Máté Szabolcsnak kimondottan jól áll, hogy a saját maga által eleve szűkre húzott határokon belül próbálja továbbrajzolni a valójában már négy éve függőben hagyott magyar rap- (és hiphop-) királyi karrierjét. A népszerűségbe a Nincs nő, nincs sírással még az előző évezredben csukafejest ugró Sub Bass Monster lényegében nem csinált mást, mint felvette a még 2002-ben eldobott szálakat. A némaságot velős zenés mondókákkal töri meg a saját kiadásában piacra dobott stúdiólemez. A gyulafirátóti szörny a tőle korábban megszokott módon elmeséli az elmúlt években vele történteket, de az önirónián túl beszól a sztárgyáraknak is. A számok hangszerelése összetett: van itt reggae, hiphop és "klasszikus" eminemes rapre hajazó stíluselemek, amik gitár, szinti vagy éppen harsona által szólalnak meg. Jellemző, hogy végig könnyednek és fülbemászónak hatnak, miközben a nemritkán trágár szövegekhez meggyőzően illeszkednek. Szinte érthetővé válik a zenész majd négy évig tartó passzív rezisztenciája. Meg az is, hogy az album elején beszól, hogy: "Kicsi ország, halló!"
A hangzásában szinte yonderboi-i finomságúra csiszolt indítás után 15 másodperccel az album igazi egoerősítő rapre vált át. Az újra itt és a Hová tűnt Sub Bass Monster? albumkezdő dal voltaképpen egy számot takar, de abból amolyan rap classic hungaricumot. A pályakezdés karcosságát megidéző dal ennek megfelelően öt percre hízva sem csap át a rapvilágban mifelénk szokásos pózolásba. Persze az ars poetica megerősítése Sub Bass Monsternél sem maradhat el, de ehhez a Kell ez a kis hiphopig, illetve a M.I.K.R.O.F.O.N-ig kell eljutni. Eközben van két átvezetés (skit), amiből az Itiner címűt szívmellékzörejek nélkül is le lehetett volna hagyni az albumról. Hanem a Ragga a csodaszarvasról felvezetőjeként "Hol volt, hol nem volt"-ozó Szabó Gyula vérbő basszusa tényleg telitalálat. A reggae-sített csodaszarvassztori ugyan kicsit b‘lgás/Paizs Miki-s áthallású, de alapvetően megmenti a helyzetet, hogy Titusz pittyegéseinél lényegesen magasabbra kalibrált a hangszeres kíséret.
A legtöbb szám, ahogyan a tagadás tagadásából építkező Nem vagyok ideges is, néhány taktusra és akkordra épített dallammal ringatja a fület,s ezzel eléri, hogy fékezett habzásúnak tűnnek az önállóan nyomdafestéket kevésbé tűrő szöveget. Gond nélkül kimondhatja, hogy kivan a segge, néha még baz+olhat is, a kritikus szövegelemzők is legfeljebb a szemöldöküket vonogatják.
Amennyiben a szimpla Sub Bass Monster albumcím valamiféle újrakezdést jelöl, az semmiképpen sem jelenti a járt utak elhagyását. Legfeljebb ha a néhány éve zabpelyhes dobozhoz applikált maxilemezes kisiklást kívánja feledtetni. Sikerülhet neki!
Szerzői kiadás, 2006
