Tankcsapda: Tankönyv és CD

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1997/40. (10. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Amikor hajnali kettő körül megemlítem valahol, hogy véletlenül van nálam egy Tankcsapda-kazetta, általában miskolci bunkónak, illetve vidéki narkós tahónak neveznek kollégáim, barátaim - nem teljesen alaptalanul -, de azért egy-két szám erejéig hagyják, hogy kiéljem magam. Ilyenkor mindig sikerül néhány újabb hívet szereznem a zenekarnak: no lám, ezek mégsem akkora dorongok! - mondja valaki, és ilyenkor örül a szívem.

Amikor hajnali kettő körül megemlítem valahol, hogy véletlenül van nálam egy Tankcsapda-kazetta, általában miskolci bunkónak, illetve vidéki narkós tahónak neveznek kollégáim, barátaim - nem teljesen alaptalanul -, de azért egy-két szám erejéig hagyják, hogy kiéljem magam. Ilyenkor mindig sikerül néhány újabb hívet szereznem a zenekarnak: no lám, ezek mégsem akkora dorongok! - mondja valaki, és ilyenkor örül a szívem.

A Tankcsapdáról szóló Tankcsapda című könyvtől mindezek ellenére sem dobáltam magam összevissza a lakásban, és ennek csak egyik tényezője, hogy más írta, Váradi Ferenc, aki önmagát bukott újságíróként definiálja - nem minden önirónia nélkül - a könyv utolsó lapjain. Az igazi bajom vele, hogy nem könyv. Az interjúk és rövid reflexiók nem állnak össze könyvvé, hanem interjúk és rövid reflexiók maradnak, a történet nem kezdődik el, így hát nem tarthat sehová, és nem is érkezhet meg, az egészből nem derül ki több, mint egy Szenes Andrea-show-ból: a zenekar tagjai jó fejek, régebben gyerekek voltak, aztán mostanára lassan felnőnek, néha piálnak és szeretnek zenélni.

A helyzet persze annyiban kényes, hogy ottjártamkor én sem tudtam sokkal többet kiszedni belőlük, bár abból az alapállásból, hogy az először látott, megelőlegezetten hülye fővárosi újságíró másnaposan kérdezget, nehezen lehet őszinte és mélylélektani megnyilatkozásokat kicsikarni, míg a helyi illetőségű, ismerős hírlapíró minden bizonnyal közelebb férkőzhetett volna az emberekhez annál, mint hogy pontos, mint egy svájci zsebóra, vagy Lukács aprókat kacag, Buzsik úgy 4-5 percenként nagyokat.

A helyzete, gondolom, neki sem lehetett könnyű, mert ha leír mindent, ami egy turnén történik, akkor háromszáz kilopondos, félfordulattal végrehajtott gégeporcrúgásokkal kell minden bizonnyal szembenéznie, ha pedig a zenekar magánéleti, jogi és egyéb érdekeit figyelembe véve szelektál, akkor ilyen felemás, kicsit közhelyes könyv születik, mint ez.

A mű a kilencvenkettes, azonos című kötethez képest azonban óriási előrelépés mind vastagságban, mind a képek minőségében. Az öt évvel ezelőtti kötetben szinte egy szó sincs a kilencvenhármas, kilencvennégyes vagy akár a kilencvenhatos évről, míg ezen mostani könyv kimerítően foglalkozik az azóta eltelt idővel.

Mindezektől függetlenül a kiadvány biztos ott lesz minden Tankcsapda-rajongó polcán, és ez így is van rendjén, hiszen ezért született, lehet virgázni vele a nagyszünetben, be lehet magolni az adatokat, aztán csak les a szalagavató, amikor valaki fejből löki a radiátornak támaszkodva, hogy Buzsik György 1967-ben született, augusztus 20-án, amikor a DVSC 1-4-re leszívott az Oroszlánytól.

Az mindenesetre jó döntés volt részemről, hogy előbb olvastam a könyvet, és azután hallgattam meg a lemezt, mert legalább nem néztem ostobán magam elé, hogy mit is jelenthet a Connektor 567, ami egyébként a címe. Így, hogy tudom: semmit, sokkal nyugodtabb vagyok, perceim bársonyon futnak tova, meg egyebek.

Az anyag hangzása olyan, mintha a Csalagútban száguldó tehervonat hosszan tolna maga előtt egy bemikrofonozott szemeteskonténert, amiben valaki egyre lelkesebben énekel. Ez részben visszatérés a Legjobb méreg hangulatához, részben pedig nem tudom, hogy mi, de összhatásában kifejezetten kellemes, bár nem andalító. Én szeretem az ilyet, de Manyi néni azV/3-ból például nem, az emberek különbözőek, és ez egy nagy igazság.

Az első számban - Vezér - a népszerű énekes-szövegíró mindjárt megadja az új Tankcsapda-alaphangot, egy dimenzionáltabb világba vezet minket a megszokott (rockandroll-csajozás-bebaszás) háromszögből, bár nem minden zökkenő nélkül. Ebben az új világban az Érzelmek tengerén magányos hajótörött hánykolódik és a való világok peremén is tántorog valaki, ami így egy kicsit erős, nekem jobban bejött a kettes villamoson csajozó, részeg Lukács, de hát én egy tapló vagyok, a világ pedig csak megy előre, mélyül stb.

A filozofikus, merengő hangvétel továbbra is megmarad, mintegy jellemzően a lemez egészére, de azért később szerencsére fellazul, a Hatalom Mindenhol Büdöset Szarik és nem töröl segget sor például kifejezetten életszagú a Bárány című számban.

A Sztyuárdeszt egyszerűen rossznak tartom, a Vonatot nemkülönben, a Discónál pedig dühített az orcátlanul használt Pajor-sor (Disco, mondjuk, a Frisco, míg Pajornál: Frisco, nem, ez disco), bár később feljavul.

Sokadszor hallgattam végig az egészet, amikor elkezdett tetszeni, azzal a szeretetteljes, megbocsátó fülemmel hallgattam, amivel a régi barátaim fárasztó baromságait, bolgár illetőségű, szilva alapú rakit ittam, és mentholos Pall Mallt szívtam hozzá, míg szólt a Connektor 567, és Manyi néni már alig neszezett az ajtó előtti lábtörlőn. Ekkor előjöttek a lemez pozitívumai, az Akapulkó, aztán a Disco, ami félórája még egyáltalán nem tetszett, meg a többiek.

Így megy ez, bár a szövegeket olvasva kissé aggódom, hogy a zenekar hamarosan megtér, és a következő lemezük már egy karizmatikus gyülekezet szponzorálásával jelenik meg, amin életigenlő és mélyen filozofikus dalocskákban próbálják az Úr pártjára állítani a megtévedt kamaszlányokat.

Mindenesetre, ha valaki a közelben van, amikor Lukács László még egyszer le akarja írni azt a mondatot, hogy Titkaim madarát majd szabadon eresztem, akkor basszon a kezére egy baseballütővel.

Para-Kovács Imre

Váradi Ferenc: Tankcsapda, Crossroads Records, 1997; Tankcsapda: Connektor 567, Rózsa Records, 1997

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1997/40. (10. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...