Szintén cipész - Julian Jarrold: Mr. Tűsarok (DVD)

  • - köves -
  • 2006. augusztus 10.

Zene

Az alternatív valóságok közül, melyek a mozi segítségével viszonylag gyorsan és olcsón elérhetők, a kisvárosi idill az egyik legnépszerűbb, s egyben legidegesítőbb célállomás.

Az alternatív valóságok közül, melyek a mozi segítségével viszonylag gyorsan és olcsón elérhetők, a kisvárosi idill az egyik legnépszerűbb, s egyben legidegesítőbb célállomás. A sok jóravaló, furcsa szerzet, ilyen és olyan sarki boltos, kedélyes öregúr és csoszogva bölcselkedő házinéni láttán, akik ellepik ilyenkor a vásznat, a közmondásos bicska könnyen kinyílhat az ember zsebében, az angoloknak azonban valami csoda folytán rendre sikerül nézhető vígjátékokat kreálniuk e nem túl termékeny közegben is. 'szintén irigylésre méltó, és meglehetős szaktudásról árulkodik, ahogy ugyanazt a történetet így is, úgy is, hol sült realistán, hol vidáman-vágybeteljesítőn képesek elmesélni. Ugyanazok a cipőgyári munkások, akik a Mr. Tűsarok gyártósora mellett feltűnnek, és akiket csak az újdonsült tulaj zseniális mentőötlete óv meg az utcára kerüléstől, akár Mike Leighnél vagy Ken Loachnál is hitelesen hatnának, de itt és most egy vígjáték részesei. Ugyanaz a történet, mely a sövény egyik oldalán a munkanélküliség reménytelenségéről és a vakító előítéletekről szólna, a kommersz térfelén a csodálatos s egyben komikus megmenekülés története: a családi vállalkozás fennmarad, legfeljebb a decens férfilábbelik gyártásáról kell átállni a legújabb transzvesztita-divat szerinti csizmamonstrumokra. Szakszerű, a hazai kudarcok kifogásit sorra megcáfoló vígjáték a Mr. Tűsarok, melynek készítői egyetlen poént és érzelmi konfliktust sem hagynak kiaknázatlanul, melyek az említett profilváltásból és egy segítőkész transzvesztita vidéki felbukkanásából adódhatnak.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.