az Artaud-örökévben (1997 és mind)
A könyv (A csodaöreg; természetrajz) a 111. oldalnál nyílt ki. (És a 110. oldalnál, mellette.) Azonnal megdöbbentem: "Öngyilkosságra készülődöm, de" Ez az első sor. Érdekelni kezdett, mire jut, aki így indít. Antonin Artaud öngyilkosság-elméletét (-gyakorlatát) többször idézhettem (fordíthattam; az 1920-as évek derekát jelző szürrealista levelek, na, mondjuk így, matériájából), és Artaud azt mondja, ő létezni nem akarna, nem meghalni akarna, mert senki sem biztosíthatja őt, él-e ő, valóban elébe siet-e valami jobb sorsnak, ha erőszakkal stb., továbbá: ha semmiféle cselekvés eredményességében (ld. a szürrealisták és a társadalmi forradalom, Artaud bírálásában), miért, miért nem, nem hisz, tehát ha nem hisz (ilyenekben), miért hinne épp az öngyilkosság értelmében (lényegi sikerességében stb., s abban a tettben, ami - gyakorlatilag - az) (az öngyilkosság). Tehát tőle ez lelki-fizikailag távol áll, számára ez abszurdum stb. Erre kinyílik ez a könyv ezen a 111. oldalon.
Nem okozott csalódást. Sőt. Az ilyen könyvet az ember "végigvenné", versről versre menne, ez lehetetlen. A három legfontosabb (marhaság, ld. Ottlik): a szürrealista érthetőség; a hiteles szervesség (a versek belső kohéziója, tehát semmi hanta, semmi eszköznek megmaradó eszköz); és még valami: egy sor "irtó jó hely, verse-hely".
Az idézett (Annak, aki néz című) versnek különös erénye, hogy a ne láss, ne hallj, ne beszélj témáját így exponálja: aki a sivatagban él, három harctól szabadul meg (ld. fentebb, a háromságot). Vörösnél az nagyon ígéretes (szinte beváltódó ígéret), hogy rálátásai gyorsak, és azonnal szól róluk. Artaud-nál is ezt lehet szeretni.
Persze az életképszerű ábrázolás (ebben a versben), a "hetekig / ülök lakásomban, félóránként / fogat mosok, nézem a tévét" stb. - megint kapcsolódik valamihez, nem lötyög, nem "akart", az elemekből (öngyilkosság, ez az otthonlét, sivatag, száraz száj) urambocsá´ érthető történet kerekedik.
Az Üvegház beton-ötlete (elemisége) a 110. oldal. Ahogy mindenféléről megtudjuk, betonból van, volt, s mi van ebből, különösen szép különálló bekezdés-sor: "Hölderlin betonból volt." (Minektutána: "A víz betonból / van, a fák betonból / vannak, egy fenyőfa / tobozából bombaként / potyognak a betonmagok". Még szépen is hangzik.
Nekem ez az újabb dolgok első elejibe szökkent, Vörös István költészete. Tömérdeket idézhetnék (teszem is majd, másutt), de akkor ez nem férne a Nari olvasójának figyelme terébe. Igen kitűnő költő bontakozott ki, aki - nem túlzás - "a maga napján" a legjobb is lehet (olcsó "lovas" kifejezés).
(Széphalom Könyvkiadó, 1996)
P. S.: Amiért ez nem kritika (azt nem írok), amiért ezt egyáltalán érdemes: valaki megpróbálta kifejezni, hogy neki valaki másnak a műve megint "a legjobban tetszik" (a maga - itt: költészeti - kategóriájában. Azonnal megemlítem mellé Simon Balázst. Nálam épp ők "az előretolt ék".) TD
