A Brexit felett érzett csalódás és felháborodás tettekre sarkallta Matthew Herbertet is. A pályafutását a legszórakoztatóbb minimalistaként kezdő producer ez alkalomból ismét összerántotta világhíres big bandjét, és összerakott velük egy monumentális és mélységesen politikus albumot. No persze, nem kell azt gondolni, hogy holmi csasztuskák sorakoznak egymás mellett, amelyek a szűkkeblű, az Európából való kilépéshez vezető brit sovinizmust ostoroznák. Herbert ismét nagyban gondolkozott, Brexit-szvitje nem szűkölködik a zenei ideákban, az aprólékosan kidolgozott és terjedelmesre nyújtott kompozíciókban, egyes darabokból néha a musicalek fináléinak grandiózus melodrámáját is kiérezni. Szépen megférnek egymás mellett epikus, remek hangszerszólamokkal prezentált jazzkompozíciók, vokális, dalszerű szerzeményekkel (többnyire a zenekar új vokalistája, a nagyszerű énekesnő, Rahel Dessalegne előadásában) és talált hangokra épülő elektronikus darabokkal.
Mindvégig érezni az albumot szerzőként is jegyző, ráadásul a hangszerelésben is oroszlánrészt vállaló Matthew Herbert alkotói zsenialitását és persze a produkció szándékoltan túlzó, manierista báját is. Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy lesznek, akik túlzónak találják az album szinte teljes estés (komplett koncertprogramnyi) terjedelmét, de a magunk részéről csupán elismeréssel adózhatunk Herbertnek, aki képes volt szélesen szárnyaló ötleteit eme kivételes, a maga melankóliájában is felemelő lemezen életre kelteni.
Accidental Records, 2019
