Tévésorozat - The Ellen Parsons Project - A hatalom hálójában

  • - tévésmaci -
  • 2009. október 15.

Zene

Glenn Close idén már másodszor nyert Emmy-díjat e széria főszereplőjeként, mely tényből leginkább két dolog következik.

Glenn Close idén már másodszor nyert Emmy-díjat e széria főszereplőjeként, mely tényből leginkább két dolog következik.

1. Lehetsz bármekkora hollywoodi sztár, az élet nem élet egy jó kis sorozat nélkül. A művésznőnek nem is most jött a nagy felismerés, hiszen már végigszolgálta a Kemény zsaruk negyedik évadját - ha meggondoljuk, hasonló (parancsolgató, de belül törékeny) szerepkörben.

2. Ha már pályád közepin "legenda" vagy, ha áll vagy állítják már valahol a szobrodat, az nagyban szűkíti a szerepkörödet. Gyakorlatilag csak szobrot játszhatsz, a mozihorizont minimum egy alelnöknél, rendőrparancsnoknál kezdődik neked.

Kell-e mondani, Patty Hewes szerepét a jóisten is Glenn Close-ra találta ki (legalábbis osztotta volna). Merev, megközelíthetetlen, kiismerhetetlen meg csupa ilyesmi, mindazonáltal az igazság bajnoka, vagy éppen ellenkezőleg, csupán saját - nem ritkán alantas - (bosszú-, bír-, hatalom-) vágyainak rabja. Mindenesetre a legmenősebb ügyvédi irodát viszi New Yorkban. Terepe a gazdasági csúcsbűnözés, a láthatatlan rétegek, ha ki akarnak babrálni az alacsonyabb néposztályokkal, nos, gondolják meg alaposan, mert jön Patty Hewes, s nem válogat az eszközökben. De olyannyira nem, hogy közvetlen munkatársainak is egy rémálom az élete, soha nem lehetnek biztosak semmiben, bármelyik pillanatban feláldozhatja Patty a soros ügyért bármelyikük egzisztenciáját, de akár az életüket is. Egy évad egy ügyet visz végig, de hiába a beléfeccölt végzetes energia, semmi garancia a sikerre, hisz az ellenkező térfélen topragadozók játszanak, akiknek dettó nem szent semmi sem. Ötszáz munkás vesztette el a nyugdíjalapját s minden ingó- és ingatlanvagyonát az első évadban, a másodikban bestiális a környezetszenynyezés, és gyilkolnak az energiaárak. Mindeközben Patty a keblin melengeti az orra alá nagy kedvvel borsot törő fiacskáját, hagyján, hogy kikapós, ám még a washingtoni lobbistákkal is csókos férjét, és nem utolsósorban feltörekvő és bosszúszomjas hasonmását/kreatúráját, Ellen Parsonst is. És sorra lépnek elő a takarásból mindenféle sztárok, némelyikük egyenest Hollywoodból, de a szó szerinti javuk az olyan szériákból, mint a Deadwood, a Drót vagy éppenséggel a 24.

Összegezve: a Damages egy végig magas hőfokon izzó, izgalmas időkezeléssel operáló (hónapokat ugrálunk ide-oda, adott esetben jelenetenként), iszonyúan magas tétekben játszódó demagóg marhaság, ami különösebb nehézség nélkül képes maga alá gyűrni a nézőt. Különösen akkor, ha a néző hajlik a nagyvonalúságra, s lazán tovasiklik a nagy tétek következményein, hogy olykor bajba jut az ember. S a bajban olykor szenved, vagy valami mást csinál; végzetes és végletes érzelmek kifejezésére ragadtatja magát - és akkor majdnem mindenki bajban van, de az orrát beleverni csak a kőszobornak illik. Mert akkor elszállnak a magas tétek. Mert ahogy Glenn Close egy nyugágyban a tengerparton szenved és remeg és nagyon odavan, az nem dráma. Az bohóctréfa. Akinek a rezzenéstelen a döntő stíljegye, legyen szíves, ne remegjen, mint a nyárfalevél, mert nincsen rá módszere.

-

A sorozatot keddenként adja, szombatonként ismétli az AXN

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.