rés a présen: Karantén előtt két héttel sikerült újranyitnotok a legendás Piaf kocsmát Edith néven, pont a hely indulásának 30. évfordulóján. Milyen volt az idei start?
Nagy György: Jó, de csak röpke két hetet kaptunk az élettől a felfutásra. Február utolsó hétvégéjén a megnyitó napokon ott volt mindenki, aki fontos a pesti vendéglátós és zenei szakmában. Akkor még senki nem gondolt komolyan a pandémia veszélyeire, de a következő hétvégén már érezhető volt a repedés, a pénteki meghívott dj-k egy része már ilyen-olyan indokkal lemondta a fellépést, aztán a másnapot – pedig az akkori rendelkezések még nem tiltóak voltak – morális és egyéb okok miatt már nem tartottuk meg.
rap: Mit jelentett ez a hely neked anno?
NGY: Sorsfordító események kötődnek számomra a helyhez, az aktuális kapcsolatommal ott történt meg az első fizikai kontakt. A másik, amit nehezen szokott elhinni nekem a szakma, hogy egyszer dj-ztem azon a helyen, igaz, hogy zártkörű eseményen. Egy francia konzulátusi munkatárs a rendszerváltás környékéről, akinek a Piaf volt a fétishelye, visszatért Párizsból, hogy itt tartsa meg a 40. születésnapját. Kibérelte a kócerájt és engem találtak meg dj-nek. Ezenkívül csak a szokásos hajnali prizmaszerű emlékek, az akkoriban Budapesten még ismeretlen fészkontroll a beengedésnél. Marcsi néni vezette be a kisablakot a pinceajtón.
rap: Ki az a Marcsi néni?
NGY: Paudits Béla felesége, aki a helyet működtette. Épp a kezembe akadt egy régi gázszámla, amelyen az ő neve van, lehet, hogy csinálok neki egy keretet és kifüggesztem. Az ő találmánya volt a hely, és ez nyilván magyarázat is arra, hogy miért volt a Piaf egy színészlebuj. A Tháliából, a Radnótiból, a Vígből lecsorogtak az előadás után a színészek, és itt próbálták reggelig rendbe tenni a gondolataikat. Akkor is megoldották a folyamatos nyitvatartást valahogy, amikor a rendeletek már nem tették lehetővé azt az üzleti modellt. A kezembe akadt a holland Jaap Scholten Báró elvtárs című könyve, mely az erdélyi arisztokrácia letűnő világát dolgozza fel, és egy fejezetben hosszan taglalja a Piafot. Innen tudom, hogy az erdélyi arisztokrácia sarjainak (Scholten felesége is), illetve az akkor éppen Magyarországon dolgozó konzulátusi munkatársaknak is a fő fóruma volt a hely. Scholten sokat ír az akkori miliőről és egy George nevű dj-ről, aki a hely motorja volt. Találtam továbbá egy varietéénekes nőt, aki Edith Piaf-dalokat adott elő itt évtizedeken keresztül, és meg is fogom keresni. Feltett szándékom komolyabban foglalkozni a hely történetével és a Facebook-oldalunkon meg is osztom a felfedezéseimet, aztán, ha más nem, egy pop-up kiállítást csinálunk majd belőle.
rap: Eleve az volt a szándék, hogy retró helyet nyittok?
NGY: Kusztos Csaba hívott meg ebbe a játékba, aki a híres Kálvin téri Cha-Cha-Chát vitte – és sok más legendás helyet is a városban. Ő a biztos kezű vendéglátós, én pedig szervezek, zenélek, tolom a személyességet és viszem a fórumot. Azt kellett kitalálni elsősorban, hogy mit kezdjünk a miliővel. Adott volt a szebb napokat látott vörös bársonyos, aranykeretes atmoszféra, ettől nem akartunk nagyon ellépni, mert úgy jó, ahogy van, és nincs több ilyen a városban. Volt egy Pauditsné utáni és minket megelőző kísérlet az újranyitásra bő két évvel ezelőtt, ők annyit csináltak, hogy mindent meghagytak, kerítettek egy bárzongoristát, néha lehívták énekelni Oláh Ibolyát, a fennmaradó napokon meg szutyokdiszkó ment a pincében. Na, ez egyáltalán nem működött. Így tudjuk, hogy az eredeti receptet már nem lehet eladni senkinek, mint ahogy a Cha-Cha-Chát sem lehetne már ugyanúgy működtetni, mint az ezredfordulón. Muszáj volt a 21. századba eltolni a helyet, hiszen azoknak, akik nem jártak régen ide – és már ők vannak többen –, modoros volna a régi tér. Így maradt a vörös bársony, sőt tovább is futtattuk a falakon, de az egész be van ütve egy finom iparisággal. A pultok hullámlemez borítást kaptak, és építettünk egy csigalépcsőt a sarokba, a pince kék színű és LED-világítás van. A partik lent lesznek, a fönti pultnál jó ízlésű szelektorok zenélnek majd, nem kifejezetten táncoltatás jelleggel. A kényszerpihenőben kitaláltuk annak a módját is, hogy lehet majd live acteket és koncerteket is megvalósítani ősztől. Rögeszmém a vasárnapi mozi, amelynek keretében a hely jellegét erősítve olyan kult-, dekadens és pajzán filmeket fogunk vetíteni, amelyek vagy nem láthatók már sehol, vagy frissek, de itthon senki nem forgalmazza őket.
rap: Nem álltatok földbe a karantén miatt?
NGY: Sikerült megállapodni a tulajjal úgy, hogy nem véreztetett ki minket, de ettől függetlenül pokoli nehéz. Egy alkimista mutatvány az is, hogy egy épp összecuppant közösséget hogy tartsunk egyben. Elindítottunk egy podcastsorozatot, oda azoktól a dj-ktől kérek be anyagokat, akikkel a jövőnket képzeljük el. A moziötlet béta verzióban elindult online, és hetente felrakok egy filmet. A kétnaponta változó rendeleteket követni próbálva arra a megállapodásra jutottunk, hogy hiába nyithatunk ki, a nyarat ki kell bekkelnünk, mert hónapok bezártsága után a legkevésbé pincébe vágynak az emberek. Lesz egy-két eseményünk, de augusztus legvégén nyitunk ki. A július 3-ával kezdődő hétvégén 20 éves az Est FM rádió megemlékezést és bulit tervezünk. Szeretnék szabadtéri, városon kívüli bulit is szervezni. Július 10-én a nagymarosi Nomád Bárban zenélek, azt fogom felhúzni egy komolyabb partivá. Másnap, július 11-én pedig Totem Tribe lebegő sziklák buli a Kosd melletti Cselőtepusztán.
rap: Készítettél online szetteket a bezártságban?
NGY: Az hervasztó lett volna. Inkább mosolyogtató mixeket gyártottam későbbre és önterápiás céllal. Az Edith podcastsorozatát csináltam, meg van egy műsorom a Rádió Ozorán, azt. Engem ez tartott egyenesben meg az olvasás. Nehéz lett volna különben túlélnem azt a tapasztalatot, hogy milyen érzés aktívan és energikusan nyugdíjba kerülni.
