Lemez

The Good, the Bad & the Queen: Merrie Land

  • - legát -
  • 2019. április 7.

Zene

Sokáig úgy tűnt, hogy Damon Albarn harmadik leghíresebb együttese egyszeri és megismételhetetlenként kerül a rocklexikonokba, kábé azzal a szöveggel, hogy a „Blur korábbi frontembere összeállt a Clash basszusgitárosával, a Verve gitárosával és egy nigériai dobossal, hogy csináljon egy szólólemezt, de annyira megtetszett nekik az egyik készülő album címe, hogy ezen a néven indultak turnéra 2007-ben”. A névadó lemezről azt írtuk, hogy „jobbára fájdalmas akkordok, bár semmiképpen sem afféle »érfelvágós« muzsika”, meg azt, hogy a dalokat „nagyrészt londoni események és helyszínek ihlették”.

Nagyjából ugyanez passzol a karácsonyra megjelent új lemezre is – Albarn most csak tíz számot írt –, azonban a Merrie Landet a nagy-britanniai kirándulások mellett csak egy esemény, a Brexit ihlette. De legalább ennyire érezhető David Bowie hatása is, és nem csak azért, mert a lemez producere Tony Visconti volt. Noha a nyilvánvaló Blur-hatások mellett a folkot, a dubot vagy éppen easy listeninget emlegethetünk, a tíz szám jelentős része az egész korai Bowie-dalokat idéző vásári hangulatot árasztja, a különbség csupán az, hogy Albarn vurstlijában egyből sorozatgyilkosnak gondoljuk a bohócot. E hatást erősíti az is, hogy a hasbeszélős borítóképet az 1945-ös Dead of Night című horrorfilmből kölcsönözték, a dalokhoz készült videóklipekben pedig a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Albarn egy ugyancsak ijesztő hasbeszélő bábként énekli a szerencsére nem csak ezért emlékezetes új számait.

Studio 13, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.