgyán.

Béres Ilona is így van ezzel: a színésznő ezerszínű hangjával, végtelenül flexibilis intonációjával folyamatosan kommentálja Sujszkijt, akit játszik is, mi több, a hatalmi manipulációk centrumává emel. Piment - a Kézdy György betegsége idejére beugró - Mácsai Pál főként az iróniával, Varatinszkijt Végvári Tamás leginkább a konoksággal, a vezető motívumokká emelt, szélsőségessé tett túlzásokkal tartja el magától. A fiatal Marinát a még főiskolás és nagyon tehetséges Járó Zsuzsa alakításában a leplezetlen, sőt mutogatott érdek rajzolja el ugyanígy - más kérdés, hogy ennek a mai kontextusban már kifejezetten valóságszaga van.

Antal Csaba díszlete csupa egyenes vonal, szikár geometrikus forma. Van itt ketrec- és teherliftféleség, rámpa, fölső szint, alsó szint, hideg, röntgenszerű világítás; a Madách Kamara tere ezúttal már-már túlságosan tágas, annyira intenzíven használja mindhárom dimenziót. A zenekart például a plafonig húzzák föl, a rejtőzködésre, váratlan megjelenésre ezernyi szöglet, sarok és ferdeség kínálkozik: ez utóbbi tere a rámpa, amelyen - olykor egyszerre, egymással szemben haladva - "félembereket" látunk, baljósan lemetszett fölsőtesthiányt. Bele van rágva a szánkba, igen, hogy mit kell erről a hideg és

visszafogott hatalmi tébolyról

gondolni - de ezzel azért a gondolkodást nem lehet kispórolni a bámulászásból. Éppilyen bátor a rendezés a világítás terén is: élesek a fények és a színek, tovább metszik, vágják a teret, de még a figurákat is, valamint segítenek is. Akár a lézercsík, oda viszik a tekintetet, ahová figyelni kell. Benedek Mari jelmezei is markánsak és semlegesek egyszerre, hol vérvörös öltöny-mutáció, hol kortalan kiskosztüm.

Van itt egy áltrónörökös, egy ál-Grigorij - őt Horváth Virgil játssza. ´ az egyetlen, aki "mozgásban van" a drámában, tart valahonnan valahová. Fürdik szerelme, Marina lángoló tekintetében, s már épp igazi, valóságos uralkodónak hiszi magát, amikor e szerelemben még egyszer megpróbálja fellelni önmagát, és arra kell rádöbbennie, hogy őszintesége ára éppen e szerelem. E szép "altörténet" - és Horváth Virgil jó játéka - remek stiláris ellenpontja Gálffi hűvös, befelé szenvedő, bölcs rezignációjának. Borisz-alakítása újabb kiemelkedő állomása színészetének, amiként a rendezés fontos kanyar Kovalik pályáján, a merész, mindenfajta popularitással szemben menetelő előadás pedig súlyos barázda a megújuló Madách Kamara egyre markánsabb profilján.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.