Lemez

Arany, ami fénylik – The Art Of McCartney

  • - minek -
  • 2015. január 19.

Zene

A tribute-albumok sorsa gyakran szomorú: rendre a közönség fikázása kíséri őket, megállapítva, hogy a feldolgozott előadó holtában is jobb utódainál, azután elvesznek az idő tengerében, s hamarosan senki sem emlékszik rájuk. A Ralph Sall produceri irányításával felvett The Art Of McCartney című monumentális gyűjtemény sorsa alighanem más lesz, leginkább annak köszönhetően, hogy az amúgy is szupersztár közreműködőknek volt idejük és türelmük molyolni az anyagon.

Sall egyébként éppen McCartney-tól kapta a bátorítást, és ő adta a közösbe kísérőzenészeit is, akikhez még számos muzsikus csatlakozott az idők során. Az első felvétel gyorsan elkészült: Brian Wilson a Beach Boysból adta a hangját a Wanderlusthoz (mondjuk, nem ez a legerősebb adaptáció). Ahogy aztán gyűltek a dalok, nyilvánvaló lett, hogy kiadni sem lesz őket egyszerű feladat: végül 34 fért fel a dupla CD-re, a többi 8 meg digitálisan letölthető (esetleg a díszkiadással együtt szerezhető be egy Paul basszgitárját formázó pendrive-on). A nyersanyag túlnyúlik McCartney szólókarrierjén vagy a Wingsszel készített dalain – ott figyel rajta számos Beatles-klasszikus is. A hangzás korántsem meglepő módon egységes: többnyire hozza azt a 68–75 közötti tónust, amikor a dalok nagy része is keletkezett.

A feldolgozásért felelős előadók esetében nagyjából egyforma mértékben kell méltatnunk a nagyfokú rugalmasságot, ahogy képesek voltak egy karakteres (bár érdekes módon karizmatikusnak ritkán tartott) szerző-előadó bőrébe bújni, miközben őrzik, ha volt, saját integritásukat – különösen tanulságos ezt megfigyelni a Hello Goodbye-t stílusosan re­animáló Cure esetében. Itt azután beszélhetünk arról, hogyan lesz a Things We Said Today című korai Beatles-slágerből egy ismerős toroknak köszönhetően vérbeli Bob Dylan-szám, hogy mennyire drámai Willie Nelsontól a Yesterday és finoman szentimentális Dr. Johntól a Let ’em In. Vagy mennyire szívhez szóló, amikor Barry Gibb dalolja a When I’m Sixty
Four
t (amit McCartney eredetileg 16 éves korában írt, s a Beatles évekig csak akkor játszott, ha a koncerten elment az áram vagy leégett az erősítő). Örvendezhetünk azon is, milyen remek, glambe áztatott rock and rollt tol még mindig a Def Leppard (Helen Wheels) vagy a fél Kiss (Venus And Mars/Rock Show), s az is érdekes, hogy kiknél kapjuk fel a fejünket: jé, ez nem maga Paul? Egy ideig Jeff Lynn vezet a versenyben, de azután Alice Cooper simán lenyomja az Eleanor Rigby szinte parodisztikus performanszával.

És ahogy sorjáznak ezek a hol ihletettebb, hol kevésbé adekvát, s néha túlságosan is áhítatos adaptációk, akár el is gondolkodhatunk azon, mennyire maradandó McCartney öröksége. Mennyire ütnek az egykor milliószámra eladott, de azóta is sűrűn feldolgozott Wings-számok, no meg a sokak által (oktalanul) banálisnak tartott Beatles himnuszai? Ha csak ez a terjedelmes gyűjtemény hiányzott annak bizonyítására, hogy van még élet a csak látszólag könnyű kézzel felskiccelt nyersanyagban, akkor már megérte elkészíteni.

Arctic Poppy/Deep Distribution, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.