HANGADÓ

Üvöltő koponyák

A karmesteri önkény áldozatai

Zene

A karmesteri pulpituson álló türannosz nem csupán múltbéli jelenség, viszont a közönség füle nem ismer moralitást. Igazságot tenni csak a muzsikusok tudnak.

Egy régi anekdota szerint a temperamentumos Arturo Toscanini, aki egyébként nem volt gyáva szembeszállni Mussolinival sem, egy próbán annyira elveszítette a türelmét az NBC Zenekarának rendezetlen brácsaszólama miatt, hogy földhöz vágta és megtaposta drága aranyóráját. Másnap a maestrót egy értéktelen, nikkelből készült karóra várta a pulpituson: „Használja ezt a próbákon!” – állt a mellette lévő cetlin.

Azokon a filmfelvételeken is találunk goromba jeleneteket, amelyek Toscanini próbáiról és koncertjeiről készültek: egy késve érkező, túl hangos vagy túl halk hangjegy, de akár egy nem helyénvaló grimasz is felkelthette a klasszikus zene frakkos nagyurainak haragját. Alig létezik nagyság, akin ne találnánk foltot. Gustav Mahlertől rettegtek a bécsi udvari opera hangszeresei, Solti György pedig az „Üvöltő Koponya” nevet kapta a zenészeitől. Másik emigráns karmesterünk, Reiner Frigyes rendszeresen leckéztette muzsikusait, valahogy úgy, ahogy azt a Whiplash című filmben láttuk. Széll György clevelandi zenekarában tízből négy tag pszichológushoz járt, ő pedig a Bécsi Filharmonikusokkal utált a legjobban vendégszerepelni, mert az általa neveletlennek tartott osztrák együttesnek soha nem volt vezető karmestere. Általában összeveszett velük, és kijelentette, hogy mindennek a zenekar nyájassága az oka. Otto Klemperer lenéző mosollyal jelentette ki kollégájáról, a beosztottjaival mindig úriemberként viselkedő Bruno Walterről, hogy moralista. „Én viszont immoralista vagyok” – tette hozzá rögtön, arra célozva, hogy a zenéért bármit megtesz. Herbert von Karajan személyi kultuszt épített maga köré Berlinben, hiszen sármját senki nem vitatta el. Még kevesebben a nagy riválisét, Leonard Bernsteinét, aki szívesen agyoncsókolta női és férfi muzsikusait egy-egy jól sikerült szóló után, de egy híres filmfelvételen azt is láttuk, miként kínozta meg José Carrerast a West Side Story próbái közben: nyilvánvalóan segíteni akarta, de jottányit sem engedett a minőségből. A fantasztikus jelenet megmutatja, hogy ez egy olyan foglalkozás, amelyben a lelkiismeretességet és a kontrollmániát csak egy hajszál választja el.

Nagy oroszlánok

A karmesteri zsarnokság egyes észrevételek szerint az európai udvari zenekarokból származik, ahol a muzsikusok előbb tényleg szolgák voltak, a feudális kötöttségek felbomlásával pedig a teljhatalmú dirigensek „jobbágyai”. És van, ahol ez még most is így van. A szentpétervári Mariinszkij Zenekarából, amelynek teljhatalmú ura a putyinista Valerij Gergijev, akár egyik napról a másikra eltűnhet az engedetlen szólammunkás, és senki nem fog kérdezni semmit. Talán a földrész legrégebbi alkotmányos monarchiája teljesít a legjobban: a britek nem mondják – hacsak nem gúnnyal –, hogy maestro, és anekdotáik is inkább Sir Thomas Beecham szellemességeiről szólnak. („Két aranyszabály van: együtt kezdeni és együtt végezni – mondta az öreg –, a frászt sem érdekli, mi történik a kettő között.”)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

„Egy egyházpolitikai harc kellős közepébe kerültem” – állítja a pünkösdi egyház ügyében meggyanúsított volt intézményvezető

A nemrég lezárult nyomozás 18 milliárd forintos kárértéket állapított meg a Magyar Pünkösdi Egyház intézményrendszerét érintő költségvetési csalás ügyében. Az egyik érintett, jelenleg bűnügyi felügyelet álló volt intézményvezető szerint viszont az ügy csak az egyházon belüli harcok eredménye, és a nyomozás is tendenciózus volt.