Az Oregon állambeli Portlandből olyan remek együttesek indultak, mint a Dandy Warhols vagy a Decemberists, illetve olyan zenekarok tették át ide a székhelyüket, mint a Modest Mouse, a Spoon vagy a James Mercer vezette The Shins. A Sub Popot a zenei világ vérkeringésébe visszahozó első lemez (Oh, Inverted World, 2001) után költözött Mercer Új-Mexikóból Portlandbe, és egyre nagyobb sikereket ért el: 2007-ben át is igazolt a csapat egy nagy kiadóhoz, majd a tagság lecserélődött… Az egész produkció jó ideje amolyan kibővített szólóprojektnek tekinthető, feláldozható kísérő zenészekkel.
Ennek ellenére a Shins-diszkográfiában a 2012-es Port of Morrow tekinthető amolyan gyenge pontnak, a majdnem napra pontosan öt évvel később érkező Heartworms viszont ismét a régi formájában prezentálja a brandet. Mercer ezúttal olyan témákhoz nyúlt ihletért, mint a szorongás, az öregedés és a gyerekkori nosztalgia. A 46 éves
énekes-dalszerző-gitáros a nyitó Names For Yout a lányainak írta – a dalhoz készült videóklipben gördeszkázó csajok Mercer deszkás múltjára utalnak. Szintén a gyerekkorra reflektál az enyhén Syd Barrettes Fantasy Island, valamint a tiniszerelmet megidéző Rubber Ballz. Ebben a dalban, és még további kettőben is felbukkan a Be My Baby című örökzöld dobhangzása, de hát úgy látszik, legalább minden második alter-indie zenekar diszkográfiájába kell egy erőteljes Motown nyúlás. Mercer ügyesen lavíroz az organikus és az elektronikus hangzás között, a Heartworms központi darabja mégis egy többnyire akusztikus country szám, a Mildenhall, ami egy komplett utaláshalmaz. Ez is a gyerekkorba tekint vissza, és név szerint említi a mostanában visszatérő The Jesus And Mary Chaint. A frontember szerint ez az eddigi legszemélyesebb dal, amit valaha írt, és tényleg annyi mindent lehetne írni róla, hogy külön cikket érdemelne.
Columbia/Sony, 2017
