Hát igen, harmincon felül egyre nehezebben akarnak kisimulni azok a rohadék Marina-árkok a homlokon. Az ősz hajszálak hullását még leplezheti egy hidrogénezett, gépi mintázatú frizura, de tíz év permanens parti után a bőr állagára nincs szemránckrém. Emberünknek ennyi idő kellett, hogy fura kis figurája elnyerje mai formátlanságát.
Az angol klubélet nagy öregje még 1988-ban, 22 évesen indította útjára első promóciós cégét. A köztudottan nem nyugdíjas állás a szokásosnál is keményebben gyűrte, érték üzleti és tettleges zakók is rendesen. A halálos fenyegetésekhez képest laza menetnek számított a cellával végződő ügye, miután haverjával önkiszolgálóvá nyilvánítottak egy bárt záróra után. Különben a koncertszervezés ma jobban megy, mint korábban bármikor, Ashworth jó lóra tett a big-beattel.
A kezdő lépés gyors volt és radikális, hiszen amikor ´96-ban meghallotta az első Chemical Brothers-maxit, azonnal szélnek eresztette Deja Vu nevű bandáját, és összehozta helyette a Dub Pistolst. Ezek után kicsit meglassultak a dolgok, debütáló albumuk is csak a közelmúltban jelent meg Point Blank címmel. "Hároméves fennállás és négy kislemez után nincs elég számuk egy igazán jó lemezre" - így egy kritika, és ha összesítjük két vezető zenei szaklap pontozását, az ötből a kettő és fél nem túl hízelgő. És valóban, úgy tűnik, Ashworth hiába hagyta el előző együttesének nevét, a már hallottam valahol érzés végigkíséri az anyagot. Leginkább még a dub lenne hivatott kihúzni az unalomból - néha, sajnos csak pillanatokra, sikerül. Legnagyobb slágerük, a Cyclone is csak a felhasznált ska-alapok miatt lett igazán "táncos".
A Dub Pistols nevében másodikként szereplő pillér ingatag elvi alapokra épült. A szándékolt Sex Pistols-analógia legalábbis sántít, a számcímekben felbukkanó "anarchiák" és "lázadások" engem csupán megmosolyogtatnak. Megy a kőkemény hiphop-pózolás a lemezborítón, közben az irgalmatlan punk egyfolytában vigyorog, és gátlástalansága kimerül a sör kilötykölésében. Mellesleg radikális programja merőben új elemeket tartalmaz: "Mindenki érezze kurva jól magát!" Tőlem mehet.
Persze értelmetlen fikázni e műbalhét, hiszen jópofa gyerek ez az Ashworth. "Olyan falu réme típus, de ha baj van, tutira lehet rá számítani" - diagnosztizál asszonykám, aki nagy tudója a léleknek. És Ashworth élőben tényleg megbízhatóan hozza magát. Majomkodik a fotósok előtt, nem lehet komolyan venni, s mert vicces az egész, haragudni sem lehet rá. A lemez ismeretében egész kellemesen meglep a koncert hangulatos középszerűségével, kétszer még tánclépések is beugranak. Az öttagú bandából a basszeros és a kütyüs mellett külön show-elem a metálterpeszt próbálgató gitáros, és a vendég scratch-DJ is megjárja. Szóval pisztolynak pisztoly, bár azon a kis kaliberű csövön durr helyett többnyire spricc jön ki.
Future Bugi
DJ Palotai
Állítólag szerencsénk volt, hogy nem kellett kitenni magunkat Ashworth DJ-műsorának, pocsék egy korongos hírében áll. Kaptunk viszont egy Palotait, aki megint csak bebizonyította, hogy kicsiny hazánkban egyelőre neki van a leghasználhatóbb elképzelése, merre keressük a tökéletes tánczenét. Hogy miért nem játssza gyakrabban és töményebben, azt most ne taglaljuk; a lényeg a lényeg: olyan másfél-két órát adott, hogy vén fejemmel torkaszakadtából rikoltoztam. Amikor ilyen zene szól, nem tudok elég fáradt lenni a mozdulatlansághoz.
S hogy milyen az ilyen? Olyan palotais. Nem, nem a jungle-t értem ezalatt. Nekem ő sosem volt drum & bass-DJ. Amikor tényleg játszik, az megnevezhetetlen. Akkor senki sem tudja megmondani, hogy mi szól, abban benne van minden. Future boogie, ez tetszik. És hiszem, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor ő is úgy gondolja, nem elég egy fél, és nem elég egy óra sem a jóból. Nem elég, hogy csak a drum & bass hű szektája hajoljon meg. Volt most egy rész a műsor első felében, hát az tudott annyit, mint bármi, amivel eddig találkoztam. Ha én volnék a menedzsere, a szettek előtt kivagdosnám a táskájából a jungle-lemezek nagy részét, és megtömném minden mással. Aztán letérdeltetnénk az egész világot.
- b -
