rés a présen: Új lemezt jelentetett meg a Cabaret Medrano. Ez is Budapesthez kötődik?
Kamondy Imre: A dalok egyebek közt a Szent István parkban sakkozó nyugdíjas bácsikról, a Pozsonyi úton kántáló szikvízárusról, az újlipótvárosi házmesterekről szólnak. Filmszerű novellák dalban elbeszélve. A 60-as évek végén játszódnak, tehát a gyerekkorom helyszínei és figurái szerepelnek bennük. De van egy dal például, amely napjainkról és a Honvéd Kórházról szól, egy másik a balatoni kertemben tanyázó kóbor macskákról, és van olyan is, amely egy lecsúszott értelmiségiről, akit a kilakoltatás után egy mélygarázsban ér utol az éjszaka.
rap: Milyen felállásban játszik most a zenekar?
KI: A zenekar összetétele négy-öt éve változott utoljára, akkor lett Vörös László a zongoristánk és Strausz Eszter a fuvolásunk és szaxofonosunk.
A régi tagok közül az október 13-i lemezbemutatón játszik Horváth Gábor basszusgitáros, Dudás Zsombor dobos, Szert Zsigmond dobos és szájharmonikás, valamint György Andrea hegedűs, énekes. A hangszerelés teljesen közös, csapatmunka, az új dalokat György Andreával írtam, a szövegekért pedig én vagyok a felelős.
rap: Hogyan születik meg egy-egy szöveg?
KI: Leginkább a környék inspiráló, ahol élek, és az emberek, akikkel találkozom; a Jászai Mari tér, a Palatinus házak lakói, vagy a Piccolo terasz törzsvendégei a Pozsonyi úton. Bächer Iván azt írta, hogy Újlipócia egy falu. Távoli párhuzam, de ami Hrabalnak a prágai külvárosi krimók világa volt, az nekem a Piccolo a Pozsonyin, meg a Dongó a Katona József utcában. Amúgy Hrabal is írt a macskáiról, akiket befogadott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
