Lemez

The Good, the Bad & the Queen: Merrie Land

  • - legát -
  • 2019. április 7.

Zene

Sokáig úgy tűnt, hogy Damon Albarn harmadik leghíresebb együttese egyszeri és megismételhetetlenként kerül a rocklexikonokba, kábé azzal a szöveggel, hogy a „Blur korábbi frontembere összeállt a Clash basszusgitárosával, a Verve gitárosával és egy nigériai dobossal, hogy csináljon egy szólólemezt, de annyira megtetszett nekik az egyik készülő album címe, hogy ezen a néven indultak turnéra 2007-ben”. A névadó lemezről azt írtuk, hogy „jobbára fájdalmas akkordok, bár semmiképpen sem afféle »érfelvágós« muzsika”, meg azt, hogy a dalokat „nagyrészt londoni események és helyszínek ihlették”.

Nagyjából ugyanez passzol a karácsonyra megjelent új lemezre is – Albarn most csak tíz számot írt –, azonban a Merrie Landet a nagy-britanniai kirándulások mellett csak egy esemény, a Brexit ihlette. De legalább ennyire érezhető David Bowie hatása is, és nem csak azért, mert a lemez producere Tony Visconti volt. Noha a nyilvánvaló Blur-hatások mellett a folkot, a dubot vagy éppen easy listeninget emlegethetünk, a tíz szám jelentős része az egész korai Bowie-dalokat idéző vásári hangulatot árasztja, a különbség csupán az, hogy Albarn vurstlijában egyből sorozatgyilkosnak gondoljuk a bohócot. E hatást erősíti az is, hogy a hasbeszélős borítóképet az 1945-ös Dead of Night című horrorfilmből kölcsönözték, a dalokhoz készült videóklipekben pedig a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Albarn egy ugyancsak ijesztő hasbeszélő bábként énekli a szerencsére nem csak ezért emlékezetes új számait.

Studio 13, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.