Ott vannak szépen, egymás mellett, a CD-füzetke középső lapján, társak korban, testvérek bűnben és bocsánatban. Balra az élő, jobbra, aki belehalt. Az élő, simára sütött új frizurájával, lehunyt szemmel imádkozik, lemezét a halott emlékének ajánlja, a halott meg ránk néz, homlokán hullámvonalba rendeződő kérdőjelek, nyakában vastag aranyláncon lógó Death Row-logo: ember, csuklyával a fején, villamosszékben. A halott: Tupac Amaru Shakur (1971-1996). Névadója, a 18. századi lázadó perui indián mai utódai hónapok óta laknak túszaikkal társbérletben a limai japán nagykövetségen, aminek talán vérfürdő lesz a vége, ahogy Tupac/2Pac is vérben végezte, Las Vegasban. Máig nincs meg a gyilkos, a nagy ember pedig, aki a Suge Knight névre hallgat, és akinek szintén jutott a kocsijukra szórt golyókból, biztos mondhatna valamit, mégsem segíti a nyomozást, panaszolják a zsaruk, naná, vaj lehet az ő kopasz fején is.
Suge (ejtsd, akár a cukrot), született Marion Knight, kulcsfigura. Övé a halálraítéltek börtönszárnyáról elnevezett Death Row Records, a legmenőbb olyan vállalkozás ma az amerikai lemeziparban, ahol a feketék nemcsak hozzák a pénzt, de zsebre is vágják. Nem maradéktalanul persze - a Death Row anyavállalata, az Interscope (mióta a Warner nevű mammut berezelt tőle) terjesztésileg a BMG nevű mammuthoz szegődött -, de azért bőven. Suge (aki most épp ítélethirdetést vár régi garázdasági ügyében, amit súlyosbít, hogy Tupac halálának estéjén, egy kaszinóban verekedésbe kerülvén, megszegte a próbaidős szabályokat), tehát Suge Knight, ez a 31 éves exfutballcsillag (1985-ben az Év Újonca volt az egyetemi amerikaifoci-bajnokságban), nagyon gazdag. Egy 1994-es cikket kísérő fotón három autóval pózolt, a többi húsz garázsban állt. 1994-ben leszurkolt százezer dollárt saját óvadékára (fegyvertartás engedély nélkül, közlekedési szabálysértés, bántalmazás), de ez semmi, volt a cégének egymillió dollárja is, hogy Snoop Doggy Dogg - Snoopy, a rajzfilmkutya reinkarnációja - nyugodtan dolgozhasson első önálló lemezén, ne kelljen börtönben kivárnia, míg a bíróság sort kerít 1993-as ügyére.
Azt a milliócskát jórészt Dr Dre hárommillió példányban elkelt albuma (The Chronic) és annak bevezető kislemeze (Nuthin´ But A ´G´ Thang) alapozta meg 1992-ben, Snoop hathatós segítségével, magyarán sokat írt és dumált bele. Ez a bizonyos G-dolog lehet akár a mitikus G-pont is, de inkább a fehér lemezkiadó óriásokat elrettentő gengszter-mítosz zenébe emelése. Az, hogy Dre, a nyugati parti gangsta-rap alapbandájától (N. W. A. = Niggers With Attitude, benne Ice Cube és Eazy-E), illetve annak kiadójától (Ruthless Records = Irgalmatlan Lemezek) pontosan milyen körülmények között került művésznek és társtulajnak a Death Row-hoz, különféle történetek vannak forgalomban, az egyik verzió szerint Suge nagyon izmos emberekkel kereste fel a kiadóban E-t, volt náluk baseballütő is, aztán pereskedtek (E-t AIDS vitte el két éve). Akárhogy is, Snoop segítségét 1993-ban Dre producerként viszonozta, az óvadék által megvalósult nyugi eredményeként pedig Snoop, született Calvin Broadus első albuma, a Doggystyle még Dre lemezeladási rekordját is megdöntötte. Ezen szedte rapbe saját gyilkossági ügyét, ami később 18 perces filmmé és platinaalbummá nőtt (Murder Was The Case).
"Õ lehetne Amerika legsikeresebb rapsztárja. Első albuma négymillió példányban kelt el. De mostanában Snoop Doggy Dogg több időt tölt a bíróságon, mint a lemezstúdióban" - ezzel a kvázi-rádióhírrel indul nemrég megjelent második albuma, amin rögtön elkezdett dolgozni, miután tavaly februárban felmentették az emberölés vádja alól abban a bizonyos, 1993 óta húzódó ügyben. Az előtárgyalást egyébként Lance Ito bíró vezette, aki O. J. Simpsont is megkapta, a harmadrendű vádlott - aki ellen hamar ejtették a vádat - ügyvédje Johnny Cochran volt, aki később O. J.-t képviselte, a Los Angeles-i rendőrség pedig már itt elkezdte az O. J.-nél is folytatott kétbalkezeskedést (elveszett a gyilkos golyó és az áldozat véres ruhája, például). Az esküdtek elfogadták, hogy miközben Snoop a dzsipje volánjánál ült, testőre, McKinley Lee önvédelemből lőtte le Philip Woldemariamot. Woldemariam családja 1979-ben vándorolt be a polgárháborús Etiópiából, békét remélve, és biztos inzulinellátást Philip, a hét gyerek legkisebbike cukorbetegségére. Az inzulinnal nem is volt baj, a gyerek viszont egy bandában szocializálódott, megismerte a börtönt, végül 1993 augusztusában azt is, mire vezethet fegyverrel a kézben szívózni egy másik hasonló jómadárral.
Miközben az ügy rétestésztaként nyúlt, Snoop Doggy Dogg életében változások történtek, amit akár a benőtt a feje lágya címszó alá is besorolhatunk. Elvesztette Tupacet, viszont összejött vietnami veterán apjával, akit pedig húsz éve alig látott, s ami még fontosabb, neki is fia született, mondja is az új albumon, hogy nem szeretné, ha az és más kiscsávók olyan útra lépnének, mint ő. Amúgy persze elég kétértelmű ez az új üzenet: az album címe (Tha Doggfather) egyrészt arra utal, hogy a kutyafajzat apa lett, s ennek megfelelően békét prédikál, másrészt viszont a ravasz betűcsere (Godfather) és a Coppola-film plakátjára emlékeztető tipográfia mutatja, hogy Snooptól a Keresztapa-szerep sem idegen. A Keresztapa is imádta családját, de ettől még gengszter maradt. Sugalmazni próbált pozitív image ide, fegyverletételre hívó sorok oda, van azért még ezen a lemezen golyózáporba torkolló minihangjáték is. Anélkül, hogy írott verzió híján bele mernék menni az angoltudásomat erősen leértékelő szövegekbe, nem állítanám, hogy ne köszönne vissza a Doggystyle-ról ismerős gengszterbuli-hangulat. Az általam megértett legjobb rím egyébként nem is Snoopé ("Can you say farewell to wellfare?" - Búcsút tudsz venni a szociális gondoskodástól?) -, ahogy annak idején Dre maga mellé vette őt, Snoop is szóhoz juttat másokat: Dat Nigga Daz, Tray Dee, az L. B. C. Crew talán a holnap sztárjai. Zeneileg egyébként többnyire a megszokott, laza elektro-funk dallamos kórusokkal, táncolhat rá a kar, de cirkálhatsz rá lassan nyitott Cadillacben is, ha van. Hallható még sok shit, fuck, bitch, gangsta, nigga, kutyaugatás, szó van a perről, a kölyökről, Snoopról, O. J.-ről és csajokról, akiket csak szukának szokás nevezni, de miközben Snoop most azt mondja, már nem csak az utcának ír, hanem mindenkinek, azért a régi szavát sem felejti: "Engem elvihetsz a gettóból, de a gettót nem viheted el belőlem. Akárhol is vagyok, ugyanaz maradok." Nem képes úgy meghatni, mint a haverja, Tupac például a Dear Mamával, nem is harap annyira, viszont ugathat tovább, mert legalább él.
Sz. T.
