Interjú

„Úgy rockzene, ahogy Bartók megírta”

Szalay András, Panta Rhei
szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Apja a hazai magfizika atyja, bátyja világhírű kozmológus, ő pedig innovatív hangszerkészítő lett. Szalay Andrással a progresszív Bartók-átirataikkal, majd előremutató szintetizátorzenéjükkel nevet szerzett Panta Rhei feltámadása kapcsán beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért éledt újjá a Panta Rhei?

Szalay András: Az együttes ’74 végén alakult és ’82 áprilisában adta az utolsó koncertjét. 2004-ben kezdtünk újra zenélgetni, de villámcsapásként ért minket, hogy a billentyűsünk, Matolcsy Kálmán meghalt tüdőrákban. Akkor rettenetesen elcsüggedtünk. De időközben a fiam, Dani nagyszerű dobos, gyerekkori barátja, Kálmán András – aki a Ladánybene 27-ben és az Európa Kiadóban is játszik – szenzációs billentyűs lett, és velük is el tudjuk játszani a Panta Rhei bonyolult számait. Tavaly adtunk egy dupla koncertet a Rockmúzeum felkérésére, az idén ezt a műsort fejlesztjük tovább, a többi közt Bartók Kvartokjával, amivel annak idején a legnagyobb feltűnést keltettük; a hetvenes években ugyanis nagy nehézségek árán rábírtuk a lemezgyárat, hogy felvehessünk egy Bartók-anyagot, de ezt ifj. Bartók Béla tiltakozására bezúzták. De ugyanez a 90-es évek végén is megismétlődött, amikor az Epilógus című válogatáscédén akartuk megjelentetni a feldolgozásokat, ettől az Egyesült Államokban élő Bartók Péter tiltakozása miatt kellett elállnunk.

MN: Miért pikkeltek a Bartók-örökösök a rockzenére? Előttetek pár évvel a Mini átiratait is letiltották.

SZA: Ifj. Bartók Béla megírta, hogy lehet bármilyen jó a feldolgozásunk, őt nem érdekli, mert azt szeretné, ha az apja műveit csak az eredeti felfogásban játszanák. Ehhez vaskalaposan ragaszkodott, pedig szerintem, ha Bartók élne, szintetizátorokat használna, az ő zenei világába jól passzol az elektronikus hangzás. Erre jött rá Keith Emerson, aki az első Emerson, Lake & Palmeralbumra felvette az Allegro Barbarót, de a Collegium Musicum is, akik Csehszlovákiában adtak ki Bartók-lemezt. Magyarország volt az egyetlen hely, ahol ezt nem lehetett, mert itt élt ifj. Bartók Béla… Hallottuk, hogy korábban a Mini átiratait is letiltotta, de nem foglalkoztunk vele. Minket nem az motivált, hogyan tudunk majd érvényesülni, csak azt éreztük, hogy muszáj megcsinálnunk a feldolgozásokat, köztük a Kvartokat, amin alig változtattunk, mert az úgy rockzene, ahogy Bartók megírta.

MN: Bátyáddal, Szalay Sándorral fizikusként végeztetek, a Panta Rhei mellett is végig megtartottátok a civil állásotokat. Fel sem merült, hogy profi zenészek legyetek?

SZA: Ingadoztunk, de láttuk más zenekarokon, például az Apostolon, amely kezdetben progresszív zenét, Chicago-feldolgozásokat játszott, hogy ha valaki meg akar élni Magyarországon a zenélésből, annak el kell adnia magát. Mi ezt nem akartuk.

MN: Mégis bevettetek egy énekesnőt a csapatba.

SZA: Ács Enikőt azért vettük be, hogy a progresszív számokat bővítsük egy énekhanggal, de nem tudtunk olyan számokat írni, amikbe jól integrálhattuk volna. Ezért megfordult a dolog, és inkább meghangszereltük az ő zenéit, köztük a Weöres Sándor-versfeldolgozásait. A különböző kapcsolataink unszolására aztán slágerzenét is csináltunk Enikővel, például a Pogácsalányt vagy a Csendes dalt, amikkel a rádióban vagy tévében szert lehetett tenni némi ismertségre.

MN: Miért adtátok be a derekatokat?

SZA: Egy zenekarnak törekednie kell valamilyen szinten az érvényesülésre, ehhez pedig akkor is kapcsolatok kellettek, ahogyan ma is azok kellenek. A tévénél kirúgtak minket, a rádiónál viszont megszerettek, mert sorra nyertük a tehetségkutató versenyeiket. Volt rajtunk egy nyomás, hogy ha lehetőséget adnak, azzal élni kell, pláne, hogy a rádióban a legmodernebb technikával rögzíthettünk számokat. Csak hát a Magyar Rádiónak volt egy kötött és tradicionális műsorszerkezete, amihez alkalmazkodni kellett. Egy Ötórai teában nem lehetett volna lejátszani egy Bartók-feldolgozást. Enikő dalait a sanzonosztálynak vettük fel, de dolgoztunk Kiss Imre dzsesszosztályának, ő rendszeresen felléptetett minket a debreceni dzsesszfesztiválon is. Ez egy elfogadható kompromisszum volt számunkra, mert felvettünk olyan számokat, amik ugyan nem a szívünk legmélyéről jöttek, de azért szívesen játszottuk őket.

MN: Nem gondoltatok arra, hogy Enikő folkos dalaival Koncz Zsuzsáéhoz hasonló karriert célozzatok meg?

SZA: Voltak ilyen próbálkozások, de miután lepattantunk a falakról, egy idő után feladtuk. Az első nagylemezünket ’81-ben adtuk ki Laár Andrással (akit 1979-ben Erdős Péter nyomására vettek be a zenekarba – S. T.). Ezen már valóban eladható, énekes zenét próbáltunk játszani, de nem igazán jött be a számításunk: nem találtuk el a helyes arányt a progresszivitás és a popularitás között. Visszatérő tapasztalatunk volt a Panta Rheiben, hogy az működött, amit mi szerettünk volna csinálni, és nem az, amit a közönség ízléséhez próbáltunk szabni.

MN: Az nem merült fel, hogy Laár veletek csinálja meg a KFT-t?

SZA: Nem. Számára a Panta Rhei egy kitérő volt. A lemez megjelenése után kilépett, és nem tudtunk koncertezni a lemez anyagával. Nem sokkal később szétszéledt a zenekar.

MN: Viszont megszületett a P. R. Computer című szintetizátorlemez ’83-ban, amihez hasonlót abban az időben nem lehetett hallani itthon.

SZA: Addigra megjelentek a mikrokomputerek, én pedig éjjel-nappal a Sinclair ZX81-gyel foglalkoztam. Először megtanultam a mikroprocesszor-programozást, majd elkezdtem kitalálni hozzá való alkalmazásokat. Már a Panta Rhei kezdetén is saját építésű szintetizátoron játszottunk, de ekkor összeraktunk egy újabbat, amin Matolcsy Kálmán újfajta zenéket kezdett írni. Nem kötött minket, hogy színpadon előadható zenét csináljunk, és ebből a kísérletezésből született a P. R. Computer. Akkoriban besegítettem az Omegánál komputerügyekben, és Kóbor János kezdeményezte, hogy vegyük fel az anyagot a stúdiójában, és azt is elérte, hogy a Hungaroton kiadja. Meglepően sikeres lett, több mint százezret eladtak belőle.

MN: Mit csináltál az Omega lemezein?

SZA: Készítettem egy vezérlőegységet, amivel a szintetizátorokat lehetett irányítani. Én beírtam az ötleteiket a gépbe, az lejátszotta – vannak ugyanis szólamok, amiket olyan gépies pontossággal kell játszani, amilyennel az ember nem tudja. Ma ezt bármelyik zenész meg tudja csinálni, akkor viszont világszerte is csak kezdetleges formában létezett ilyen technika, nemhogy nálunk. Először Presser Gábor Electromantic című lemezén használtuk – erre figyeltek fel az omegások. Kóbor a vezérlőegységben meglátta a potenciált, és a noszogatására kifejlesztettem egy felhasználóbarát verziót, amit már a többi zenész is tudott használni. Erre világszenzációként hivatkoztak az angol és a német piacon. Más kérdés, hogy nem lett belőle üzleti siker. A gyártáshoz be kellett hozatni alkatrészeket, amit a vasfüggönyön keresztül csak drágán és sokára tudtunk, és mire visszajuttattuk másfél év alatt a nyugati piacra a terméket, elévült. A vezérlőprogram mellett ekkoriban fejlesztettem ki egy audioprocesszort is, amivel hangmintákat lehetett felvenni és lejátszani – ez a mai sampler elődje volt.

MN: És ezzel eldőlt, hogy hangszerkészítéssel fogsz foglalkozni. Mik voltak a fontosabb fejlesztéseid?

SZA: Mivel gitáros vagyok, a gitár és a szintetizátor összekapcsolásán szerettem volna dolgozni. 1985-ben felvettem a kapcsolatot a Shadow nevű német céggel, és kimentem hozzájuk egy működő prototípussal. Az akkori gitárszintetizátorok használhatatlanok voltak, mert nem tudták biztosan felismerni a gitárhúr rezgését, és minimális késéssel átalakítani olyan jellé, amit a szintetizátor meg tud szólaltatni. Ugyanis egy húr lecsengése során a hang sokat változik, és ha valamelyik felhang eltűnik, miközben a különböző rezgési móduszok között fluktuál, egy gyenge hangfelismerő nem tudja beazonosítani, milyen hang szól a gitáron. De nekem sikerült kitalálnom egy trükköt, amivel a gitárszintetizátor meg tudta állapítani, hogy melyik változás következik a hangrezgés fizikájából, és melyik a gitáros szándékából. Ez a gitárszintetizátor nagyon keresett lett, a Shadow-tól olyan világcégek is átvették, mint az Ovation. Ezután egy másik német cégnek, a Wersinek dolgoztam, egy jó minőségű elektronikus zongorát terveztem – ennek a fejlesztői modelljét használjuk a Panta Rhei koncertjein. Erről még a felvételeken is el lehet hinni, hogy valódi zongora, noha ez a mai elektronikus zongoráknál sem nyilvánvaló. Később újra visszatértem a gitárszintetizátorokhoz, és a Blue Chip Musicnál megterveztem az Axont, az első teljesen digitális jelfeldolgozáson alapuló gitárszintetizátort, amelyben egy mesterséges idegsejthálózat végzi a hangfelismerést – ennek fejlesztésében John McLaughlin is segített tesztelőként. Ő mind a három gitárszintetizátor-családomat használta, mostanában a Triple Playt, amelyet a Fishman nevű cégnek készítettem. Náluk az Aura nevű akusztikusgitár-szimuláción dolgoztam először.

MN: Miért kell az akusztikus gitárt szimulálni?

SZA: Ha egy zenész szeretné, hogy az akusztikus gitárja szépen szóljon koncerten, akkor bemikrofonozza, de ez elkezdhet gerjedni, vagy a dob is elnyomhatja egy hangos zenekarban. Emiatt szokták a húrlábba épített piezo hangszedővel használni az akusztikus gitárt, de mivel az közvetlenül a húr rezgését veszi fel, nem tudja visszaadni azt a meleg akusztikus hangzást, amiért a gitár teste felelős. Ennek a kiküszöbölésére írtam egy szoftvert, amivel ki lehet elemezni a stúdióban készült felvételt, amelynek az egyik sávján a piezo hang, a másikon a bemikrofonozott gitár szól, és elő lehet állítani egy olyan szűrőt, amely a piezo hangot úgy szólaltatja meg, mintha mikrofonnal vették volna fel.

MN: Mik a terveitek a Panta Rheijel?

SZA: Amíg bírjuk, lesz folytatás, sőt szeretnénk színpadra állítani azokat a dalokat is, amelyeket annak idején nem tudtunk, például a P. R. Computert. Az április 19-i, A38-as koncertre jelentetnénk meg CD-n a Bartók-feldolgozásokat, ugyanis 2015-ben lejártak a szerzői jogok, ezért most már nem szólhatnak közbe az örökösök.

szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...